Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-22
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztály a Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.22 . 24 – A Bunyevác Nemzeti Tanács megalakulásakor 21 taggal ren delkezett. Idővel nyolc tag beadta lemondását. Azóta a nemzeti tanács nem lehet legitim, hiszen annak működéséhez 15 tagra van szükség – magyarázta dr. Andrija Peić, a Bunyevác Nemzeti Tanács ideiglenes szervének elnöke. Az ideiglenes bizottság elnöke azt is kiemelte, hogy szerdán kellett volna átadni a dokumentációt és a tanács irodáját az ideiglenes vezetőségnek, arra azonban nem volt hajlandó a másik fél. – Ennek az egésznek az a célja, hogy egyesek a saját érdekeiket érvényesíteni tudják. A bunyevácok nak összefogásra és erős intézményekre van szükségük. Különösen most, az új nemzeti tanács megválasztásakor, illetve a külön választói névjegyzékre való feliratkozáskor – emelte ki Peić. A sajtótájékoztatón Branko Francišković magiszter, a szabadkai város i képviselőtestület alelnöke, a Vajdasági Bunyevác Párt elnöke elmondta, a minisztérium ezen döntésével mindenki számára világos, hogyan kell a Bunyevác Nemzeti Tanácsnak működnie. – Az elmúlt évben sok akadályba ütközött a nemzeti tanács munkája. A mini sztérium feladata, hogy azt felügyelje és ha valami nem jól működik, döntést hozzon, ahogyan ezt meg is tette. Sajnos késve jött ez a döntés, mert a bunyevácok már azt sem tudják, hogy kinek higgyenek, és kihez forduljanak. Úgy gondoljuk, hogy ez egy törté nelmi pillanat, hiszen a bunyevácok felvállalhatják, és fel is kell, hogy vállalják nemzetiségüket, hiszen Vajdaság statútuma elismer minket – mondta Francišković. Lapunk megkereste Nikola Babićot, a Bunyevác Nemzeti Tanács eddigi elnökét, aki kérdésünkre , hogy megkaptáke a végzést, továbbá mi a véleményük a fent elhangzottakról, a következőket mondta: – Január 19én megkaptuk a végzést, amelyben az állt, hogy másnap, 20án át kell adnunk a dokumentációt. Kérem, lehetetlen 24 óra alatt rendezni mindazt, amin 67 év alatt dolgoztunk. Ehhez egyszerűen több időre van szükség. A minisztérium döntése meglepetés számunkra, hiszen eddig semmilyen jelzés nem érkezett erre vonatkozóan, de arra sem, hogy rosszul végeznénk munkánkat. Volt gond a kvórum körül, ez tén y, de ez a tanács statútumának a hatásköre, nem a minisztériumé. Feljelentést tettünk a Közigazgatási Bíróságnál, és követeljük, hogy a törvénytelenséget bizonyítsák be. Ugyanis az ideiglenes tanácsnak az öt tagja, akik azt állítják, hogy a nemzeti tanács tagjai, nem lehetnének az ideiglenes bizottságban, hiszen nem tagjai a Bunyevác Nemzeti Tanácsnak. Ők ugyanis visszavonhatatlanul beadták lemondásukat. Vagyis azóta nem tagjai a tanácsnak. Úgy gondolom, hogy az átadáskor mi korrektek, emberiek voltunk. Egy szerűen csak várjuk a válaszokat, azt kérjük, hogy tartsák tiszteletben a törvényt. A kérdés az, hogy a minisztérium számára miért jók ők, akik nem tagjai a tanácsnak és miért nem vagyunk mi jók, akik tagjai vagyunk? Amennyiben a bíróság az ő javukra dönt, mi természetesen tiszteletben tartjuk azt – mondta Nikola Babić. vissza Szerbia uniós csatlakozási törekvésének támogatása Vajdaságma.info 2010. január 21. [14:11] Mirko Cvetković szerb kormányfő szerdán Belgrádban talál kozott az EUtagországok belgárdi nagyköveteivel. Az uniós diplomaták maradéktalanul támogatták Szerbia igyekezetét, hogy bejusson az EUba. A miniszterelnök szerint a csatlakozást illetően Szerbiában társadalmi egyetértés tapasztalható, s a kormány is kés zen áll a reformokra. Utóbbira bizonyíték az is, hogy a kormány benyújtotta uniós csatlakozási kérelmét. Jan Kohout cseh külügyminiszter szerdán este kijelentette, hogy a NATOtagság nem feltétele Szerbia uniós közeledésének, de a szövetség szeretné elmély íteni kapcsolatait Szerbiával. Kohout szerint az EU miniszterei hamarosanek tárgyalnak Szerbia uniós csatlakozási kérelméről, s reménye szerint az év első felében megkezdődik a stabilizációs és társulási egyezmény becikkelyezése is. vissza Példátlan választási csalásról beszél a fuvarozószövetség elnöke Krónika 2010. január 21. A tavaly őszi elnökválasztáson nagy arányú „választási turizmus” folyt, a fuvarozó társaságok autóbuszokat bocsátottak a pártok rendelkezésére a vá lasztópolgárok többszöri szavaztatásához, ezenkívül hatalmas összegekkel