Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.06 . 18 Sanader pedig egyelőre eltűnt; lehet, hogy kivár? Neki tulajdonképpen van ideje mindenre. Erőt gyűjteni, új pártot alapítani, visszaülni függetlenként a parlamentbe, netán még újra tagfelvételét is kérni a HDZbe. Horvátországnak azonban egyre fogynak a lehetőségei, az idén mindenképpen be kell fejeznie a csatlakozási tárgyalásokat. Ha reálisan nézz ük, a horvátok nem állnak túl jól a szakmai munkát illetően, sok fejezet nincs lezárva, és akad öt, amihez még hozzá sem fogtak. Nem Voldemort a legnagyobb ellenségük tehát. vissza Knut Vollebaek továbbra is egyensúlyt igény el – Pozsony és Budapest egyaránt üdvözli az EBESZállásfoglalást A kulturális tárca és a kereskedelmi felügyelet már büntethet január elseje óta Szlovákiában az életbe lépett nyelvtörvény alapján. Mivel azonban a pénzbírság kiszabása előtt írásban kell f igyelmeztetni a jogszabály betartására, büntetésre eddig még nem volt példa. Ugyanakkor szlovák sajtóérdeklődésre a kulturális minisztérium nem volt hajlandó közölni, küldtek e már valamelyik jogi személynek ilyen figyelmeztetést. Hírösszefoglalónk| Népsza badság| 2010. január 6. | Pozsony a múlt év végén elfogadott végrehajtási utasítás egyfajta „EBESZ jóváhagyásaként” értékeli Knut Vollebaek kisebbségügyi főbiztos hétfői nyilatkozatát. Peter Stano külügyminiszteri szóvivő tegnapi közleménye szerint Pozs ony üdvözli Vollebaek állásfoglalását, és megítélése szerint a kisebbségi főbiztos úgy látja: az említett irányelvekre szükség volt, hogy útmutatást adjanak a törvény végrehajtásához. Közben Vollebaek internetes honlapján is hozzáférhetővé vált a főbiztos nyelvtörvénnyel kapcsolatos nyilatko zata. Ebben az EBESZ illetékese egyensúlyteremtést szorgalmaz a szlovák államnyelv erősítése és a kisebbségi jogok védelme között. A szlovák végrehajtási irányelveket – mutat rá a főbiztos – az ő ajánlására dolgozták k i, a kétértelműségek kiszűrése céljából. A szöveg – teszi hozzá a főbiztos – számos ponton megváltozott az elfogadási folyamat során. „Azt várom a szlovák hatóságoktól, hogy kísérjék szoros fi gyelemmel és értékeljék az államnyelvről szóló törvény végrehaj tását, különös tekintettel a bírságok kiszabására, annak érdekében, hogy elkerüljék a kisebbségi nyelvek használatának méltánytalan korlátozását. Továbbra is szerepet vállalok ebben és más ügyekben mindaddig, amíg egyensúlyt nem sikerül teremteni az államn yelv erősítése és a kisebbségi jogok védelme között” – hangsúlyozta nyilatkozatában az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa. A magyar kormány a maga részéről üdvözölte, hogy Vollebaek egyértelművé tette: továbbra is szerepet kíván vállalni a folyamatban, mindadd ig, amíg „Szlovákia fel nem erősíti a kisebbségi nyelvhasználati törvényt”. Balázs Péter külügyminiszter bejelentette, a közeli jövőben találkozik Knut Vollebaekkel. Tegnap Pozsonyban járt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke , aki találkozott Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel, s kijelentették: Szlovákiának és Magyarországnak is érdeke a kétoldalú szomszédsági kapcsolatok „pragmatikus” fejlesztése 2010 ben. vissza Szerbiának el kell foga dnia a Srebrenicahatározatot Vajdaságma.info 2010. január 6. [0:53] Sonja Biserko (a képen), a szerbiai Helsinkibizottság elnöke kedden kijelentette, hogy az uniós csatlakozási folyamat következő szakaszában Szerbiának el kell fogadnia a Srebrenicar ezolúciót. Kommentálva Boris Tadić szerb államfő kijelentésére, hogy Srebrenica mellett más bűncselekményekkel kapcsolatban is határozatot kell hozni, Biserko kijelentette, hogy nem jó, hogy az elnök másról is beszél. „Srebrenicában népirtás történt, s ezt a bűncselekményt külön kell választani”, hangoztatta az emberi jogi harcos, s emlékeztetett rá, hogy ugyanezt tette a Nemzetközi Bíróság is, s az Európai Parlament július 11ét srebrenicai emléknappá nyilvánította. vissza