Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 18 pedig – mivel a nép többségének érdekeit ké pviseli versenytárs nélkül – előbbutóbb megszerzi a parlamenti többséget, átveszi a hatalmat, és békés úton tér rá a szocialista rendszer bevezetésére. Így hát a fő harc az általános, egyenlő, titkos és közvetlen szavazati jog kivívásaáért folyik, amely a lkalmat teremt majd a proletár többség demokratikus hatalomátvételére. Ez köztudomásúlag illúziónak bizonyult, mert szubjektív tudomása ellenére a szociáldemokrácia (szakszervezetek + párt + társadalombiztosítási pénztárak + munkásszövetkezetek) nem volt más, mint munkaerőkartell. A munkaerő a kapitalizmusban áru lévén, a dolgozóknak érdekük, hogy ezt az árut magas monopolárakon adják el, s ez meg is történt. Így lett a munkásoknak fürdőszobájuk, himlőoltásuk, váltóruhájuk, szabadidejük. Igen ám, csakhogy a munkaerőkartell is kartell: a munkások ily módon érdekeltek lettek abban, hogy a vevő – „a tőke” – haszonhoz jusson, prosperáljon, versenyképes legyen, s így képessé váljék a reálbérek folytonos emelésére, a szociális szolgáltatások bővítésére, a munkaid ő csökkentésére, a foglakoztatási arányok javítására. Más szóval, a szociáldemokrácia sikere érdekeltté tette a szociáldemokrácia „ügyfeleit” (klienseit), azaz tagjait, választóit, aktivistáit, funkcionáriusait, saját értelmiségét a kapitalizmus sikerében. 1914ben ennek a kapitalizmusnak a politikai formája a „szociális protekcionista”, az osztályegyüttműködésre épített, a népjólét növelését viszont a nemzetek egyenlőtlenségét kiaknázó, gyarmatosító, területrabló, militarista politikával (is) elsősegítő n emzetállam volt. A fegyverkezési verseny meg a hadiipari fejlesztések hatására emelkedtek a bérek, megszűnőben volt a munkanélküliség. Politikai és szociális értelemben a szociáldemokrácia az akkori tőkés állam egyik legnagyobb befektetője volt. Nem lehete tt külön támogatni a nacionalizmust, és külön a tőkés rendszert, tekintve, hogy a kettő: egy. A Bad Godesbergi határozat ezt öntötte formába a jóléti állam korában. Tulajdonképpen az se csoda, hogy később az olyan szociáldemokrata pártok, amelyek szavazó i még mindig jelentős részben szervezett munkások voltak, a munkaerőkartell érdekében immár nem a védővámos, protekcionista nemzetállamot, hanem a szabadkereskedelmet, majd ennek általánosítását, a globalizációt támogatták (mint Blair, Schröder, Gyurcsány pártjai). De amint ezt a balkáni és az iraki háború bizonyítja, a nacionalista és neokolonialista magatartástól ez se szabadítja meg a nyugati társadalmakat, sem a szociáldemokráciát. Aki igent mond a kapitalizmusra, igent mond a nacionalizmusra – függetle nül Bauer Tamás személyes preferenciáitól. A globalizáció korában a szocdem pártok a hazai munkahelyeket védik a szegény országok olcsó munkaerejének a konkurenciájától, azaz a kiszervezéstől és a bevándorlástól. „British jobs for British workers” – ezt (k aján mosollyal) idézte a náci Brit Nemzeti Párt nem mástól, mint Gordon Brown munkáspárti miniszterelnöktől... Nem véletlen, hogy a „proletár internacionalizmus” immár szavakban sem a szociáldemokrácia egyik alapgondolata. (Nota bene, a kommunista pártok is nacionalisták voltak, az NSZEP [SED], a keletnémet hatalmi párt és az MSZMP részleges kivételével, amit a fő témánkkal kapcsolatban nem álló tényezők indokoltak.) Még egy megjegyzés: Róna Péternek azokra az észrevételeire, amelyek a rendszerváltás nega tív hatásait érintették, Bauer Tamás avval a váddal vél válaszolni, hogy Róna professzor az 1989 előtti diktatúrás/féldiktatúrás rendszer párthíve. Ez szintén csekély elmélyültségre valló kijelentés. Ha valaki azt mondja, hogy a szovjet rendszer szétzúzta az orosz falut (ami igaz), evvel még nem mondta, hogy a cári rendszer csodás volt. Bauer Tamás maga is kemény kritikusa a bolsevik rendszereknek – kinek jutna eszébe őt monarchista, feketeszázas, félfeudális eszmékkel vádolni? A jelenlegi rendszer balolda li bírálata jelentheti a korábbi rendszer védelmét, vagy sem. A diktatúra elítélése nem lehet akadálya annak, hogy az ember akár el is ismerje a korábbi rendszer Sztálin utáni szakaszának bizonyos (jóléti, modernizációs, egyenlősítő, létbiztonságot szolgál ó) érdemeit. Az emigráns, nyugatos nagypolgár Róna Péter, akinek minden megnyilvánulása demokratikus, és aki soha nem adta jelét annak – szemben mondjuk énvelem – , hogy ne volna (józan és kritikus) híve az értelmesen szabályozott piacnak, nem kommunista, sem a szó bolsevik, se más értelmében. Ez a vád méltatlan a vádlotthoz és méltatlan a vádlóhoz. Ugyanakkor Róna professzor sem egészen igazságos a magyarországi szabadelvűséggel szemben, amelynek még a kudarcot vallott mai változata is sokszínűbb – sokáig volt igen komolyan szociális szellemű irányzata, emlékezzünk Solt Ottíliára – , mint gondolja. K is Jánost se lehet neokonzervatívnak nevezni. A magyarországi liberalizmus is (mint minden elvrokona) a civil társadalmat (benne a szabad nyilvánosságot és a szabad
