Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-11
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 02.11 . 2 Németh Zsolt szerint Szlovákiának vissza kell vonnia államnyelv törvényét – Megjegyezte: a " határtalan hungarofóbia " a szlovák kormányzat szintjén sem akar enyhülni, amit az is mutat, hogy a Szlovák Nemzeti Párt a közelmúltban " két újabb nacionalista javaslatot " nyújtott be a szlovák parlamentnek. Az úgynevezett lojal itási törvényjavaslat azt indítványozza, hogy a magyar kisiskolásoknak minden hét elején el kelljen énekelnie a szlovák himnuszt, míg a másik " Cirill és Metód " néven is emlegetett előterjesztés megszüntetné az önkormányzatok beleszólási jogát az emlékmű- és szoborállításba - fűzte hozzá a képviselő. (Nszv, MTI) Magyar oldalon már elkészült a magyar – román gázvezeték – Befejeződött a ma gyarromán földgázvezeték magyarországi szakaszának építése mintegy 9 milliárd forint beruházással – közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt. a Magyar Távirati Iroda kérdésére. Az óránként 500 ezer köbméter kapacitású tranzitvezeték Szegedtől Aradig húzódik. A vezetéket várhatóan még az idén üzembe helyezik. (ÚMSZ) R OMÁNIA Bukarest magyarázkodik rakétaügyben – Oroszország tájékoztatást kért Romániától – Másfél évre van szükség ahhoz, hogy a román parlament rábólintson az amerikai SM3 elfogórakéták telepítésére, valamint lefolytassák a román – amerikai technikai és jogi tárgyalásokat, majd pedig Románia teljes területe a ballisztikus rakéták megsemmisítésére alk almas európai védőpajzs alá bekerüljön. Minderről a román külügyminisztériu m részletes közleményt adott ki (Nsz) Korszerű egészségügyi központ – Több helyi és váradi elöljáró jelenlétében tegnap Stefanna elnevezéssel korszerű eg észségügyi központ nyílt Váradszentmárton közelében. Négy magyarországi szako rvos foglalkozik a páciensekkel (Bihari Napló) Eltérő RMDSZálláspontok a magyar nyelv hivatalossá tételéről – Ostobaságnak és diverziónak tartja Szabó Ödön , az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezését, hogy hivatalossá tegyék a magyar nyelvet a Székelyföldön (Krónika) Magyar diákközpont épülhet Kolozsváron – „ Magyar Ifj úsági Központ néven új székházat építene a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), a terv kivitelezése érdekében pénzgyűjtési akcióba kezdenek ” – jelentette be tegnap Talpas Botond , a diákszövetség elnöke. Mint mondta, azért döntöttek így, mert jelenlegi székhelyüket, a 60 négyzetméteres Petőfi (Avram Iancu) utcai házat 2009 decemberében elárasztotta a víz, és irodájuk fel erészben használhatatlanná lett (Krónika) A szenátus elfogadta a régióátszervezési törvénytervezetét – A s zenátus szerdán hallgatólagosan elfogadta azt a törvénytervezetet, amelyet az RMDSZes honatyák kezdeményeztek, s amely 16 fejlesztési régió létrehozásáról rendelkezik, önálló régióba sorolja Kovászna, Hargita és Maros megyét és öt mak rorégió megszervezésé t írja elő (Nyugati Jelen) Bivalytenyésztés a turizmusért Pécskán – Az uniós projektekben megyei élenjáró Pécska első hallásra merész és szokatlan fejlesztésbe vágta fejszéjét, ám ha bejönnek a számítások, s erre minden esélyük megvan, akkor „ történelmet írhatnak ” Arad megyében. A Szeged melletti Mórahalommal közösen futatott uniós pályázat lényege,