Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.28 . 32 Novemberben 62,1re esett vissza a romániai gazdaságba vetett bizalom mutatója. A mutatót főként a fogyasztók és az é pítkező iparban tevékenykedők pesszimizmusa húzta le. Csak Magyarországon sötétebb a fogyasztók szemlélete a gazdaságot illetően. Az Európai Unió szintjén a gazdaságba vetett bizalom mutatója novemberben 87,9re emelkedett, és már nyolcadik hónapja emelke dőben van. Az euróövezetben szintén nyolcadik hónapja emelkedőben van a mutató, és novemberben 88,8ra nőtt, mutat rá az EB által végzett közvéleménykutatás. Az EB a fogyasztók, illetve az iparban, szolgáltatásokban, viszonteladásban és építkezésben tev ékenykedő vállalatok körében végzett felmérést. vissza (Mediafax) Băsescu a belügyminiszterről Nyugati Jelen • Szombat, 2009. november 28., 19.00 Ha a Vasile Blaga ideiglenes belügyminiszteri tisztségre való kinevezéséne k felfüggesztésére vonatkozó kérés célja az volt, hogy a választások ideje alatt ne legyen belügyminiszterünk, sajnos sikerült elérni ezt a célt, fejtette ki Traian Băsescu államelnök. Hozzátette, „legalábbis érdekes” a Bukaresti Ítélőtábla döntése, tekin tve, hogy az Alkotmánybíróság korábban hogyan döntött az ügyben. „A dekrétumot az Alkotmánybíróságon is megtámadták, és a testület az Államelnöki Hivatalnak adott igazat” – mondta Traian Băsescu. A Bukaresti Ítélőtábla pénteken úgy döntött, hogy amíg a b íróság semmisnek nem nyilvánítja az államelnök dekrétumát, fel kell függeszteni a dekrétumot, amelynek értelmében Vasile Blaga felváltotta Dan Nicát a belügyi tárca élén. A bíróság ezzel elutasította az Államelnöki Hivatal kifogását, és elfogadta az októb er elsején kiadott 1358as dekrétum felfüggesztését addig, amíg a bíróság nem hoz érdemben döntést. A Bukaresti Ítélőtábla ítélete ellen fellebbezni lehet a Legfelsőbb Semmitőszéken és Törvényszéken. vissza (Mediafax) Mező gazdaság határok nélkül – Sikeres projektzárás Pécskán Nyugati Jelen • Irházi János • Péntek, 2009. november 27., 20.00 Ma Pécskán került sor a Mezőgazdaság határok nélkül elnevezésű, Battonyával közösen f uttatott uniós projekt záró eseményére. Ennek keretében felavatásra került a polgármesteri hivatal udvarában lévő épületben kialakított mezőgazdasági tanácsadói iroda, amely a pécskai és battonyai gazdáknak szolgál információkkal, partnerkapcsolati lehető ségekkel. A most felavatott központ szakirodalommal, internethozzáféréssel, mezőgazdasági információkkal támogatja a helyi gazdákat, akik szívesen működnének együtt battonyai kollégáikkal. – A közös program még Iustin Cionca polgármester idejében kezdődö tt, és az én mandátumom alatt fejeződik be, de a lényeg, hogy a két település közötti kapcsolatok remekül működnek, amiért mindenkinek köszönetet mondok,