Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Fő osztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.20 . 26 – Még a gazdasági életben zajló folyamatok is visszavezethetők erre a türelmetlenségre? – Bizonyos mértékig igen, de ott másfajta türelmetlenség nyilvánul meg. A vagyoni helyzet miatti különbségek okoznak konfliktusokat. A hirt elen meggazdagodás vagy a leszakadás gerjeszt indulatokat. Az elképesztően nagy korrupció, az állami pénzek szétlopása pontosan azt mutatja, hogy kialakulóban van egy gazdagodó társadalmi réteg, amely nem igazán a saját eszével és munkájával gazdagodott me g, hanem tisztázatlan módon, általában közpénzek megszerzése útján. Ez azonban a teljes volt szovjet tömböt jellemzi, beleértve a mai Oroszországot is. Vannak persze tisztességes, okos, munkával vagyonosodók is, de az újgazdag réteg túlnyomó része tisztess égtelenül jutott a vagyonához. – Húsz éve, a rendszerváltás kezdetekor nagyon sokan tudták, hogy egyszerűbb lesz piacgazdaságot teremteni, mint az emberek gondolkodásmódját megváltoztatni. Nyomon követhetőe, hogy a szellemi rendszerváltás milyen ütemben zajlik? – Önmagában a piacgazdaság a fogyasztói társadalom elkésett gyermekbetegségeként jelent meg térségünkben. Nincs igazi piacgazdaság, nálunk inkább bevásárló- vagy pocsékoló gazdaságról beszélhetünk. Az igazi piacgazdaságban évszázadok alatt megtanu lták: nem kell mindent otthon felhalmozni. Nálunk még működnek a hiánygazdaság beidegződései, a tudati változás nem következett be. Nem biztos, hogy ez nemzedékváltással kiküszöbölhető. Talán majd azok lesznek mások, akik a rendszerváltás után születtek, b ár a szüleiknagyszüleik tapasztalataiból még ők is átörökölhetnek valamit. Hozzá kell szokni a demokráciához is. Van egy ismerősöm, aki a nyolcvanas években lelkendezve mondta: úgy várom, hogy egyszer demokráciában éljek, és azt tehessek, amit akarok… Ez a legnagyobb tévedés, hiszen a demokráciában nem azt csinál az ember, amit akar, hanem a demokrácia eszközeinek használata során állandóan szemben találja magát a másik, a mások akaratával, és a kettejük akarata egy ponton korlátozza egymást. Szükségszerűe n korlátozza, mert ha nem, akkor nem szabadság, hanem szabadosság van, és a demokrácia káoszba fordul át. Ilyen jeleket tapasztalhattunk. A rendszerváltozás után éppen a demokrácia szokatlansága miatt kaotikus volt a helyzet. – Ma is zavarosak olykor az á llapotok, legfelsőbb szinten is. Közvetlenül a rendszerváltás után létezett egy olyan demokráciaértelmezés, hogy az a többség diktatúrája. Egy időre ebből kinőttünk, most mintha megint ez lenne a meghatározó. Meg tudja magyarázni? – Ha aritmetikailag vess zük, a demokrácia valóban a többségnek az uralma. A demokráciában azonban nemcsak a többség uralma a döntő, hanem a kisebbségi vélemény meghallgatása, esetleg tiszteletben tartása, illetve a demokrácia különböző elveinek gyakorlati meghonosítása is, ami eg yáltalán nem azzal függ össze, hogy vane többségi pártkoalíció, amely kormányt alakít. Ez társadalmi gyakorlat kérdése. Egy demokrácia akkor igazán elvszerű, ha képes kialakítani egyeztetési mechanizmusokat, amelyek végén egy többségi konszenzus jön létre , nem szavazással, hanem belátással, elfogadással. Más dolog a parlamenti szavazás, ott a többségi diktatúra érvényesül, de amíg eljutnak a szavazásig, rengeteg olyan lehetőséget kínál a demokrácia, amivel elérhető, hogy a leszavazott is úgy érezze: nem ve reséget szenvedett, hanem ő is hozzájárult a végső döntés kialakításához. Ahol a társadalom nem így működik, ott demokráciáról nehéz beszélni. Sajnos, a volt kommunista országokban a demokrácia nem képes egyeztető mechanizmusokat működtetni, noha 1990 és 1 992 között a prágai szövetségi parlamentben ez még működött. Akkor a kisebbségi véleményt is érvényesíteni lehetett. Ez mindössze két és fél évig tartott. – Érdekes, hogy ezt elsősorban önök, a régi rezsim ellenzéke milyen pontosan látják. Nemrégiben Václ av Havel elnök úr fogalmazott hasonlóan, azt sajnálva, hogy mára Csehország és Szlovákia is visszatért a monarchiában gyökerező és az első Csehszlovákiában meghonosított durva pártoskodáshoz. Szerinte amikor az erősebb párt vagy koalíció hengerel, elvész a z állam érdeke. – Ez igaz, de tudatosítani kell, hogy az első köztársaság politikai berendezkedése idején Európa többi országában is hasonló rendszerek léteztek. Tehát abban az időben a világ így működött. Azóta azonban a demokrácia Európa nyugati felében fejlődött, és már csak akkor működik a többség diktatúrájaként, pártokráciaként, amikor nincs más megoldás. Ha nincs megállapodás, az egyfős többség dönti el a kérdést. Tény és való, hogy a rendszerváltozással nem a nyugati típusú demokráciákhoz próbáltun k felzárkózni, hanem ahhoz az elvhez, hogy egy politikai párt vagy pártszövetség hatalma a döntő. Ez kicsit hasonlít a kommunista egypárti diktatúrához, azzal a különbséggel, hogy ez most négyévenként megváltozhat. – Összefügghet ezzel, hogy sem a rendsz erváltást követően, sem Szlovákia megalakulása óta nem született egy közös, pozitív állameszme, amely mögé minden állampolgár fel tudna sorakozni? Arra gondolok, hogy 1990től
