Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-18
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01. 18 . 29 A www.nimezis.hu honlap ugyancsak a szépíró névrokonom művei közé sorolja a könyvemet. E két reklámhirdetés között legfeljebb az árban van némi eltérés: az egyik a mindkettőben megje lölt 2100 Fthoz viszonyítva 15 %os engedménnyel 1785 Ftért, a másik 16 %os engedménnyel 1760 Ftér kínálja a regényíró könyvét. Az Animare Webáruház sem maradhatott le, a webshop.animare.hu honlapon terjeszti a szép írónak tulajdonított munkát. A kiadó n, az oldalszámon s a többi adaton túl némi többletinformációval is szolgál: „Aranykártya: 20 pont” (Nem tudom, ez soke vagy kevés?) S hogy azért a román olvasóközönség se maradjon le, a www.bookline.hu egy másik weblapján lejben is hirdeti Balázs Attila eszmetörténeti munkáját, mégpedig 32.9 RONban, persze 15%os engedménnyel 28.0 RON. Tévedés ne essék. A neves írót, drámaírót, publicistát, műfordítót, a Sinkó, Fórum Regény, Madách, az 1999 Évkönyvdíjas s annyi más elismerést kapott literátort a vilá gért sem akarom plagizálással vádolni. Végül is nem a saját honlapján jelentek meg ezek az adatok. Az értelmező szótárak szerint plagizál az, aki más szellemi tulajdonát saját nevén adja elő. Ezúttal nem a „saját nevén”ről van szó, de – még ha ezt a könyv terjesztők követik is el – arról igen, hogy valakinek a szellemi tulajdonát az önkényes névváltoztatással (formálisan) ellopták. Az persze számomra rejtély, hogy Attila névrokonom eddig miért nem tiltakozott e neki tulajdonított kakukktojáskönyv besorolá sa ellen. Azt nem várom el a könyvterjesztőktől, hogy feltűnjék nekik: vajon itt minden rendben vane, az újvidéki születésű, tőről metszett szépíró egyszer csak egy kolozsvári szakfolyóirat filozófiai munkásságáról közöl eszmetörténeti monográfiát? Ám nek i, a közös családnevünk viselőjének, aki ugyancsak áldozat, mint én, ez feltűnhetett volna. Igaz, vannak olyannyira szerény emberek, akik nem követik nyomon saját könyveiknek a terjesztését. Nagyon hálás vagyok a Kriterion kiadónak, s mindenek előtt az ig azgatójának, H. Szabó Gyulának az odaadó fáradozásáért, minek nyomán e könyvem megjelenhetett. Megpályázta a kiadását és elnyerte, alaposan véleményeztette a kéziratot, gondosan megszerkesztették, példásan kinyomtatták, megszervezték a könyvbemutatómat, am elynek sajtóvisszhangja volt, lelkiismeretesen reklámozták a munkát. Ezért olvastam csodálkozva a kiadó honlapját (www.kriterion.ro), amelyen miután az igazgató bemutatja a szerkesztőség munkáját, közlik a náluk megjelent könyvek címét és szerzőjét. Ott va n közöttük a Bölcselet az Erdélyi MúzeumEgyesületben című is – ám szerzőjének Balázs Attilát tüntetik fel. Aligha hiszem, hogy valaki a kiadó berkeiből állította volna össze ezt a listát. Másra kell gondolni: a világhálón terjesztett hamis információt egy be nem avatott személy egyszerűen beemelte ebbe a lajstromba. Ez pedig az Internet rossz vicce. Sajnos, ha ebbe a világméretű információs rendszerbe bekerül egy hibás adat, ez – akár a lavinát okozó hógolyó – elindul a maga útján. Most aztán ember legyen a talpán, aki kikutatja: ugyan bizony ki indította el ezt a hógörgeteget. Igen ám, de az Internet rossz tréfája vastagodik, egyre otrombább lesz. „Balázs Attila kötete” kezd hiteles, tudományos információs forrássá válni. Olvasom Tasi István honlapján (ta si.istván@pamho.net) a tudósszerző provokatív című szaktanulmányát: „Állatok vagyunke, vagy Isten fiai” A darwinizmus fogadtatása Magyarországon a kiegyezés időszakában, korabeli értelmiségi portrék és publikációk alapján. Beható szakmai elemzés ez, széle skörű tudományos apparátussal, a forrásanyag igényes megjelölésével. Ebben felfedeztem, hogy a tanulmányíró az én könyvemre is hivatkozik. Parafrazálja egyik megállapításomat, miszerint Brassai Sámuel bírálta azokat, akik a természettudományokból anyagelvű mondanivalót próbáltak kihámozni. A szaktudós a 27. jegyzetben gondosan meg is jelöli, honnan vette ezt az információt: Balázs Attila: Bölcselet az Erdélyi MúzeumEgyesületben című könyvéből. S ez nem egyszerű elírás. Ezt bizonyítja az, hogy – miként a tu dományos szakdolgozatoktól elvárható – Tasi István a közleménye végén közli a forrásmunkáinak a listáját, köztük ismét csak a névrokonomat megjelölve szerzőnek. Jó, jó, rendben van, az internetre sok mindent rá lehet kenni – ő a hibás! – , de azért bennem ott motoszkál valami: aki ezt az igényes tanulmányt megírta, gondolom nem csak a világhálón megjelent téves adatokból inspirálódott, kezébe vette a könyvemet, hiszen parafrazált belőle. Nem furcsa, hogy csak a családnevemig jutott, hagyta magát félrevezetn i a Google kártékony tréfájától. Na de azért ne csak szidalmazzuk a világhálót, van benne sok dicsérendő: a hibáit, csínytevéseit könnyű helyrehozni. Néhány kattintással törölni, helyesbíteni lehet mindent. De a tény mégiscsak tény marad: ha nem is szándé kosan, de plagizálás történt. Nem kívánok elégtételt, csupán azt a néhány helyesbítő billentyű lenyomást várom el. A könyvterjesztőknek pedig köszönet azért, hogy olyan lendületesen reklámozzák a könyvemet Ftben meg RONban, tegyék csak továbbra is ezt – persze az igazi szerző nevével. vissza
