Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-22
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztály a Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.22 . 10 gy ermekének nevét magyarul helyesen írassa be a hivatalos dokumentumokba. Sajnos azonban a magyarság körében közömbösség jellemző a témakörben, az emberek ezt egyszerűen nem tartják fontosnak, emellett a névváltozás némi anyagiakkal is jár. Szorosan kapcso lódik ehhez, de mégis más kérdés a hivatalosan szlovénesített nevek használata a médiában, illetve egyéb nemzetiségi közegekben, hiszen itt a képviselő szerint nem szükséges feltétlenül a hivatalos névforma használata, a neveket lehetne magyarul is használ ni – pl. Erdélyben szinte minden név hivatalosan román formájú, ennek ellenére magyar közegben szinte kizárólag a magyar változatot használják. Minden tehát megbeszélés dolga. A bevezető szavak után számos felszólaló szólt hozzá a témához. ZágorecCsuka Ju dit, aki szakmailag is foglalkozott a témakörrel, megjegyezte, csak száz évvel ezelőtt az említett neveket mind magyarul írtuk hivatalosan is, sajnos 90 százalékban ez ma fordítva van (pl. Gerencsérből Gerenčer, Istvánból Štefan lett). Mondanivalójához hoz záfűzte, a trend megváltoztatásához – most, amikor már lehet – elsősorban a családi példát tartja fontosnak, emellett az iskola, a tanárok szerepe is lényeges lehet véleménye szerint. Kifejtette azt is, a helytelen névhasználatot különösen a magyar művelts éggel rendelkezőktől tartja elfogadhatatlannak, majd azzal zárta felszólalását, az ügy érdekében a magyar közösségnek is tenni kellene valamit, mondjuk, ingyenessé tehetné a nevek magyarosítását. Varga István szerint a gyermekek 80 százaléka – felmérés ala pján – nem tartja fontosnak például azt, hogy magyarul tanuljon, és véleménye szerint hasonló a helyzet a nevek írásával, használatával kapcsolatosan is. Véleménye szerint a jegyzőket, plébánosokat szükséges bevonni, javasolni, ajánlani kell a szülőknek, m ert az emberek egyszerűen közömbösek. Király M. Jutka, a Népújság felelős szerkesztője elsősorban a nevek médiában való használatához szólt hozzá. Kifejtette, az emberek többsége ragaszkodik a nevük hivatalos szlovén változatának használatához, ha az újság ba a név magyarosított változata kerül, akkor negatív visszajelzéseket kap. Természetesen vannak fordított példák is, de véleménye szerint elsősorban személyi jogról van szó és mindenkinek a döntését tiszteletben kell tartani. Végi József kifejtette, feket én látja a dolgot, szerinte 50 – 60 évet késünk a névhasználati trendek megváltoztatása terén, jelenleg még sokkal nagyobb gondnak tartja a magyar 1es tanulók beiratkozásának hanyatlását. Lovrić Mirjana szerint a médiában semmiképpen sem kell ragaszkodni a nevek hivatalos formájához, de egységes mintáról nem lehet beszélni. Véleménye szerint azonban az emberek többsége beleegyezik abba, hogy magyarul írják ki a nevüket. Kepe Lili szerint a téma már az intézet megalakulása óta problematikusnak számít, jelenle g egy belső megegyezés szerint csak a hivatalos közeghez írt dokumentumokban használják a nevek hivatalos változatát, egyébként a magyar változathoz ragaszkodnak. Véleménye szerint nem a névhasználattól függ, ki milyen jó magyar. Zadravec Szekeres Ilona ki fejtette, a név egy ember esetében olyan szimbólum, mint egy állam esetében a zászló vagy például a címer. A fentiekben felsoroltakon kívül többen is felszólaltak, így szóba került a névváltoztatás anyagi vonzata, a szlovénesített neveken befutó emberek né vváltoztatásának problémája, a névhasználat és a magyar nyelv presztízsének kapcsolata és számos egyéb szempont is. A fórum célja a kötetlen eszmecsere és az útkeresés volt, nem valamilyen hivatalos álláspont kialakítása. A beszélgetés végén Göncz László k ifejtette, összegzi majd az elhangzottakat és ajánlás formában közvetíti ezeket a magyar önkormányzatoknak. vissza Talán néha elfelejtjük, melyik is az anyanyelvünk? Népújság (Lendva) 20. januar 2010, 54. évf. 3. sz. - Pal ler Marika „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek egyetlen szülőföldje és – sok kötelessége.” Tamási Áron szavaival szeretném kezdeni soraimat. Milyen kötelességekre is gondol az erdélyi író? Hát persze, a mindennapiakra, a családra, a munkahelyre – de e mellett még sokkal többre. Írásomban anyanyelvi kötelességünk kapcsán szeretnék szólni, főleg ami a magyar anyanyelvet illeti itt, a Muravidéken. Az általános iskola első harmadában tanítom, többek közt a magyart mint anyanyelvet. Sok családban ilyenkor, a z iskolai beiratkozás előtt nehéz döntés előtt állnak, melyik nyelvhez is írassák a kis elsőst. És miért lett az utóbbi években ez olyan nehéz döntés? Valamikor ez nem volt kérdés, mert mindenki az anyanyelvén tanult meg először írni és olvasni. Vagy talán néha elfelejtjük, melyik is a mi anyanyelvünk? Hát az, amelyiken édesanyánk először beszélt hozzánk, a nagyanyáink énekeltek, s amelyen kimondtuk az első szót. És ezt nehéz megvallani? Miért? Legyen az a magyar, a szlovén vagy bármelyik nyelv, mindegyik s zép a maga módján. És itt, a Muravidéken ennek ellenére nehéz a döntés. Talán mert választani lehet? Ha nem lehetne, akkor
