Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.06 . 27 – Koštunic a idejében szakadt meg a folytonosság október 5e szellemiségével, a Demokrata Párt pedig szégyelli ennek az örökségnek egy részét. Ugyanakkor a hatalmi koalíció tagja a Szerbiai Szocialista Párt is, úgyhogy nem lehet ünnepelni azt, ami ideológiailag távol áll valakitől – közölte Korać. Zoran Živković, aki Đinđić meggyilkolása után töltötte be a miniszterelnöki tisztséget Szerbiában, tegnapelőtt este leszögezte, a 2000. október 5én elhangzott ígéretek legtöbbjét nem sikerült teljesíteni. – 2009et írunk, de csak egy lépés választ el attól, hogy újra 1994be, vagy 1995be kerüljünk vissza. Ez amiatt van, mivel október 5e után egy ellenfelkelésre került sor, vagyis Koštunica megakadályozta, hogy a DOS befejezze az előző rezsimtől való elszakadáshoz szüksé ges összes változtatást. Koštunica ehelyett még ugyanaznap este látogatást tett Miloševićnél – vélekedett Živković a B92 TV A hét benyomása (Utisak Nedelje) című műsorában. Nada Kolundžija, a Demokrata Párt tisztségviselője tegnapi kijelentése szerint Sze rbia a 2000. október 5én megrajzolt úton maradt, az pedig az Európai Unióba vezet. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az október ötödikei események résztvevőinek nem mindegyike tartotta meg ezt az irányvonalat. – A DOS egyes pártjai, mindenekelőtt az SZDPre go ndolok, lemondtak az európai integrációról – értékelte Kolundžija. Az október 5én kiharcolt demokrácia és szabadság megvalósulását napjainkban meg kell kérdőjelezni, szögezte le tegnap Andreja Mladenović, az SZDP szóvivője, továbbá hozzátette, Szerbiában ismét szigorító intézkedések léptek életbe. Az SZDP szóvivője szerint ezek az intézkedések közé sorolható az új parlamenti ügyrend, a képviselőházi ülések tvközvetítésének az eltörlése, valamint a módosított tájékoztatási törvény. Mladenović szerint az S ZDP sokat tett a 9 évvel ezelőtt elhangzott ígéretek teljesítésének érdekében. HOVÁ LETTEK A FŐSZEREPLŐK? A DOS egykori vezetőinek legtöbbje mára visszavonult a politikából és a közéletből. Zoran Đindić, Szerbia első demokrata miniszterelnöke 2003 márciu s 12én vált merénylet áldozatává. Vojislav Koštunica, az SZDP elnöke, Jugoszlávia volt elnöke és Szerbia egykori miniszterelnöke ma az ellenzék tagja. Miroljub Labus, a G17 Plusz egykori vezetője, valamint a szerb kormány volt alelnöke állítása szerint az ért vonult vissza a nyilvánosság elől, mivel nem teljesültek az október 5én tett európai integrációs ígéretek. Nebojša Čović, a Demokrata Alternatíva elnöke, valamint Đinđić idejében a kormány egyik alelnöke, ma üzletember, Velimir Ilić pedig két miniszte ri mandátuma után ma parlamenti képviselő. Čedomir Jovanović, miután nem értett egyet a DP párton belüli politikájával, megalakította a Liberális Demokrata Pártot. A Žarko Korać vezette Szociáldemokrata Unió, valamint a Vladan Batić vezette Kereszténydemok rata Párt az LDPvel léptek koalícióra. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség akkori elnöke, a Đinđićkormány egyik alelnöke lemondott pártelnöki tisztségéről. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga Nenad Čanak vezetésével a DPvel együtt szerepelt az utol só parlamenti választásokon, ma pedig a hatalmi koalíciót támogatja. Dragan Veselinov, a Vajdasági Koalíció egykori vezetője, miután sofőrje Belgrád központjában halálra gázolt egy fiatal nőt, a nyilvánosság nyomására 2003ban lemondott mezőgazdasági minis zteri tisztségéről. Goran Svilanović, a Szerbiai Polgári Szövetség egykori elnöke, és Szerbia volt külügyminisztere ma az EBESZ mezőgazdasági és környezetvédelmi projektumainak irányítója. Momčilo Perišić, a Demokratikus Szerbiáért Mozgalom egykori vezetőj e ellen ma háborús bűnök elkövetésének vádjával folyik eljárás Hágában, bár a politikai életből már korábban visszavonult, akkor, amikor kémkedés gyanújával tartóztatták le. vissza Lehet pályázni! – Tegnap jelent meg a Szülő föld Alap önkormányzati és informatikai kollégiumának idei második pályázata Magyar Szó Tómó Margaréta2009. október 6., kedd Tegnap jelent meg a Szülőföld Alap önkormányzati és informatikai kollégiumának második félévi pályázati kiírása. A pályázatra eg y hónapon át, vagyis november 6áig lehet jelentkezni, olyan programokkal, amelyeket legkésőbb jövő év május 31éig meg kell valósítani. A legalacsonyabb pályázható összeg félmillió forint. A részletekről, még a pályázati kiírás előtt, Csanádi Attilával, a kollégium tagjával beszélgettünk.