Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.06 . 20 Fejtörést okoz az iskolákban az elmaradt tanórák pótlása Krónika 2010. január 06. Eredménytelenül végződö tt tegnap az oktatásügyi tárca és a tanügyi szakszervezetek képviselőinek találkozója. Aurel Cornea, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek (FSLI) elnöke a tárgyalásokat követően bejelentette: a nép ügyvédje révén az Alkotmánybírósághoz fordulnak amiatt, hogy a kormány által elfogadott 2009/114es sürgősségi rendelet értelmében a következő tanévtől 15 ezer pedagógusi állást szüntetnek meg. A szakszervezetek részéről azt kifogásolják, hogy a kormány nem egyeztetett a tanárok képviselőivel a létszámcsökkentés végre hajtásának módozatáról, ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy az intézkedés elsősorban az oktatás minőségét veszélyezteti, ami megengedhetetlen. A urel Cornea rámutatott: az elmúlt évben már 20 ezer tanárt építettek le, újabb létszámcsökkentést már lehetetlen kieszközölni. Ugyanakkor a pedagógusok és a diákok országszerte aggódnak, hogyan fogják bepótolni az oktatók fizetés nélküli kényszerszabadsága miatt elmaradt tanórákat. Érdeklődésünkre sokan nevük elhallgatását kérve úgy nyilatkoztak: ezt a pro blémát az oktatásügyi tárcának kellene megoldania. Legtöbben azonban attól tartanak, hogy a kényszervakációt előirányzó intézkedés révén végül a diákok veszítenek. A szülők bíznak a pedagógusokban A háromszéki szülők általában úgy vélik: a pedagógusokon m úlik, hogyan pótolják be a kényszerszabadság miatt kiesett napokat, hogy az előírt tananyagot a rendelkezésre álló kevesebb idő alatt megtanítsák. A sepsiszentgyörgyi Kádár Orsolya első osztályos fia step by step típusú osztályban tanul. Mint mondta, azért választották ezt az alternatív oktatási formát, hogy a gyerek számára ne legyen fárasztó a tanulás. Az édesanya elmondta: nem csalódtak a módszerben, a kisfiú a vakációra is kevés házi feladatot kapott, és azt örömmel végezte el. „Bízom a tanítónőben, eg észen biztosan úgy oldja meg a kérdést, hogy ne a gyerekeket terhelje” – mondja. Bölöni Csaba viszont aggódik az elmaradt napok miatt, úgy gondolja, a gyerek megszenvedi majd a tananyag pótlását. „Az ötödikes fiam így is terhelhetősége határán van, s bár kiváló eredményei vannak, rengeteget dolgozik, nagyon sok feladatot kapnak, és feszes ütemben haladnak a tananyaggal. Nem látom, ilyen ritmus mellett, hogyan lehet az elmaradt anyagot pótolni” – magyarázza a szülő. Bölöni Csaba felelőtlennek tartja a korm ány kényszerszabadságra vonatkozó döntését, ugyanakkor a tanügyi törvénnyel is elégedetlen. A jelenlegi állás szerint az 5 – 8. osztály általános jegye ötven százalékban számít a gimnáziumi felvételin, így a gyerek kénytelen minden tantárgyból kitűnően telje síteni, ha jó nevű városi iskolában akarja folytatni a tanulmányait – mutatott rá az édesapa. Az ábécéből egy betű sem maradhat ki… SzőcsTorma Katalin, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium igazgatóhelyettese a Krónika megkeresésére elmondta, nag yon rossz döntés volt a kényszerszabadság, a tananyaggal viszont akkor is haladni kell, ha kevesebb óra áll a tanárok rendelkezésére. „Az ábécéből nem maradhat ki egy betű sem olyan alapon, hogy annak tanítása a kényszerszabadság idejére lett volna beüteme zve” – magyarázta a pedagógus. SzőcsTorma Katalin elmondta: kénytelen lesz feszesebb ütemben haladni az anyaggal, és kevesebb idő marad a tanultak begyakorlására. Vitályos Éva, a nagybaconi iskola számtantanára igazságtalannak tartja a minisztérium döntés ét – szerinte a diákokat és a tanárokat egyformán sújtja a kényszerpihenő. Haszon a kárban Csíkszereda tanintézményeiben is fejtörést okozott az igazgatóknak, tanároknak a kormány által elrendelt múlt év végi szabadságolás, és sok esetben megnehezítette a diákok dolgát is. Téglás Sándor, a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola igazgatója szerint sikerült pótolni a kiesést. Az itt tanuló gyerekek négy nappal később kapták ki a karácsonyi vakációt, szemben más iskolák diákjaival: míg más tanintézményekben már december 14én elkezdődött az ünnepi szünet, náluk azonban hétfőn, kedden és szerdán is tanítás volt, így csak 18ától vakációztak a diákok.