Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-27
MeH Nemzetpolitikai Ü gyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.27 . 18 Tanács megválasztása céljáb ól létrehozott jegyzékre több mint 125 000 vajdasági magyar választópolgár neve került fel. Mint megtudtuk, mindkét adat pontos. Az emberi jogi és kisebbségügyi minisztérium nyilvántartására hivatkozó belgrádi sajtóértesülések szerint a magyar választói n évjegyzékre 2009. november 9től mindössze 76 906 személy iratkozott fel. Ezzel szemben Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ügyvezető alelnöke tegnap lapunknak elmondta, hogy több mint 125 ezer polgár iratkozott fel a névjegyzékre. A két számbe li adat közötti különbség nem csekély, ezért a Magyar Szó az emberi jogi és kisebbségügyi minisztériumhoz fordult magyarázatért. Muškinja Heinrich Aniko államtitkár elmondta, hogy a minisztérium adata ugyanolyan pontos, mint a VMSZ által közzétett. – A VM SZ a benyújtott kérvényekről beszél, a minisztérium adatai viszont a végzéssel megerősített, tehát elfogadott kérvényekre vonatkoznak. A polgárok csak akkor iratkoztak fel hivatalosan a kisebbségi választói névjegyzékre, miután erről megkapták a végzést – magyarázta Muškinja Heinrich, a folytatásban pedig elmondta, hogy nagyon sok a feliratkozásra benyújtott kérvény, ezért halad feldolgozásuk lassan. Azonban a törvényben előirányzott, 2009 november 9től számítandó 120 napon belül minden polgár megkapja a s zóban forgó végzést, jelentette ki az államtitkár, aki azt már nem tudta megerősíteni, hogy hány kérvényt adtak át a magyar választói névjegyzékre való feliratkozáshoz, mivel a kérvényeket a helyi önkormányzatok dolgozzák fel, ott állítják ki a végzéseket. – A minisztérium a helyi önkormányzatoktól csak arról értesül, hogy hány polgár kapta meg a végzést. A VMSZ és a minisztérium is pontos adatokat tett közzé. Mindenki biztos lehet benne, hogy az illetékesek a törvényben meghatározott határidőn belül minde n egyes kérvényt feldolgoznak, és minden polgár megkapja a végzést – szögezte le Muškinja Heinrich. vissza Konzultációk a szerb tagfelvételi kérelemről – Vuk Jeremić brüsszeli megbeszélései az Európai Unió magas rangú külüg yi tisztségviselőivel Magyar Szó MTI 2010. január 27., szerda Készen áll az Európai Bizottság arra, hogy megfogalmazza véleményét arról, hol tart Szerbia az uniós integráció útján – jelentette ki Olli Rehn bővítési biztos azt követően, hogy a szerb kü lügyminiszter tegnap Brüsszelben találkozott az EU magas rangú külügyi illetékeseivel. Miguel Ángel Moratinos, az uniós soros elnökséget ebben a félévben betöltő Spanyolország külügyminisztere közös sajtóértekezletükön hozzátette: jelenleg folyik a tag országok közti konzultáció a szerb felvételi kérelemmel kapcsolatban, és azt követően hivatalosan felkérik a bizottságot a véleménynyilvánításra. Vuk Jeremić hangoztatta, hogy a gyors uniós tagság a szerb kormány legfontosabb prioritása. Szerbia december 22én nyújtotta be hivatalosan csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz a soros elnökségét akkor ellátó Svédország kormányfőjének, Fredrik Reinfeldtnek Stockholmban. Boris Tadić szerb államfő akkor