Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.06 . 29 maradékból megrendezzük a fesztivált. Összehasonlításképpen a zért jegyezzük meg, hogy egy hasonló magyarországi fesztivál költsége mintegy 20 millió forint volna. - Semmi sem változott hát azáltal, hogy a beregszászi színház a közelmúltban megyei fenntartású intézmény lett? - Látszólag van elmozdulás, hiszen a koráb bi finanszírozásunk dupláját kapjuk most, valójában azonban ez még mindig megalázóan kevés egy színház számára, hiszen épphogy csak be tudjuk fizetni az adót a nevetségesen alacsony bérek után, s futja a közüzemi díjakra. Minden egyéb kiadást továbbra is a színháznak kell előteremtenie a vendégelőadásokból, a magyarországi állami támogatásokból. Sokat segít Debrecen is. Tudom, ellentmondásos a megítélésem itt Kárpátalján, amiért elmentem a debreceni színházhoz, de ha nem így teszek, ma már talán csak foszlá nyaiban létezik a beregszászi társulat. A túlélést jelenti a színészek számára, hogy évente mintegy 3040 előadást játszik a színház Debrecenben. - Hogyan képzeli el a jövőt? - Úgy gondolom, hogy az elmúlt három évben nagyon komoly színházat sikerült csiná lni Debrecenben, amely tavaly hat országban mutatta be előadásait, s részt vesz minden belföldi fesztiválon is. A prózai társulatunk - hála a beregszászi színészek folyamatos jelenlétének - egyike a legerősebbeknek Magyarországon, de az operatársulatnak is sikerült már bemutatkoznia külföldön. Úgy kezelem a debreceni és a beregszászi színházakat, mint egy intézményt. Ilyesmire nem volt még példa a régióban, s valószínűleg nem is egy példaértékű modell ez, de tény, hogy a beregszászi színház így éli túl a ne héz időket. Néha úgy tűnik, hogy ezek a nehéz idők egészen a sírig elkísérnek bennünket, tény azonban, hogy most ez a forma menti meg a mi kis társulatunkat. Eközben az elmúlt hónapok turnéi, elismerései azt mutatják, hogy a beregszászi társulat ismét ott van az európai élvonalban, ami újabb előadásokra való felkérésekben, külföldi meghívásokban ölt testet. Vannak tehát terveink, minden nehézség ellenére igyekszünk továbbra is színházat csinálni. vissza Pótválasztások lesznek december 6án Új Magyar Képes Újság 20091106 December 6án pótválasztások lesznek, ahol a nemzeti kisebbségek 6 zsupánhelyettest, 10 polgármesterhelyettest és 29 elöljáróhelyettest választanak meg utólag. Ami a magyarságot illeti, a Darázsi és az E rnestinovói járásban van jogunk egyegy elöljáróhelyettesi poszthoz. Azon horvátországi nemzeti közösségek számára, amelyek létszáma az adott önkormányzati egységen belül meghaladja az összlakosság 15%át, és a májusi önkormányzati választásokon nem siker ült mandátumot szerezniük (elöljáró/polgármester/zsupán vagy ezeknek a helyettesei), a kormány december 6ára időközi választásokat írt ki. - Ezen a választáson szavazati joguk kizárólag az adott kisebbséghez tartozó személyeknek lesz. Újdonság, hogy az ön kormányzati választásokon most első ízben a kisebbségi civil szervezetek is állíthatnak jelölteket, vagyis gyakorlatilag a politikai pártokkal azonos jogosítványokkal rendelkeznek, de jelöltállítási joguk lesz az állampolgároknak is, a függetlenek indításá hoz 100 támogató aláírás szükséges - mondja Jankovics Róbert, a HMDK országos szervezetének titkára. Országosan összesen 45 poszt talál majd gazdára december 6án: 6 zsupánhelyettesi, 10 polgármesterhelyettesi és 29 elöljáróhelyettesi helyről van szó. M agyar elöljáróhelyettes a Darázsi és az Ernestinovói járásban is - A megválasztandó tisztségviselők túlnyomó része szerb nemzetiségű, míg mi magyarok csupán két eszékbaranyai járásban, a Darázsiban és az Ernestinovóiban vagyunk érdekeltek, hiszen ezekbe n a járásokban a májusi önkormányzati választásokon nem sikerült magyar elöljáróhelyettest választani. A jelöltállítás határideje november 7e, szombat éjfél - tette hozzá Jankovics. Köztársasági elnököt is választunk Decemberben nemcsak pótválasztások l esznek, hanem karácsony után, pontosabban december 27én köztársasági elnököt is választunk. Habár a választási kampány hivatalosan majd csak november 18án kezdődik, és a jelöltek névsora is csak pár hét múlva lesz ismert, többen már nagyban kampányolnak. Valószínűleg 13 jelölt közül választhatunk majd a két ünnep között. vissza - MICHELI Tünde