Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 02.05 . 37 Sajátosan kolozsvári probléma az iskolai szakoktatás szinte teljes mellőzése, a közösség szempontjából ezzel lemondva, a népszaporulatot még mindig a leginkább biztosító tá rsadalmi rétegről. Az oktatáshoz kapcsolódóan említhetném az egyetemi és általános oktatást kiszolgáló kollégiumok szükségességének késői felismerését, az egyetemi oktatás és intézményszervezés (tervezés ?) terén a „tömegoktatás” és elitképzés megfelelő sú lyozásának szem elől tévesztését. A szociális kérdés, az öregekről, árvákról, betegekről való gondoskodás, más szórványközösségek középponti problémája nálunk alkalomszerű, szinte csak egyéni kezdeményezésekre szorítkozik. Közös(ségi) gazdaságpolitika (ut alnék az első világháború előtti Transilvania Bankhoz kapcsolódó, az akkori kisebbség szervezett földtulajdon szerzését és egyéb gazdasági tevékenységét támogató akciókra) még csírájában sem létezik. A médiának a harcra, főleg a vesztes harcra, a szenzáci óra való fókuszolása még torzítja is a kialakult képet. A „tömeget”, statisztikamagyarokat(!) felelősségre vonni értelmetlen, hiszen az sajátos érdekek és tudat által meghatározott kisebb csoportokból, egyénekből áll. A „tömeget” nem hibáztatni, hanem irá nyítani, vezetni szokták. Különben is, mindenki szeretné látni az egykori, lendületből folytatott rövidtávú és a mindennapi (hosszútávú) küzdelmének eredményét. Eredmények A valóságnak szerencsére van egy másik, pozitívabb oldala is. Az eltelt húsz évnek vannak, nem kis számban, eredményei is: • egyházi és közösségi ingatlanok már beteljesedett, vagy már folyamatban lévő visszaszerzése és azoknak (általában) funkcionális kihasználása; • intézményeink fokozatos kiépítése (az egyházakon kívül, kulturális, oktatási részben a szociális intézmények); • a civil szféra kiépülése (alapítványok, egyesületek); • a tehetősebb, a közösségért is áldozni tudó réteg kialakulása; • a fiatal, itthonmaradó értelmiségi réteg megerősödése (ez Kolozsváron kívül még jobban érzékelhető például Aradon, ahol hosszú évtizedek tapasztalataival ellentétben, a magyar középiskolát végzettek döntő többsége nem külföldön keresi a boldogulását); • ez utóbbit is elősegíti a politikai, vagy politikailag determinált vezető funkciókba va ló bekerülés lehetősége; • az önkormányzatok megerősödése; • végül, de nem utolsósorban, a jogi keretek lassú, de határozott kiépülése (nemzeti jelképeink használata, kétnyelvű helységnévtáblák, stb.). A pozitív jövőkép fontossága A kialakuló intézmény rendszer és az alakulóban lévő kétszintű autonómia még akkor is tudná biztosítani a kisebbségi közösség életképességét, ha – a jelenlegi demográfiai tendenciára alapozó szociológiai előrejelzések szerint – 2050re 500 000re csökkenne az erdélyi magyarság száma. A déltiroliak, a baszkok kevesebben vannak, mégsem kérdőjelezi meg senki a jövőjüket. Egy öntudatos, pozitív jövőképpel rendelkező közösségnek nem kell félnie jövőjét illetően. Persze kérdés, vane egyáltalán szükség nemzeti, kisebbségi közösségre a modern Európában, a globalizálódó világban? Az ember pszichológiai sajátossága, hogy elismerésre, közösségre vágyik. A boldogság mércéje nem az abszolút jólét – ilyen nincs is – , hanem a másokhoz viszonyított, a mások (rokonok, barátok, ismerősök, a velü nk
