Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Regge li Sajtófókusz 20 10 . 02.10 . 14 A javaslat értelmében akár öt évnyi börtönbüntetést is kiróhattak volna az ilyen személyekre. Ugyancsak lecsuka tták volna azokat, „akik valamiképpen mentegetni próbálnák azokat az egykori államalakulatokat és cselekedeteiket, amelyek elnyomták a szlovákság nemzeti jogait”. A nacionalista pár t vezetői javaslatuk előterjesztésekor azzal érveltek, hogy szükséges megvédeni Szlovákia területi egységét, amelyet a magyar nacionalisták egyre inkább veszélyeztetnek. Végül nagy többséggel nem utalták második olvasatba az előterjesztett javaslatot. A m ásodik világháború után Eduard Benes elnök dekrétumai alapján az egykori Csehszlovákiában élő német és magyar nemzetiségű polgárokat a kollektív bűnösség elve alapján háborús bűnösöknek nyilvánították és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Hárommillió szudéta németet elűztek a lakóhelyükről, több százat közülük megöltek, mások útközben meghaltak. A magyarok kitelepítését a potsdami nagyhatalmi tanácskozás nem hagyta jóvá. A csehszlovákiai vezetők azonban elérték, hogy az úgynevezett lakosságcsere révén csaknem százezer felvidéki magyart telepítettek ki a szülőföldjükről Magyarországra. Kapcsolódó cikkek : Kiállításra vitték Slota agyrémeit | Slota szerint Magyarország Szlovákia lerohanására készül | Slota minden héten a szlovák himnuszt énekeltetné | Berényi megbírságolta Slotát | Slotáék betiltanák a Magyar Koalíció Pártját vissza SME: Lajčák feltételei gyalázatosak Bumm.sk 2010. 02. 10 Knut Vollebaeknek újabb szlovákiai és magyarországi útja után pontosabb elképzelései vannak arról a rettenetről, amibe belekeveredett, írja kommentárjában a SME napilap. Marián Leško, a jegyzet szerzője emlékeztet, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa 2009 júniusában kidolgozott egy szakvéleményt a nyelvtörvényről. Maďarič és Lajčák miniszterek ebből idézik azt a részletet, mely szerint a nyelvtörvény legitim célokat követ és összhangban ál l a nemzetközi normákkal. Vollebaek azonban már akkor hangsúlyozta, hogy az államnyelv támogatásának és a kisebbségi nyelvi jogok védelmének egyensúlyban kell lennie. A szakvéleményben így a következőképp fogalmaz: „Szlovákiának ez azt jelenti, hogy felesl eges késlekedés nélkül módosítsa a kisebbségek nyelvi jogairól szóló törvényt...“ 2009 szeptemberében Robert Fico és Bajnai Gordon kormányfők a szécsényi miniszterelnöki találkozón aláírtak egy nyilatkozatot, mely szerint „mindkét fél elfogadja az EBESZ bi ztosának szakvéleményét és minden javaslatát“. Vollebaek tegnapelőtt emlékeztetett ajánlására a kisebbségek nyelvi jogairól szóló törvénnyel kapcsolatban. Lajčák külügyminiszter azonban azt felelte neki, hogy a kormány csak két feltétellel hajlandó tárgya lni erről: hogy Magyarország befejezi a dezinformációs kampányát, és ha javulnak a kisebbségi jogok Magyarországon. A SME szerint ezek a feltételek gyalázatosak. Mikor a kormány elfogadta a nyelvtörvényt és a végrehajtási irányelveket, azt hangoztatták, ho gy ez Szlovákia belső ügye, mert ezek a normák „az állampolgárok államnyelvű információkhoz való jogát védelmezik“. „Most, hogy arra kérik a kormányt, fogadjon el egy törvényt a kisebbségek nyelvi jogainak védelméről, egyszerre nem Szlovákia belső ügyérő l van szó, hanem olyan dologról, ami Magyarországtól függ“ – írja Leško. Szerinte ebből látszik, hogy az állampolgárok jogainak védelmét ahhoz köti, milyen nemzetiségűek. Az ilyen megkülönböztetés szégyent hoz az országra, zárja jegyzetét a SME. vissza Minszk: a lengyelek az ötödik hadoszlop? Férfias beszélgetést ígért Fehéroroszország illetékeseinek Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter. Varsó „konzultációra” hazahívta nagykövetét, és nemzetközi fórumokon tiltakozik a l engyel kisebbséget érő támadások miatt. Miklós Gábor| Népszabadság| 2010. február 10. | A fehérorosz rendőrség a napokban erőszakkal foglalta el a Grodno közeli Ivanyecben lévő Lengyel Házat. Ezzel a minszki kormány újabb intézményt vett el a nemhivatalo ssá minősített kisebbségi szervezettől. A szervezet több aktivistáját letartóztatták koholt vádakkal, másokat megakadályoztak, hogy Ivanyecbe jussanak. Az épületet védő