Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-22
MeH Nem zetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.22 . 10 nyilvánított népszavazásra emlékeztetve a parlament ünnepi együttes ülésén részt vevő képviselőket és szenátorokat. vissza Folytatódtak az EUhorvát és az EUtörök csatlakozási tárgyalások MTI • 2009. december 21. 12:05 Miniszteri szin ten folytatódtak hétfőn Brüsszelben az EUhorvát, illetve az EUtörök tárgyalások a két érintett ország uniós csatlakozásáról. Horvát relációban lezárták a szolgáltatásnyújtás szabadságának kérdéseivel, valamint a foglalkoztatási és szociális ügyekkel fogl alkozó témafejezeteket. Török vonatkozásban megnyitották a környezetvédelmi témafejezetet. A két tagjelölt ország évek óta folytatja EUcsatlakozási tárgyalásait, amelyek során összesen 35 témafejezetben kell megállapodásra jutni a közös uniós előírásoknak a csatlakozó ország részéről történő átvételéről. A horvátok jóval előrébb tartanak, és a januárban hivatalba lépő spanyol soros elnökség - mint azt a minap Miguel Ángel Moratinos külügyminiszter közölte - reméli, hogy a fél éves mandátuma alatt, vagyi s jövő év július 1je előtt sikerül teljesen lezárni a horvát csatlakozási tárgyalásokat. Törökország haladását több tényező erősen hátráltatja. A legfőbb probléma a ciprusi konfliktus, de a törökországi belső viszonyok, a demokrácia állapota is súlyos a ggodalmakat kelt Brüsszelben. Legutóbb a török alkotmánybíróság betiltotta a legnagyobb kurd ellenzéki pártot, és a döntés nyomán véres zavargások voltak török városokban. vissza Buli a határon – A szerb külügyminiszter lépe tt be elsőként vízum nélkül a schengeni övezetbe a horgosröszkei határátkelőn – Pezsgőbontás, pogácsa meg alma is volt – Balázs Péter nyomta bele a pecsétet Jeremić útlevelébe Magyar Szó • Kk, M.M. • 2009. december 21., hétfő Helyszíni tudósítás a határról – Ez működik! Kipróbáltam, valóban utazhatunk vízummentesen Európába – ezekkel a szavakkal lépett be szombaton 0 óra 0 perckor a röszkei határátkelőn a schengeni övezetbe Vuk Jeremić szerb külügyminiszter. Rögtönzött sajtótájékoztatóján kijelentette, ho gy Szerbia megküzdött ezért az eredményért, s bár húsz év kellett hozzá, ezzel a lépéssel országunk sokkal közelebb került Európához, az európai integrációhoz. Sok fontos lépést kell még megtenni, a mostaninak azonban minden szerbiai polgár hasznát veszi. A következő lépés pedig Szerbia uniós taggá válása – jelentette ki a külügyminiszter, aki szerint ez biztosan be is következik, és akkor Szerbia már nem csak földrajzi értelemben fog Európához tartozni. Vuk Jeremićnek – mint az első, vízummentesen a sche ngeni övezetbe lépő szerb állampolgárnak – Éberhardt Gábor alezredes, a Szeged Határrendészeti Kirendeltség vezetője emléklapot adott át. A külügyminiszter láthatóan annyira elérzékenyült, hogy az útlevelét kezelő magyar rendőrnő arcára egy puszit is adott. Hatalmas taps és ováció követte a váratlan jelenetet. A szerb külügyminiszter után átlépték a határt azok a polgárok is, akik Szabadkán, illetve Horgoson már az esti órákban megkezdték az ünneplést. Szabadka főterén zenével, zászlólengetéssel és forralt borral ünnepeltek. A külügyminiszterrel együtt két autóbusszal indultak el a horgosi határátkelőre, hogy 0 óra 0 perckor az elsők között lépjék át a határt. Az ünneplők és a sajtó képviselői szinte ellepték a határátkelőt. A kíméletlen hideg ellenére a ha ngulat nem fagyos, hanem derűs volt, az emberek fényképezkedtek és várták a pillanatot, amikor 20 év után először megindulhatnak Európába vízum nélkül. A horgosiak is a határátkelőn folytatták az ünneplést. A Kanizsai Kör Művészeti Műhely és a Humentis eg yesületek által szervezett népünnepélyről érkeztek a határra. A mintegy 5060 fős csoport pezsgővel, süteménnyel, gyümölccsel vonult át gyalogosan Horgosról a röszkei oldalra, ahol Röszke polgármestere, Borbásné