Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.28 . 43 Kerekasztal tagjait csütörtökre, délután 14.00 órára hívták meg, hogy a szövegről külön tárgyalást folytassanak a minisztériumban. A dokumentum elérhető a kormány honlapján. Első olvasatra sok mindent figyelembe vettek abból, amit a legutóbbi tárgyaláson felvetettünk . Arra a kérdésre, hogy miért tartott ilyen sok ideig a szöveg nyilvánosságra hozatala, azt mondták, hogy az EBESZ véleményére vártak. A csütörtöki tárgyalásra a tervek szerint Hrubík Béla, Pék László, Szabómihály Gizella, Cúth Csaba készül fel, most zajl ik a személyekkel az egyeztetés." vissza Fábry Napok - már a negyvenedik alkalommal Felvidék.ma • 2009.11.28. Stósz, Szepsi és Somodi községekben a Csemadok főszervezésével december 36. között rendezik meg - immár negy venedik alkalommal - a Fábry Napokat. A rendezvénysorozat „A sorsfordító kilencesek“ címet kapta, mivel elsősorban hét kilencesre végződő év eseményeivel (1849 – 1919 – 1939 – 1949 – 1969 – 1989 - 2009) foglalkozik. Az alábbiakban közöljük a teljes program ot: 2009. december 3. ( csütörtök ) 15.00 - 16.30 Megemlékezés és koszorúzás Stószon. Indulás közösen Stószra, 14.00 órakor, személyautókkal, Szepsiből a Magyar Ház - a Csemadok Szepsi Alapszervezet épülete elől (Fő utca 81.sz. alatt). A temetőben emlékb eszédet mond Furik Csaba, középiskolai tanár, megyei képviselő, Kisgéres. Helyszín: Fábry Zoltán szülőháza Stószon és az író síremléke a stószi temetőben. 2009. december 4. ( péntek ) 11.30 - 13.00 184849 – Az utolsó romantikus forradalom. Történelmi elő adás az 1848/1849es forradalom kevésbé ismert, de sorsfordító eseményeiről. Az előadásra szeretettel várjuk városunk diákjait és minden kedves érdeklődőt. Előadó: Balassa Zoltán, történész, Kassa. Helyszí n: A Városi Művelődési Központ nagyterme. 2009. de cember 5. ( szombat ) 09.00 - 09.15 Elveszett emlékeink. Képeslap- és képkiállítás: Görföl Jenő (Jóka), Halász György (Kassa) és Köteles László (Szepsi) képeslap- és fényképgyűjteményeiből a megsemmisített, megcsonkított és átalakított magyar műemlékekről. A kiállítást megnyitja és bemutatja Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára. Helyszín: A Szepsi Városi Művelődési Központ Fklubja (Fő utca 58. sz. alatt). • 09.15 - 13.20 Előadássorozat „A sorsfordító kilencesek“ címmel. Az előadássorozatot vezeti Furik Csaba, középiskolai tanár, megyei képviselő, Kisgéres. Helyszín: A Szepsi Városi Művelődési Központ nagyterme (Fő utca 58. sz. alatt). • 09.15 - 09.20 Megnyitó. Az előadássorozatot megnyitja Köteles László, parlamenti képviselő, a Csemadok általános alelnöke , • 09.20 - 09.30 Üdvözlő beszéd. Üdvözlő beszédet mond Zachariaš István, Szepsi város polgármestere. • 09.30 - 10.00 1919 - Az északi hadjárat. Előadó: Limpár Péter, történész, Esztergom. • 10.00 - 10.30 1939 - Néhány gondolat 1919 és 1939 kapcsán. Előadó: Dr. Suba János, alezredes, térképtárvezető, Budapest. • 10.30 - 10.40 1949 - Az eltitkolt „Titkos záradék”. A „Csorba tói Egyezmény” ismeretlen utóélete. Előadó: Köteles László, parlamenti képviselő, Szepsi. • 10.40 - 11.00 Kávészünet. • 11.00 - 11.30 1969 - Magyar sorsok 1969ben. Előadó: Varga Sándor, újságíró, Pozsony. • 11.30 - 12.00 1989 - Magyarok a rendszerváltásban. Előadó: Öllős László, politológus, Somorja. • 12.00 - 12.30 1989 - 2009 - A demokrácia göröngyös szlovák útja. Előadó: Bauer Edit, európai parlament i képviselő, Somorja és Brüsszel. • 12.30 - 13.00 2009 - Rendszer- és kormányváltások után. Előadó: Csáky Pál, parlamenti képviselő, Pozsony. • 13.00 - 13.20 Hozzászólások az elhangzott előadásokhoz. • 13.30 - 14.15 Fábry Zoltán első köztéri mellszobrának ünnepé lyes megkoszorúzása. Ünnepi beszédet mond Pomogáts Béla, közíró, Budapest. Helyszín: A Magyar Ház - a Csemadok Szepsi Alapszervezet épülete előtti tér (Fő utca 81.sz. alatt). • 14.30 - 15.50 Ünnepi ebéd az előadóknak és az előadássorozat résztvevőinek, • Helys zín: A Bódva panzió étterme (A valamikori „Hilton” vagy Bódva szálló az Iskola utca 2.sz. alatt).