Reggeli Sajtófigyelő, 2009. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-09-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.03 . 57 Hágában és Büsszelben a nyelvtörvényről Felvidékma 2009.09.03. Hágában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosával f olytattak, illetve folytatnak megbeszélést magyar politikusok a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos magyarszlovák vitáról. A Magyar Koalíció Pártjából Csáky Pál elnök és Berény József elnökhelyettes utazott Hágába. A tárgyalásokról ma 10 órakor tart sajt ótájékoztatót Berényi József az MKP pozsonyi központi irodájában. Ma ugyancsak Hágába utazik a Szili Katalin házelnök vezette parlamenti küldöttség, hogy mások mellett Knut Vollebaekkal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbi ztosával folytasson megbeszélést a szlovák nyelvtörvényről. A magyarországi négypárti delegáció tegnap Brüsszelben járt, és Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke közölte: az általa vezetett testület nyitott arra, hogy meghallgassa a szlovák államnyelvt örvénnyel kapcsolatos problémákat, illetve hogy szakértői, valamint az Európai Bizottság megvizsgálják a jogszabály keletkezésének körülményeit. Erről Jerzy Buzek, a képviselőtestület elnöke beszélt szerdán Brüsszelben Szili Katalinnal, az Országgyűlés eln ökével folytatott találkozóját követően. Mint mondta, az unió elsősorban azt tudja vizsgálni, hol ütközhet a törvény az EU jogi kereteibe. Értésre adta, hogy az uniós képviselőtestület kész részt venni egy háromoldalú konzultációs folyamatban a két érintet t féllel. Mindazonáltal azt is jelezte: az EUnak korlátozottak a jogi eszközei arra, hogy beavatkozzon az ilyen típusú problémák megoldásába. Külön hangsúlyozta a kétoldalú tárgyalások folytatásának fontosságát is. Szili Katalin - akit útjára elkísért a négy országgyűlési frakció vezetője, illetve frakcióvezetőhelyettese is - üdvözölte, hogy az EPelnök közlése szerint az uniós parlament is vizsgálni fogja, milyen EUkeretszabályokba ütközik a törvény. Külön köszönetet mondott az EP nyitottságáért. Az OG Y elnökének kíséretében Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője, Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezetőhelyettese, Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője és Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetőhelyettese tartózkodik Brüsszelben. Szili jelzésértékűnek neve zte, hogy ilyen magas szintű, a témában teljes parlamenti egyetértést is jelképező küldöttség ismertette a magyar álláspontot az EP elnökével. A sajtótájékoztatón - szimbolikus jelentősége miatt is magyar nyelven beszélve - az OGY elnöke hangoztatta, hogy a kedden hatályba lépett államnyelvtörvény a közösségi jogot is sérti (említése szerint például a csatlakozáshoz szabott koppenhágai kritériumokat, a már aláírt, de minden tagállamban még nem ratifikált uniós reformszerződést és más európai egyezményeket) , márpedig ezzel árt az unió tekintélyének is. Úgy vélte, az EPelnökkel folytatott megbeszélés után olyan folyamat indulhat el, amely a kérdés megoldását segíti elő. A magyar álláspont szerint a törvény hatályon kívül helyezése, visszavonása lehet a cél, és ez fontos Európa számára is - hangoztatta az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin magyarországi látogatásra hívta meg az EP elnökét, amelyet Jerzy Buzek nyomban el is fogadott. A lengyel politikus jelezte, hogy kész ellátogatni Szlovákiába is. Buzek megi smételte, hogy elnöksége alatt az EP kiemelt fontosságot tulajdonít a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának. Azt is megemlítette, hogy amennyiben a nyelvtörvénnyel kapcsolatos vizsgálatoknál ütközést találnak az uniós joggal, az EU szerveinek kötelessé gük jogi lépéseket tenni. Hozzátette, hogy egyelőre részletesebb véleményt nem tud mondani a témáról, meg kívánja várni az említett vizsgálódások eredményét. A Jerzy Buzekkel folytatott megbeszélésen Szili Katalin beszámolt a 2011 első félévében esedékes magyar soros EUelnökség előkészületeiről is. Szót ejtettek emellett a nemzeti törvényhozások és az uniós parlament közti kapcsolatokról, kitérve arra is, hogyan tudnak ezek az intézmények hozzájárulni az uniós választásokon való részvétel növeléséhez. Sz ili Katalin a nap folyamán találkozott Joseph Daullal, Martin Schulzcal és Guy Verhofstadttal, az EP néppárti, szocialista, illetve liberális frakcióvezetőjével, majd pedig Jacques Barrotval, az Európai Bizottság szabadságjogi és igazságügyi kérdésekben illetékes alelnökével. Valamennyiüknek terjedelmes dokumentumcsomagot adott át, amelyben a magyar fél ismerteti a helyzetet, és kifejti álláspontját a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban. A találkozók után újságíróknak elmondta: Barrot is jelezte neki, ho gy a megoldás érdekében szeretne segítséget nyújtani, akár személyes szerepvállalással. Szili Katalin szerint ez nyilván közvetítő szerepet jelenthet majd. Az Európai Bizottság alelnöke hangsúlyozta, hogy nagyon fontosnak tartja Európában a kisebbségek kér dését.