Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-21
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 17 elfojtották. Az elégedetlenségnek végül is azonban ki kellett robbannia. Ez 1989 december közepén, Temesváron történt meg. Hogy miért akkor és miért éppen ott? A keletközépeurópai országok többségében ez idő tájt már lezajlottak a döntő politikai változások és ezek hatása elkerülhetetlenül átgyűrűzött Romániába is. Mégpedi g először Temesvárra. Ebben a városban ugyanis a nacionalista állami ideológia ellenére viszonylagos békében éltek egymás mellett a nemzetiségek – románok, magyarok, szerbek – , vagyis még Ceausescunak sem sikerült őket egymás ellen ugrasztania. Temesvár ez enfelül viszonylag közel volt mind a magyar, mind a jugoszláv határhoz, ezért a lakosság minden további nélkül fogni tudta a magyar és a szerb rádiók, televíziók adásait. És jelentős része – nemzetiségi összetétele miatt – értette is őket, vagyis a románia i átlagnál jóval tájékozottabb volt, jobban össze tudta hasonlítani saját életkörülményeit a szomszédos országok viszonyaival. S végül adva volt egy fontos emberi feltétel is: Tőkés László személyében a forradalom vezetőre talált. A református lelkipászt or Tőkést több tulajdonsága is predesztinálta a feladatra: bátorsága, becsületessége, megvesztegethetetlensége. A legfontosabb azonban talán az – a protestáns hagyományokból táplálkozó – makacsság volt, amely későbbi politikai pályája során sokszor vált há trányára, ám ami akkor képessé tette arra, hogy reménytelennek látszó helyzetben is dacoljon a hatalommal. Romániában már korábban is voltak megmozdulások, de a Tőkés László vezette temesvári volt az első, melyet a diktatúra nem tudott elfojtani. Ebben – azon kívül, hogy az idő ekkorra már megérett a sikerre – a legfőbb szerepet a város különböző nemzetiségű lakosainak összefogása játszotta. A felkelés napjaiban nem volt se román, se magyar, se szerb – csak az számított, ki van a diktatúra mellett és ki v an ellene. Ha egyszer Romániában teljes egyenjogúságon alapuló barátság alakul ki a többségi nemzet és a nemzetiségek között, akkor annak előképe az 1989es temesvári forradalom lesz. A város példája azután gyújtószikraként hatott egész Romániában – külön ösen Bukarestben. Az ottani forradalom sikeréhez mértékadó módon járult hozzá annak a diktátornak a vaksága, aki évtizedeken keresztül elzárta magát a valóságtól és elfojtott minden ellenvéleményt. Temesvár napjaiban Ceausescunak például nem volt jobb dolg a, mint hogy hivatalos látogatásra Iránba utazzon. Később, amikor már Bukarestet is hatalmába kerítette a lázadás szelleme, nagygyűlést trombitáltatott össze saját támogatására, mintegy maga gyűjtve össze azt a tömeget, amely azután győzelemre vitte a felk elést. Ennek résztvevői hamarosan hatalmukba kerítették a televíziót, melynek képei és felhívásai Románia legtávolabbi szegletébe is eljutottak. „Forradalom élőben” – ez lett az adások nem hivatalos mottója. Ceausescunak és feleségének, a férjével veteke dő befolyású – és gyűlöltségű – Elenának helikopteren kellett menekülnie a fővárosból. Útjuk, melynek során érintették az egyik elnöki rezidenciát, Snagovot (Nagy Imre és társai egykori fogva tartási helyét), végül a Bukaresttől északnyugatra fekvő Targovi stében ért véget. Ott elfogták, majd december 25én a formális törvényességre nem sokat adva, gyorsított eljárás keretében halálra ítélték és kivégezték őket. A forradalom, amely több mint ezeregyszáz ember életébe került, és amelyet a többi keleteurópai országtól eltérően csak erőszakkal lehetett végigvinni, ezzel jutott el a véres végkifejlethez. Barbár cselekedet volt Ceausescuék kivégzése? Lehet, de szükséges is egyben. A Securitate Ceausescura felesküdött tagjai ugyanis – akiket azokban a napokban Ro mániaszerte már „terroristákként” emlegettek – csak a kivégzés hírére hagyták abba a harcot. Igen sok ember maradt életben ennek a – törvényesnek amúgy nem mondható – aktusnak az eredményeképpen. A forradalommal hatalomra kerülő posztkommunista elit számá ra persze nem ezért volt fontos Ceausescuék „eltakarítása”. Hanem sokkal inkább azért, mert ezzel egy időre kielégíthették a nép bosszúvágyát és eltüntethették azt a tanút, aki túlságosan is sok kompromittáló dolgot tudott róluk – olyan dolgokat, melyek eg y tisztességes tárgyaláson könnyen napvilágra kerülhettek volna. S ezzel eljutottunk a sokakat máig foglalkoztató kérdéshez. Mi történt 1989 decemberében: puccs vagy forradalom? Úgy tűnik, forradalom, melynek eredményeit azonban az Iliescuféle posztkomm unista elit azon nyomban kisajátította. S ennek így is kellett lennie, hiszen Románia népe a jelek szerint még nem volt – nem is lehetett – kész egy nyugateurópai típusú demokráciára. Ezt mutatták a „bányászjárások”, melyek során egyszerű emberek tömegei siettek készségesen a posztkommunista elit segítségére a diák- és az értelmiségi mozgalmak leverésében. S legfőképpen ezt mutatta az, hogy az elit újra fel tudta szítani a nemzetiségi ellentéteket, s ezzel
