Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek F őosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.16 . 3 Magyar Kulturális Központ és az Erdély Televízió szervezt e kerekasztalbeszélgetés meghívottai, Sógor Csaba , Tabajdi Csaba , Schöpflin György és Bauer Edit a magyar képviseletnek az Európai Parlamentben betöltött szerepéről értekeztek (ÚMSZ) Antonescu kizár minden politikai együttműködé st Băsescuval – Crin Antonescu , a PNL elnöke szombaton kijelentette, kizárja bármilyen politikai együttműködés lehetőségét Traian Băsescuval és a PDLvel, visszautasítja az elmúlt napok ezzel kapcsolatos spekulációit (Nyugati Jelen) Kelemen: Az értékeket alkotó polgár a legfontosabb – Kelemen Hunor , RMDSZes államelnökjelölt szerint az Alkotmány reformja és Románia modernizációja esetén abból kell kiindulni, hogy nem az állami intézmények, hanem, az állampolgárok a legfontosabba k, mivel az előbbiek csak költik a pénzt, míg az utóbbiak értéket alkotnak (Nyugati Jelen) Zsilvölgyi magyar kulturális napok – Változatos programmal kényeztették el hétvégén a bányavidék magyarságát, illetve a kolozsvári és m agyarországi vendégeket a Zsil völgyi Kulturális Napok során. Fiatalok és idősebbek, a gazdag programban mindenk i számára jutott valami érdekes (Nyugati Jelen) A bánsági kisebbségek Kelemen Hunort támogatják – Az RMDSZ Temes Meg yei Szervezete kezdeményezésére a Magyar Ház Bolyai termében tanácskoztak a bánsági kisebbségi szervezetek képviselői. A találkozón az RMDSZt Winkler Gyula EP képviselő és Halász Ferenc megyei elnök képviselték, a szerb közösség részéről részt vett Slavom ir Gvozdenovici parlamenti képviselő, a bolgár (UBB) és az ukrán (UUR) kisebbségi szervezeteket Velciov Ştefan és Drozd Vasile országos első alelnökök képviselték. A legutóbbi helyhatósági választásokon a Temes megyei RMDSZ a három kisebbségi szervezettel közösen állított jelölteket és sikerült bevinniük két tanácsost a temesvári önkormányzatba (Nyugati Jelen) Geonă szerint Băsescu adót emelne – „ Nincs magyarázat, hogy Traian Băsescu miért nem hirdeti ki már harmadik napja a törvé nyt, amelyet a parlament elfogadott és amelyben felhatalmazzuk a kormányt, hogy beterjessze a 2010es költségvetést. Ebben a pillanatban, a választási kampánytól függetlenül, egyértelmű jelzést kell küldenünk, hogy komolyan nekifogunk a válságkezelésnek, a munkahelyek megőrzésének, időben kifizetjük a béreket és nyugdíjakat, a mezőgazdasági támogatásokat, és egy valóban normális, egységes országgá válunk, amely leküzdi az ellenségeskedést, úgy ahogy mi románok a nehéz időkben szoktuk ”, mondta. (Nyugati Jele n) Băsescu: lejárt az ideiglenesség, jöhetnek az államtitkárok – Traian Băsescu államelnök szerint az államtitkároknak kell átadniuk a miniszteri tisztséggel járó teendőiket azok a tárcavezetők, akik ideiglenesen töltik be a tisz tséget, mert lejárt a törvény által erre megengedett 45 napos átmeneti időszak. Ezzel szemben Emil Boc ügyvezető miniszterelnök úgy véli, hogy mivel az előző tárcavezetők még a kormány bukása előtt lemondtak, a kabinet megmaradt tagjai a következő testület hivatalba helyezéséig megtarthatják tisztségüket. (Erdélyma) A bánsági kisebbségek Kelemen Hunort támogatják – A találkozón az RMDSZt Winkler Gyula EP képviselő és Halász Ferenc megyei elnök képviselték, a szerb közösség részérő l részt vett Slavomir Gvozdenovici parlamenti képviselő, a bolgár