Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.24 . 41 Kelemen Hunor a szavazatok 99,8 százalékos feldolgozottsága szerint 372 530 voksot kapott. Ez mintegy 162 ezerrel kevesebb, mint amennyit Markó Béla, az RMDSZ 2004es államfőjelöltje szerzett. Akkoriban az RMDSZ vezetője 5,1 százalékos eredményt ért el az elnökválasztásokon. Kelemen Hargita megyében a szavazatok 71,23 százalékát szerez te meg, a körülbelül 75 százalékos magyar lakosságú Kovászna megyében 52,7 százalékot kapott, viszont ennyi is elég volt az élre kerüléshez. Ebben a megyében Traian Băsescu jelenlegi államfőt a szavazóknak csaknem a 20 százaléka támogatta. Mint ismert, a j elenlegi államfő, illetve pártja a két székely megyében végig agresszív kampányt folytatott. Az RMDSZ jelöltje a magyarok által jelentős arányban lakott többi megyében a következőképpen szerepelt: Szatmár megyében a második helyre került, Szilágy megyében a harmadik lett, Kolozs megyében pedig a negyedik helyen végzett. A magyarok által csaknem 40 százalékban lakott Maros megyében Kelemen az összesített szavazatok szerinti 27 százalékával majdnem ugyanannyi szavazatot kapott, mint Traian Băsescu, aki mindö ssze 0,47 százalékkal előzte meg a magyar jelöltet. vissza Taroltak az igenek a referendumon ÚMSZ Cseke Péter Tamás | 20091123 23:46:03nyomtat | elküld Érvényes az államfő által kezdeményezett referendum az egykamarás parl amentre való áttérésről és a honatyák számának csökkentéséről – erősítette meg tegnap este az Országos Választási Iroda (BEC). Az intézmény végleges adatai szerint a román állampolgárok 50,91 százaléka, azaz több mint a fele vett részt népszavazáson, s ez zel teljesült az érvényesség egyetlen feltétele. A referendumon elsöprő győzelmet arattak az igenek: a választópolgárok 88 százaléka egyetért azzal, hogy a honatyák számát legtöbb háromszáz főre kell csökkenteni, s 77 százaléka azzal, hogy a jelenlegi két kamarás parlamentet egykamarássá kell átalakítani – közölte az este a BEC. Az államfő a néppel fenyegetőzött Mint ismert, az államfő már vasárnap este megelőlegezte azt, hogy a referendum érvényes lesz. „Arra számítok, hogy a parlament még a második ford uló előtt megalakítja az alkotmánymódosító szakbizottságot. Nem tehetnek mást, hiszen a né azt mondta: Fiúk, ezt kell tennetek!” – jelentette ki az első választási forduló után Traian Băsescu. Az államfő felrótta a politikai osztálynak: két alkalommal i s – 2005ben és 2009ben – ígéretet tettek arra, hogy nekilátnak az alkotmánymódosításnak, és mindkétszer hazudtak. „Most azonban már nem kerülhetik ki a sorsukat. Alapjaiban meg kell változtatniuk az alkotmányt, nem csak kozmetikázniuk az alaptörvényt, ah ogy 2003ban tették. Isten óvja őket attól, hogy ne engedelmeskedjenek a nép akaratának!” – fenyegetőzött vasárnap este Băsescu. Márton: egyhamar nem lesz napirenden A politikai osztály egyelőre nem riadt meg az államfői intelmektől és a referendum eredm ényeitől. Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető szerint a második fordulóig az alkotmánymódosító szakbizottság nem szerepel majd a parlament napirendjén. „Most mindenki a kampánnyal van elfoglalva. A házbizottság mai ülésén (tegnapi – szerk. megj.) sem jött össze a kvórum” – magyarázta a politikus. Márton szerint a referendumnak amúgy sincs semmilyen jogi következménye, inkább közvéleménykutatással egyenértékű. „Eddig is mondtuk: a népszavazás csak kampányfogás volt az államfő részéről. Ha valóban eltö kélt szándéka lett volna az alkotmánymódosítás, nem kellett volna ehhez népszavazást kiírnia” – jelentette ki. A frakcióvezető tájékoztatása szerint az alkotmánymódosításra maga az alaptörvény is eszközt ad az államfő kezébe. „Joga van arra, hogy felkérj e a kormányt: terjessze be a parlamentbe az államelnöki hivatal