Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.10 . 31 – A nyelvvesztés megállítható – mondja Hegyeli Attila, hozzátéve, a csángó vidéken a magyaroktatási programban részt vevő 1500 diáknál jóval több, mintegy 9000 iskoláskorú kötődik a nyelvhez, sokaknak passzív tudásuk van, értenek magyarul, de nem beszélnek olyan jól, hogy legyen bátorságuk megszólalni. Szeretnék, ha nemsokára már negyvenöt faluban folyhatna a magyartanítás. – Az oktatási program – mint mondja – tiszteletben tartja a csángó nyelvjárás szavait, fordulat ait. Tudni kell ugyanakkor, hogy az esetek többségében a gyerekek első nyelve ma már a román. – Ha körülbelül tizenöt évvel ezelőtt megkérdeznek mint Bákóban dolgozó gyári munkást, románnak vallottam volna magam. Aztán elkerültem magyar nyelvterületre, maj d Magyarországra, ahol közgazdasági diplomát szereztem – mondja Solomon Adrián, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének elnöke. Nyomában igazi mai csángó történetek bukkannak napvilágra – garmadával. Az alábbi történet hőse B.: – Ha nincs az 1989es váltá s, ma falum termelőszövetkezetében dolgozva a gyermekeimmel már valószínűleg románul beszélnék. Későbbi, Magyarországon folytatott tanulmányaim finoman szólva nem voltak eredményesek, s így hazamenni sem mertem. Elbujdostam, csaposként dolgoztam egy felsőö rsi kocsmában, felmerült bennem a papság gondolata is, feltételezve, édesanyám örülne, ha látná, Isten útját járom. A szerzetes, akivel ott a Balatonfelvidéken hozott össze a sorsom, kevésnek találva szándékom komolyságát, lebeszélt erről. Azóta elvégezte m a népművelői szakot Győrben, édesanyámnál is jártam, aki pofonnal és öleléssel fogadott egyszerre. B., aki jelenleg a budapesti VII. kerület lakosa, magyarázatként hozzáfűzi: édesanyja már könyörgő szentmiséket mondatott érte. Megnősült, két gyermeke van , boldognak tartja magát. Egy Moldvából elszármazott, Magyarországon szolgáló fiatal pap mondja: – Azt hittem, a magyarok létezése: mese. Tíztizenkét éves koromban úgy gondoltam, a nyelvet csak mi beszéljük a faluban, senki más. Körbekörbe mindenki romá nul szólt hozzánk. Csodának hatott, amikor a nagyapám vonaton először elvitt Csíkszeredába, ahol szinte csak magyar szót hallhattam. Ekkor találkoztam először az Ungaria reducatával, azaz szabad fordításban a kicsi Magyarországgal, ahogy a nekem meghatároz ó élményt nyújtó Székelyföldet hívta sok román. S még nagyobb csoda volt, amikor nemsokára megtudtam, hogy létezik a valóságban is – igaz, kicsit meszszebb – Magyarország. Ötvenévesen került Moldvába Ládi Erika, az egri Gárdonyi Géza Színház egykori művés zeti titkára: – Kerestem a helyemet, otthon nem volt rám szükség, a gyerekeim elmentek. Pest felé buszozva olvastam egy hirdetést: magyartanárt keresnek Moldvában. Mire felértem, eldöntöttem, kimegyek. Életem legjobb döntése volt, bár eleinte sokat szenved tem, nagyon nehéznek, másnak tűnt itt az élet. A gyerekek nem értettek, egy kisgyermek azt mondta a második órámon: Kend meg nem is tud magyarul. Nem hitték el, hogy ahonnan jöttem, mindenki így beszél. Aztán a gyerekek szeretete, a nyíltság tartott itt. E gy évet akartam maradni, most kezdtem a harmadik tanévet. Nem tudom, meddig maradok. Jelenleg öten dolgoznak itt magyaroktatóként. A legfrissebb tanerő, Juhász Péter, vagy ahogy a gyerekek nevezik, Bácsi Píter szociálpedagógia szakot végzett, tősgyökeres p esti fiatalember. – Csángó nyelv nem létezik, mint ahogy nem külön nyelv a moldáviai és a román. A magyar kultúra a sajátunk, hagyományaink innen erednek. Magyar és nem csángó vagy román nyelvű balladákat gyűjtöttek annak idején tőlünk – mondja a pusztina i Nyisztor Tinka, aztán a pusztinai magyar szentmisékért folytatott eddig eredménytelen harcáról beszél. A pesti egyetemen néprajzi doktorátust szerzett asszonyt – aki Dani Péter és Keszáp Ilona gyermekeként látta meg a napvilágot, családnevét önkényesen n yerte a korabeli román hatóságoktól – az a fajta, különösen a nőkre jellemző, tiszteletre méltó küzdőszellem jellemzi, amely az ókori drámairodalom hőseinek sorába emelte az engesztelhetetlen igazságkereső Antigonét is. Elment az EU diszkriminációellenes c soportjához, a iasii püspökhöz, aki nem támogatta a magyar misézést, arra hivatkozva, hogy azt a nép nem értené. S ha szűkebb hazájában egyelőre utópiának tűnik is a rendszeres magyar szertartás, azért reménykedik. Legalább abban, hogy Lábnyikon most kivé telesen kétnyelvű szentmise lesz. Úgysem jön el a iasii püspök! Nem lesz itt magyar mise! – hallani többször a nevezetes napon, amikor két főpapot is várnak Lábnyikba. A kételkedés annak köszönhető, hogy korábban épp Petru Gherghel püspök volt az egyik l egnagyobb ellenzője a templombeli magyar ajkú szertartásoknak. Odabenn, a kórus alatt szinte fizikailag érezhető a feszültség. Aztán elcsöndesül a tömeg, a főhajón át bevonul a papság, elöl a ministránsok, majd a négyöt áldozópap (közülük hárman Magyarors zágon szolgáló csángó papok). A menetet a két főpap zárja: a partiumi származású Cserháti Ferenc, a „külső” magyarok püspöke, aki Erdő Péter bíboros prímással és Diószegi Lászlóval,
