Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-29
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.29 . 5 fokozatok honosítása Szerbiában költséges és k örülményes. A nosztrifikálási eljárás az egyetemek autonómiájába tartozik, ezt a törvény is magas fokon tiszteletben tartja. Úgyhogy amiben a Szekeres László Alapítvány segíteni tud az érintetteknek, az a honosítás során felmerült költségek megtérítése (el járási díjak, fordítás, illeték stb.). A Magyar Nemzeti Tanácshoz tartozó Szekeres László Alapítvány a diplomahonosítással járó tetemes költségek megtérítésére írt ki pályázatot (Magyar Szó) Csak nyelvitechnikai módosításokat sze nved a vajdasági statútum – Az újság úgy tudja, hogy a Demokrata Párt és a Szerbiai Szocialista Párt közötti véleménykülönbségeket a legmagasabb szinten – tehát Boris Tadić és Ivica Dačić (a képen) pártelnökök között – sikerült rendezni, ami lehetővé tesz i a végleges döntés megszületését, hogy véget érjen már a vajdasági statútum és a kísérő törvények elfogadásának egy éve tartó halogatása körüli kálvária. (Vajdaságma) S ZLOVÉNIA Képviselői fórum a Bánffy központban – Göncz Lás zló parlamenti képviselő hétfőn a Bánffy Központban tartotta meg rendszeres képviselői fórumát, amelyen az általános gazdasági helyzetről és a magyar nemzeti kisebbség jelenlegi helyzetéről esett szó (Népújság, Lendva) Parlamenti Napló: Az őshonos nemzeti közösségek esetében nincs költségvetéscsökkentés – „ A muravidéki magyar közösség szempontjából, hála Istennek, elmondható, hogy számszerű visszaesésre nem került sor, tehát a kormány betartotta ígéretét, hogy az őshonos nemzeti közösségek esetében nem folyamodik költségvetéscsökkentéshez. Ez vonatkozik a nemzeti közösségek működésére és a kultúrára, s az utóbbi esetében még némi esély is mutatkozik néhány százalékos növelésére ” (Népújság, Lendva) S ZLOVÁKIA Fico szerint zavaros a cseh államfő követelése – A szlovák kormányfőnek meggyőződése, hogy a Lisszaboni Szerződéshez csatolt európai emberi jogi charta alapján nem kérdőjelezhetőek meg a II. világháború után kiadott Benesdekrétumok – A szlovák kormányfő ugyanakkor megerősítette: ha Václav Klaus követelését teljesítik, s Csehországot mentesítik az emberi jogi charta hatálya alól, Szlovákia követelni fogja, hogy a kivétel őrá is vonatkozzon (MTV) Pozsony ellenzi a Benesdekrétumok védelmét – Robert Fico szlovák kormányfő zavarosnak minősítette Václav Klaus követelését, hogy Csehországot mentsék fel az európai emberi jogi charta hatálya alól. Szerinte nem jogi, hanem politikai aggályokról van szó. Ha viszont az EU enged a cseh elnöknek, Szlovákia is kivételezést kér (NOL) Öllös: a Híd csak felszínesen foglalkozik a kisebbséggel – Vállalkozóorientált a párt programja – A HídMost programjában csak felszínesen foglalkozik a kisebbség problémáiv al, elsősorban piac- és vállalkozóorientált pártdokumentumról van szó – értékeli Bugár Béla pártjának programját Öllös László politoló gus, a Fórum Intézet munkatársa (Bumm.sk)