Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-29
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 08.29. 18 új tagjaival szemben 2004ben, ám legalábbis Magyarország és Szlovákia esetében ez már nem működik - áll a The Economist írásában. A legutóbbi civakodás augusztus 21én kezdődött, amikor Szlovákia megakadályozta, hogy a magyar államfő - aki a túlnyomórészt magyarok lakta Révkomáromban Szent István szobrának felavatásán vett volna részt - átlépje a határt. Ez ellentétes a mozgásszabadságot biztosító EUszabályokkal - írta a brit hetilap. Az elemzés szerint a szlovákok ingerlékenyek Magyarország gal kapcsolatban, és "a megátalkodott korábbi birodalmi hatalmat" látják benne - mindennapos kifejezés az "ezer évi elnyomatás". Szent Istvánt "visszataszító magyarosítónak" tartják, Sólyom László tevékenységét pedig "revansistának", ám a magyarok mindezt paranoiaként vetik el, és inkább azoknak a honfitársaiknak a jogaival törődnek, akik a határokon túl rekedtek Magyarország első világháború utáni megcsonkításával - írta a pénteki The Economist. A folyóirat kiemeli, hogy a magyar államfő tervezett látogat ását a szlovák elnök, a miniszterelnök és a külügyminiszter egyaránt elítélte; mindhárman azt bizonygatták, hogy legfőképp az időpont ellen van kifogásuk. Augusztus 21e az évfordulója a Szovjetunió vezette inváziónak, amely 1968ban eltiporta az akkori Cs ehszlovákia "prágai tavaszát", és Magyarország egyike volt a Varsói Szerződés azon tagállamainak, amelyek ebben részt vettek. Ez a kifogás azonban gyengének tűnik. Ha viszont szlovák méltóságokat is meghívtak volna a szoboravatásra, az a magyar érv is erő sebb lehetne, hogy Szent István a térség közös örökségének része - áll a The Economist pénteki elemzésében, amely szerint Révkomárom nem volt hajlandó megfelelő helyet keresni a szlovákok és más szlávok által bálványozott Cirill és Metód szobrainak. A lap szerint a kívülállók számára nehéznek bizonyul az események befolyásolása. Az Európai Parlament szocialista frakciója időlegesen felfüggesztette Robert Fico szlovák miniszterelnök pártjának tagságát, de ez a jelek szerint senkit nem érdekelt. Az EU nem fo glalt állást a szlovák nyelvtörvény ügyében sem. Néhányan abban reménykednek, hogy a dolgok javulni fognak, ahogy Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője a háttérbe szorul. Slota gyújtó hangvételű támadásokra "szakosodott" a magyarok - valamint a cigán yok és a németek - ellen, híveinek némelyike pedig rasszista - írta a The Economist. A hetilap szerint Slota pártját most már kezdik utolérni a botrányok. Fico nemrég elvette tőlük a környezetvédelmi minisztériumot, a Szlovák Nemzeti Párt által eddig birt okolt három tárca egyikét. Nem valószínű azonban, hogy Slota teljesen kivonulna a kormányból, a Magyarországgal folytatott vita pedig arra vall, hogy Fico maga is igencsak kész kijátszani a nacionalista kártyát - áll az elemzésben. A lap szerint ez jelenl eg nem feltétlenül változtat sokat a dolgokon. Ha azonban a magyar konzervatív vezető, Orbán Viktor megnyeri a jövőre esedékes választásokat, Szlovákia szurkálódásai erőteljesebb válaszra lelhetnek. Könnyű felkavarni a régi sérelmekre alapuló vitákat, sokk al nehezebb azonban elsimítani ezeket - fejeződik be a The Economist pénteki írása. vissza ZAVARÓ ÜZENETEK – Saját államfőjelöltben gondolkodik az MPP, bár lehet, hogy mégsem Transindex 20090829 Az RMDSZ vagy visszavon ja saját jelöltjét és közösen lépnek fel az autonómiáért, vagy pedig az MPP is külön jelöltet állít – így Szász Jenő. Amellett, hogy támogatja a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) érvénytelen szavazásra buzdító kezdeményezését, megtörténhet, hogy saját jelö ltet állít az év végi államelnökválasztáson a Magyar Polgári Párt – hangzott el tegnap Sepsiszentgyörgyön, az MPP háromszéki székházának avatóján.