Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-21
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 24 KORMÁNYBOTRA JUTOTTAK Transindex 20091221 Markó: hatalmon lenni kockázatos, de ellenzékben még rosszabb Az SZKT pénteki ülésén senki nem lelkesedett a PDLRMDSZ koalíció gondolatáért, mégis túlnyomó többséggel megszavazták a kormányzati részvétel t. Az elnökválasztások két fordulójának a kiértékelése, illetve a DemokrataLiberális Párttal való kormánykoalíció volt a pénteki SZKTülés témája. Az ülés elején Markó Béla RMDSZelnök politikai helyzetértékelésére került sor, aki szerint a kormányzás kérdését elsősorban abból a szempontból kell megvizsgálni, hogy milyen felhatalmazást kapott a magyar választóktól 2008 őszén az RMDSZ. Markó szerint a szövetség egyértelműen a programja megvalósítására kapott megbízatást a szavazóitól. A szövetségi elnö k elmondta, az RMDSZ betartotta a második forduló előtt tett ígéreteit, hiszen kitartott a PNL mellett, azonban a liberálisok most úgy értékelik, identitásukat inkább ellenzékben, mint kormányon tudják megőrizni. „A mai nap azt kell megvizsgálni, az RMDSZ hogyan tudja jobban szolgálni a közösség érdekeit. A PDLvel kapcsolatban az utóbbi időben negatív tapasztalataink voltak” - mondta, majd rámutatott: a demokratáknak a kormány megbuktatása kapcsán szintén negatív tapasztalataik voltak a RMDSZszel, és ennek ellenére sikerült leülni, és egy kölcsönös érdek mentén tárgyalni. Az elnök ismertette az RMDSZnek a demokratákkal szemben támasztott kéréseit: a kisebbségi törvény elfogadása, a tanügyi törvény kisebbségek számára pozitív változásainak az életbe léptetése, decentralizáció, a gazdasági régiók újragondolása, a magyar szakemberek dekoncentrált intézményekben való részvétele, egyházak finanszírozása, valamint a főiskolai oktatás kérdése. A demokraták elvben mindebbe bele is egyeztek - mondta Markó, a zonban figyelmeztetett: a puding próbája az evés. Az elnök hivatalosan is bejelentette, milyen tárcákat kap az RMDSZ. A Kereszténydemokrata platform nevében felszólaló Frunda György élesen kritizálta az RMDSZ elmúlt hónapokban nyújtott teljesítményét. Az RMDSZ kétszeres elnökjelöltjeként Frunda saját, illetve Markó Béla eredményéhez hasonlította a Kelemen Hunor által elért szavazatszámot, kijelentve, az akkor sem jó eredmény, ha ezúttal a parlamenti- és elnökválasztások nem egyidőben lettek megszervezve. Frunda elmondta, mind a programmal, mind a jelszóval és a szervezéssel gondok voltak. Kelemen Hunor elnökválasztási programja az RMDSZ által már korábban is kitűzött célokat tartalmazta, és nem adott választ a gazdasági válság kihívásaira. A jelszó - Egyenes beszéd - Frunda szerint nem volt eléggé átütő, ami pedig a szervezést illeti, a politikus kifogásolta, hogy a területi szervezetek csak önkormányzati választásokkor hajlandóak keményen dolgozni, amikor saját mandátumaik forognak kockán. Súlyos h ibának nevezte továbbá, hogy a parlament létszámának csökkentéséről szóló népszavazás során arra buzdította a magyarokat, szavazzanak nemmel. Frunda elmondta, hogyha az RMDSZ azt tanácsolta volna, hogy ne voksoljanak a magyarok, talán érvénytelen lett voln a a népszavazás. Az egykamarás parlamentnek az a veszélye, hogy nem sikerül átlépni az 5%os küszöböt, és nem lesz magyar parlamenti képviselet - figyelmeztetett. A politikus szerint ugyanakkor hogyha a második forduló előtti kampányban az RMDSZ hangsúly osabban kiáll Mircea Geoană mellett, akkor lehet, hogy most a szociáldemokrata politikus lenne az államelnök.