Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-29
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.29 . 19 „A közös munka jónak mondható annak ellenére, hogy voltak döntések, melyek kapcsán nem értettünk egyet az MPPvel. A kényesebb problémákban azonban meg tudtunk egyezni” – mondta a frakcióvezető. Az MPPs Pap Előd is hasonlóan nyila tkozik a kérdésben. „Az első fél év szinkópái után normálisnak mondható viszony alakult ki a két párt képviselői között” – magyarázta a polgári párti frakcióvezető. Tusnádfürdő: a többség diktál Tusnádfürdőn azonban szintén nem felhőtlen a viszony a két fr akció között, az együttműködésének megítélésében, mint kiderült, jelentős különbségek vannak. Míg a fürdőváros MPPs polgármestere, Albert Tibor érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, a négy MPPs, három szövetségi és egy független képviselőből álló tanácstestü let munkáját eddig eredményes együttműködés jellemzi, az RMDSZes Butyka Zsolt szerint a jelentős döntéseket rendszerint a többségben lévő polgáriak hozzák meg. „Az MPP lehetne nyíltabb, közlékenyebb is” – mondta a szövetség tanácsosa. Székelyudvarhely: m arad a viszály Székelyudvarhelyen mindössze néhány hónap telt el azóta, hogy újraalakult a városi tanács, s az eredményhirdetést követően a testület képviselői egyaránt úgy nyilatkoztak: remélik, hogy eredményesebb lesz majd a két, egyaránt 99 tagú frakci ó együttműködése. Az új testületben, mint ismeretes, a Zöld Párt is kapott egy mandátumot. A csütörtöki tanácsülést követően megtudtuk: az RMDSZ és az MPP képviselői mára már nem enynyire derűlátóak. „Azt látom, hogy az RMDSZ frakciója nem elég nyitott, nem elég rugalmas, ugyanakkor bizalmatlanságot is érzek, és azt, hogy rendszerint erőből állnak hozzá a feladatokhoz – nyilatkozta kérdésünkre Szász Jenő, Székelyudvarhely MPPs alpolgármestere. – Sokszor nehezen, kompromisszumok révén hozzuk meg a legtöbb döntéseket.” Szász úgy véli, Bunta Levente polgármester részéről aktívabb munkára van szükség a jövőben. A polgári párt elnöke azt is elvárja, hogy az RMDSZes városvezető jóval több munkát bízzon a képviselőtestületre. Nehezen megy az együttműködés Bunt a Levente szerint is. „Sok energiába kerül, hogy bármiféle előrelépés történjen a közös munkában. Sokszor úgy érzem, hogy csak akkor vagyunk eredményesek, ha jól kifárasztjuk egymást” – magyarázta a Krónikának Székelyudvarhely polgármestere. Bunta szerint Szász Jenő tevékenysége is kifogásolható. „Keveset jár be dolgozni, és olyankor is két órát dolgozik. A helyébe szégyellném felvenni a fizetést. Egyedül a tanácsülésen villog” – jegyezte meg Bunta. Ami az MPPs tanácsosok munkáját illeti, a polgármester e lmondta, van, aki többet, van, aki kevesebbet dolgozik, attól függően, hogy kit milyen feladatokkal bíznak meg. A gyergyószentmiklósi tanácsban tíz polgári párti és hét RMDSZes tanácsos dolgozik. „A testületbeli viták nem amiatt vannak, mert más pártokat képviselünk” – jelentette ki a Krónika kérdésére Gáll Árpád, az RMDSZfrakció vezetője. Véleményét az MPPs frakcióvezető, Dr. Simon KatalinEmese is osztja. Emlékeztetett: korábban kizártak öt RMDSZes tanácsost a szövetségből amiatt, hogy a pártérdek el lenére megszavazták a távfűtésrendszer felújítására vonatkozó polgári párti beadványt. A frakcióvezető elismerte, hogy noha éppen az említett munkálatokat célzó döntések meghozatalánál kezdetekben kemény RMDSZes ellenállásba ütköztek, az említett öt RMD SZes tanácsosnak köszönhetően, „az utolsó száz méteren, még tél beállta előtt sikerült felújíttatni a város fűtésrendszerét a magyarországi érdekeltségű Thermoenergy Kft.vel. Érdeklődésünkre mindkét frakcióvezető a rendszer felújítását nevezte a tanácste stület legfontosabb megvalósításnak. Az RMDSZ soraiból kizárt öt tanácsos – Tinka Kálmán, Gáll Árpád, Kastal László, Suciu Gábor és Len Emil – továbbra is folytatja tevékenységét mindaddig, amíg hivatalos törvényszéki határozat nem születik a mandátumuk me gszűnéséről. Szerző(k): Bíró Blanka, Csáki Emese, Forró Gyöngyvér, Gyergyai Csaba, Jánossy Alíz SDKÚ: Fico a titkosszolgálatot használja vetélytársai ellen Paraméter.sk 2010, január 28 - 18:08 „Robert Fico hovatovább bűnözőkként igyekszik megbélyege zni politikai vetélytársait, és céljai eléréséhez minden eszközt bevet és a szlovák titkosszolgálattal is visszaél” – nyilatkozta csütörtöki sajtóértekezletén Milan Hort, az SDKÚDS képviselője.