Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-26
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.2 6 . 45 nyitóelőadását Jakab Vilma, a kolozsvári Zöld Erdély Egyesület programfelelőse tartotta. A Környezettudatos vásárlókampány célja, hogy felhívják az erdélyi vásárló közönség figyelmét a környeze ti problémákra és megoldást ajánljanak arra, hogyan lehet ezeket helyi szinten csökkenteni, azáltal, hogy helyi termelőktől vásárolunk, egészségesen táplálkozunk, tudatosan szavazunk a pénzünkkel. A meggyőző előadást Somogyi Attila bemutatója követte, a ki a Europe Direct hálózatot mutatta be. Geréb László főiskolai docens a pénzügyi válságról, annak okairól beszélt. Szerinte a sokat emlegetett, rettegett válság morális válságra vezethető vissza, aminek oka a hitel, amelyet előre elköltött pénznek is teki nthetünk, amit már 1020 évre előre elköltöttünk. Délután interaktív, parázs vitát generáló előadásba kapcsolódtak be a Civilsuli résztvevői, amelyet Haller István, a diszkriminációellenes tanács tagja tartott. Az előadás témája a székelyföldi etnikai ko nfliktusok voltak, amelyből kiindulva előadónk levonta a következtetést, hogy nem élünk tökéletesen működő jogállamban, ezt bizonyítja az is, hogy a jogorvoslás etnikai kérdésekben nem működik jól, a lakosság kellene, hogy megelőzze a konfliktusok elmérges edését. A délután második felében László János vállalkozó beszélt az üzleti etikáról, majd kötetlen beszélgetés keretében a résztvevők személyes tapasztalatairól, életútjáról faggatták az üzletembert. A konferencia második napján egyedülálló kerekaszta lbeszélgetésre került sor a frissen megválasztott Székelyudvarhelyi Önkormányzat 3 képviselőjével. Jakab Attila (Zöld Párt), Orbán Balázs (MPP) és Jakab Áron Csaba (RMDSZ) tanácsosok beszélgetését Szabó Attila (újságíró, Príma Rádió) moderálta. A beszélge tőpartnerek hangsúlyozták, hogy mindenki érdeke egy működő, határozatképes városi tanácsot alkossanak, amely a helyi érdekeket támogatja, fejleszti a várost. A Civilsuli záróelőadását Kolumbán Gábor egyetemi tanár tartotta A gazdasági válságról közérthe tően címmel. A második Civil sulihétvége Kézdivásárhelyen lesz november 68. között. (hírszerk) vissza Készítette: Boér Krisztina , Agyagási Edit * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnap Reggel - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - ÚMSZ = Új Magyar Szó (Bukarest) - KISZo = Kárpáti Igaz Szó - ÚMKÚ = Új Magyar Képes Újság (Eszék) -