Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.05 . 5 megállapodást. A viszály tavaly decemberben akasztotta meg Zágráb csatlakozási tárgyalásait az Európai Unióval (KárpátInfo) S ZLOVÉNIA Ötletek, javaslatok szük ségeltetnek – az MMÖNK Gaz dasági és Mezőgazdasági Bizottsága együttes ülésen tárgyalt a magyar közösség szerepéről és tennivalóiról a muravidéki régió fejlesztésére vonatkozó, a 2010 – 2015ös időszakra szóló törvény vonatkozásában. Operatív szervként a nemrég megalak ult Euromur Kft.t jelölték meg (Népújság, Lendva) A felnőttoktatás jó gyakorlatának határon átnyúló szálai – A Lendvai Kétnyelvű Középiskolában október 29én került bemutatásra az a határon átnyúló szakképzési, illetve felnőttképzési projekt, melyet a zalaegerszegi Első Magyar – Dán Termelő Iskola Alapítvány a Kétnyelvű Középiskolával, valamint a Lendvai Népi Egyetemmel közösen kivitelez immár 5. éve (Népújság, Lendva) S ZLOVÁKIA Malina Hedvigügy: csúsztatott a szlo vák törvényszéki orvos? – A szlovák főügyészség visszaküldte Peter Labasnak , a pozsonyi Komensky Egyetem Orvostudományi Egyetem dékánjának azt a szakértői elemzést, amelyet Malina Hedvig három és fél évvel ezelőtti egészségi állapotáról készített. Úgy tud juk, hogy további kiegészítéseket kértek a törvényszéki orvostól. Ezzel a döntéssel Dobroslav Trnka , Szlovákia legfőbb ügyésze valószínűleg helyt adott az egyetemista védőügyvédje kérésének, aki súlyos manipul ációkat észlelt a dokumentumban (NOL) Pravda: nem tiltják meg a kisebbségi nyelvű házasságkötési ceremóniát – „ Az anyanyelvükön mondhatják ki a jövőben a boldogító igent a szlovákiai magyarok, ruszinok és németek. A házasságkötési ceremónia lebonyolítását kisebbségi nyelven az államnyelvtörvény engedélyezni fogja ” - írta a Pravda című független pozsonyi napilap csütörtökön (MTI) Egyetlen szlovákiai egyetem sincs a világ legjobb 500 egyetemét rangsoroló listán – Ebben az évben sem került fel egyetlen szlovákiai egyetem sem arra a listára, mely a világ 500 legjobb egyetemét rangsorolja. A környező országok felsőoktatási intézményei közül viszont ismét ott van a listán a prágai Károly Egyetem, mely megelőzte az ugyancsak a listán szereplő Jagelló és a V arsói Egyetemet, továbbá a budapesti ELTÉt és a Szegedi Egyetemet. (Felvidékma) Barátsággal a barátságtalan politikával szemben – Többek aggodalmát fogalmazta meg a legutóbbi önkormányzati ülésen dr. Czunyi Zoltán képviselő a nemrégiben létrejött kistérségi együttműködéssel kapcsolatban. A magyarországi és szlovákiai EGTC ( European Grouping of Territorial Cooperation - európai területi együttműködés) az Európai Unión belüli lehetséges területi együttműködés jegyében alakult nemrégiben három magyarországi és három felvidéki település között. Tata, Komárom, Kisbér és Révkomárom (Komarno), Gúta (Kolárovo), Ógyalla (Hurbanovo) vezetői írták alá a szövetséget megerősítő kistérségi megállapodást, amely bizonyos tagdíj közös befize tésével is jár. (Felvidékma)