Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.23 . 17 Szerb Köztársaság: Referendum már februárban? Vajdaságma.info • 2010. január 22. [21:01] Már február derekán népszavazást tarthatnának a boszniai Szerb Köztársaságban, hogy a polgárok támogatjáke a daytoni megállapodást – derült ki Milorad Dodik boszniai szerb kormányfő nyilatkozatából. Várhatólag a bosnyákok megvétózzák a törvényt, amit köve tően az alkotmánybírósághoz fordulunk, részletezte Dodik, aki szerint nincs semmi ok arra, hogy az alkotmánybíróság ne nekik adjon igazat. Ezt követően pedig kiírnák a referendumot. A Szerb Köztárasságban nincs napirenden az elszakadás, sem a daytoni megál lapodás leépítése, hanem éppenséggel az erősítése, hangoztatta a boszniai szerb politikus, s megismételte, hogy az utóbbi időkben a megállapodás veszélybe került. Dodik szerint nem kell komolyan venni Stjepan Mesić nyilatkozatát, de ennél sokkal komolyabb Željko Komšić kijelentése, aki két évvel ezelőtt a horvát hadsereg bevetéséről tárgyalt Mesić elnökkel. Jelenleg azonban a legfontosabb Josipović új horvát elnök nyilatkozata, aki határozottan ellenzi a fegyveres beavatkozás lehetőségét. vissza Hitelesség Magyar Szó • Pressburger Csaba • 2010. január 23., szombat Útelágazáshoz érkezett a húszéves múlttal rendelkező vajdasági magyar pártpolitizálás. Hogy milyen jövő vár rá, az ebben a pillanatban kizárólag a Vajdasági Magyar Szövetség döntésén múlik, hiszen a magyar nemzeti előjelű pártok közül ma már csak ennek az egynek van mérvadó politikai súlya az országban. Hogy pontosan hány csapásirány létezik, hogy melyik út min keresztül és hová vezet, az egyelőre a szabadkai esemén yek ködében nehezen kivehető. Ezért érdemes egy rövid időre megállni, és az eddig megtett út alapján mérlegelni. Ha visszatekintünk az elmúlt húsz esztendőre, egy dolgot tudunk teljes bizonyossággal kijelenteni: a vajdasági magyar pártpolitizálás akkor vol t sikeres, akkor volt a legnagyobb a támogatottsága, amikor közösségi élményt tudott teremteni. Korántsem elsősorban a háromlépcsős autonómia hirdetése miatt kapott 130140 ezer szavazatot a kilencvenes évek elején a történelmi VMDK, hanem azért, mert a ma gyarság biztos támpontot keresett a háborúba sodródó hazában, és ezt megtalálta az akkor még egységes és egyetlen nemzeti pártban. Ez a közösségi élmény elveszett, amint megkezdődött a klikkesedés és bomlásnak indult a VMDK. A 2000. évi rendszerváltó eufór iában a közösségi élmény áttevődött országos szintre, így a magyar politikum – azon belül is az akkor már egyértelműen legerősebb VMSZ – nem is tehetett volna mást, mint hogy minden szinten belesimul a DOS konglomerátumába. Miután a dolgok természetéből fa kadóan a hatalomhoz jutott heterogén DOS csakhamar darabjaira hullott, jó alkalom kínálkozott arra, hogy a magyar pártok egymásra találásával és összefogásával ismét közösségi élmény teremtődjön, amely mozgósíthatja a passzivitásba vonult, teljesen kiábrán dult magyarokat. Ez az egymásra találás és összefogás egészen 2007ig váratott magára, ekkor azonban már késő volt. A nem nemzeti előjelű pártok – közülük is elsősorban a Demokrata Párt – felismerték az idők szavát, megértették, hogy a klasszikus kisebbsé gi politizálásnak leáldozott a csillaga, és hogy a kisebbségieket is ugyanazzal lehet megfogni, mint a többségi polgárokat: jobb életet, könnyebb boldogulást ígérve nekik. (Hogy egy jagodinai Beethovenrajongót parafrazeáljak: a perszonális autonómiát nem lehet a traktorba tölteni.) A DP keményen ráhajtott a nem elhanyagolható nagyságú magyar szavazóbázisra, és 2007 elején nemcsak az előző években szavazni sem járó magyarokat tudta aktivizálnia, hanem az egymással acsarkodó magyar pártok támogatottságának t örténelmi mélypontra süllyesztéséhez is jócskán hozzájárult. A VMpártok fiaskójából egyedül a VMSZ elnöke vonta le a megfelelő következtetést, és adta át a helyét Pásztor Istvánnak, míg a rivális magyar pártok elnökei megtartották örökösnek gondolt pozíc iójukat. Pásztor már tavaszi, pártelnökké történő kinevezésekor meghirdette az „életszerű” kérdések politikáját, ezzel a demokraták által elfoglalt terep visszafoglalását tűzve ki (hallgatólagos) célul. Egyúttal viszont a magyar pártok összefogását is font osnak tartván, a VMDPvel és a VMDKval szövetkezve, létrehozta a Magyar Koalíciót. A közösségi élmény azonban nem teljesedett ki. A 2008 januárjában megtartott államfőválasztás első fordulójában a Pásztorra leadott 93 039 szavazatnak nem volt tétje, csak szimbolikus jelentősége, amely inkább csak az új pártelnökbe vetett bizalmat jelezte, mintsem a mögötte álló hárompárti összefogás támogatottságát. Ezt a négy hónappal később lebonyolított általános választások eredményei is bizonyítják: az MK se nem nyert annyit, hogy azt sikerként lehessen elkönyvelni, se nem veszített „eleget” ahhoz, hogy azt leszereplésnek lehessen nevezni. Viszont az előzetesen elkészített leosztás értelmében a két kisebb párt lecsúszott a köztársasági, de praktikusan a tartományi
