Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 02.13 . 21 jelent. A hatalomból a Szerb Összefogás Koalíció és a VMDK maradt ki (amely kivált az MKból és ellenzékbe vonult). Ebből következtethetően a VMSZ „ megbüntetésére” többféle forgatókönyv is elképzelhető, ugyanis ha az MKt teljes egészében kiszorítják a hatalomból, akkor a DP koalíciójának 17 képviselője lesz, így csak további kettő képviselőt kell biztosítania a hatalom megtartásához. Ezt biztosítani lehetne a VMDK 5 képviselőjével, ekkor a hatalmi koalíció 22 képviselőből állna, de amennyiben felbomlana az MK, akkor a DP tárgyalásokat folytathatna a VMDPvel is, hiszen a párt két mandátumával biztosíthatnák a 19 fős abszolút többséget. Végső megoldásk ént pedig csak matematikai szinten elképzelhető egy demokrata – radikális szövetkezés is. Knézi Péter, Óbecse polgármestere lapunknak elmondta, hogy minden a legnagyobb rendben van, nem vettek észre semmiféle mozgolódást, szorosan és jól együttműködnek a ko alíciós partnereikkel. CSÓKA Csókán a legerősebb párt a DP 10 képviselővel, ezt követi az MK 8 képviselővel (ebből egy képviselő VMDKs), míg a hatalmi koalíció harmadik tagja a VSZL, amely 2 képviselőt biztosít az így 20 képviselőből álló hatalmi koalíc iónak. Az ellenzéki SZRPnek 5 képviselője van. A képviselőtestület összesen 25 képviselőből áll, az abszolút többséghez 13 mandátum szükséges. Egy esetleges hatalomváltás csak akkor képzelhető el, ha az MK felbomlik, és a VMDK képviselője a DP mellé áll, ekkor pontosan meglenne az abszolút többség. Matematikailag még egy lehetőség fennáll, mégpedig ha a DP koalícióra lép a radikálisokkal – ekkor viszont elképzelhető, hogy a VSZL képviselői kilépnek koalícióból, és egy új választásra kerülne sor. A polgárm ester demokrata, a tulajdonképpeni hatalom az ő kezében van, véghezviszi akaratát, a községben nem utal semmi sem arra, hogy valamiféle radikális változásra sor kerülne. TÖRÖKKANIZSA Hasonló a helyzet Törökkanizsán is (a képviselőtestület 31 képviselőbő l áll, összesen 16 mandátum szükséges az abszolút többséghez), itt a hatalmi koalíciót alkotó DP – G17 Plusz – VSZL tömörülésnek 10 képviselője, az MKnak 7 (valamennyien VMSZes képviselők), az SZSZPnek pedig 2 képviselője van – tehát 19 tagból áll a hatalmi oldal. Az ellenzéki SZRPnek 8 mandátuma van, az SZDPnek 2, míg az ÚSZ koalícióra lépett a független jelöltekkel, így 11 képviselőt juttattak be a képviselőtestületbe. Az abszolút többséghez 16 képviselő szükséges, tehát ha a tömörülés megszüntetné az MKval alkotott koalíciót, akkor még 4 képviselő lenne szükséges a hatalom megtartásához, ezt biztosítani lehetne az SZDP (a Koštunica vezettedemokraták több településen csatlakoztak a DPhez) és az ÚSZ vezette kétfős tömörülésnek a hatalomba emelésével. U tolsó matematikai lehetőségként marad a demokrata – radikális koalíció (18 képviselő). ADA Óbecséhez hasonlóan Adán is többféle forgatókönyv képzelhető el. A 2008as helyhatósági választások során a DP 10, az MK 9, a Szakértelemmel és tapasztalattal koalíc ió 6, az SZRP és a Magyar Polgári Szövetség 2 mandátumot kapott. A hatalmi koalíció a DP és az MK között alakult ki. Az MK 6 VMSZes, 2 VMDKs és 1 VMDPs képviselőből áll, míg a Szakértelemmel és tapasztalattal koalíció listáját 4 G17 pluszos és 2 függetl en képviselő alkotta. Az utóbbi koalíció felbomlott, és kialakult egy úgynevezett „kis koalíció” amelyet a DP, a G17 Plusz és az MPSZ alkot. A képviselőtestület Adán 29 tagból áll, a többséghez 15 képviselő szükséges. Láthatjuk, hogy a „kis koalíciónak” ö sszesen 16 képviselője van, amellyel biztosítani tudja a hatalmi többséget. Matematikailag az is elképzelhető, hogy felbomlik az MK, a VMSZ ellenzékbe szorul, míg a VMDP és a VMDK képviselői hatalmon maradnak. Ekkor a DPnek csupán 1 képviselőt kellene biz tosítania, amit megtehetne úgy, hogy új hatalmi koalíciót alakít ki, akár a G17 Plusz, akár az MPSZ (láthattuk Zentán), vagy akár a független képviselők segítségével. Amennyiben csak a VMDK 3 képviselője maradna meg a nagy koalícióban, akkor továbbra is me gmaradna az előbbi felállás, ha pedig csak VMDP maradna meg a nagy koalícióban, akkor csak a G17 Plusszal lehetne a hatalmat biztosítani. A radikálisok, vagyis a most haladó pártba tartozó képviselők nem jelentenek komoly erőt Adán. TEMERIN