Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-18
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01. 18 . 33 Sme: a leghevesebb konfrontáció az MKP és a Híd között várható Új Szó 2010. január 18. hétfő, 10:42 | MTI A Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a tavaly nyáron, az MKPt elhagyók által létrehozott Híd párt között várható a leghevesebb konfrontáció a jövőbeni szlovákiai választási kampányban - véli a Sme című liberális napilap hétfői jegyzetében. A tekintélyes újság szerint erre vall Csáky Pálnak, az MKP elnökének a pártból kilépőkhöz intézett felhívása, hogy térjenek vissza, illetve az a megjegyzése, hogy ezeket az esetleges kéréseket egyénileg vizsgálják meg. A "lélektani nyomás" emlegetése pedig azt jelzi, hogy mindkét párt esetében ugyanarról a választ óról van szó, akit a pártvezetők nehéz választás elé állítanak. Lényegesebb azonban az a megállapítás, hogy "az MKP versus Híd ügy nem az eszmékről, programokról vagy a XXI. századi Szlovákia kisebbségei számára alkotott vízióról, hanem két személyről szó l" - vélekedik a jegyzet szerzője, Peter Schutz a két pártelnökre, Csáky Pálra és Bugár Bélára célozva. Schutz felhívja a figyelmet arra, hogy a konfrontáció és a kizárólagos egymásra figyelés nagy kárt okozhat a magyaroknak, ahogy azt már a megyei válasz tások is megmutatták. A három lehetséges forgatókönyvből a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a két pártból a választáson csak az egyik jut be a parlamentbe. Azok a forgatókönyvek, miszerint mindketten bejutnak, illetve hogy egyik sem, sokkal kevésb é valószínűek. Miután ez a helyzet nagyon nehéz, közös lehetne az az érdek, hogy mindkét párt minél hamarabb abbahagyja az önmagával való foglalkozást, és a programjára összpontosítson. Bár a válástól már majdnem egy év telt el, a programok közti eltérést eddig még nem mutatták meg - zárja jegyzetét a Sme. vissza A párthakni és közönsége Új Szó 2010. január 18. hétfő, 07:19 | Barak László Ha a Magyar Koalíció Pártja komáromi járási elnökét, Andruskó Imrét nem ez idő tájt vi zsgálná pártja járási etikai bizottsága, tulajdonképpen nem lenne hírértéke az eseménynek. Hiszen semmivel sem lenne fajsúlyosabbnak tekinthető egy gittegylet szokás szerinti, öncélú hatalmi csetepatéjánál... Még, ha Andruskó DélSzlovákia egyik legsikeres ebb magyar gimnáziumának igazgatója, egyszersmind az MKP parlamenti képviselője is! 2010 azonban a parlamenti választások éve. Ez a tény tehát nemcsak pikantériát kölcsönöz az inkriminált vicinális kiszorítósdiknak, hanem a cseppben a tenger elve alapján egyértelműen lerántja a leplet az ún. szlovákiai magyar politikai játszmákról. Esetünkben az MKP csúcsvezetésében zajlókról. Különös tekintettel arra, hogy a párt országos tanácsa éppen szombaton tárgyalta meg a parlamenti jelöltállítás kritériumait. Amely ek szerint a jelöltlistát a vidék, vagyis a járások/megyék személyekre szóló javaslatai alapján állítják majd össze. Az első 15 hely kivételével, amelyek elosztása a vezérkar privilégiuma! Andruskó tehát nyilván eleve ki lesz lőve mindenhonnan! Bűne nem m ás, mint az, hogy a megyei választási kampányban állítólag „jót“ nyilatkozott a „zellenség”, vagyis a Bugárféle Híd párt egyik jelöltjéről… Most már aztán igen kíváncsiak lehetünk arra, vajon Csáky Pál ugyancsak szombaton elhangzott „toborzóját”, amely a z MKPt annak idején elhagyó politikusok és közkatonák visszacsalogatására irányult, hányan veszik/vehetik komolyan? Ugyanígy azon is el lehet merengeni egy röpke pillanatra, vajon komolyan gondolhattae egyáltalán maga az MKP elnöke, amit beszélt. Vagy me gint csak egy kampánypetárda sült el a szájában, mint vezérkedése óta annyiszor…? Különben jó lesz vigyázni a szlovákiai magyar politikusok meglehetősen öntelt és magabiztos élcsapatának, nehogy úgy járjanak, mint a nyeszlett egeret világra vajúdó hegyek… Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy messze nem lesz majd a parlamenti választások után annyi képviselőjük – nevezetesen 20 – mint amennyi 2006ban lett. Esetleg annyi sem, amennyi a párt vezérkarának – figyelem: 10 alelnökről van szó, plusz a pártelnök meg az országos tanács elnöke – megélhetését biztosítja. Sőt, előfordulhat, hogy az MKP és a Híd között folyó, a pártszakadás óta vitathatatlanul főként Csáky által generált pocskondiázó hadviselés következményeként nem lesz