Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 08.15 . 8 megszületett, s mára mindenki számára a legtermészetesebb valósággá vált. Éveken keresztül vele együtt dolgozva megtapasztaltam, hogy akkor érez elégtételt, ha állandóan igénybe veszik és ha az igénybevétel révén közösségének hasznára lehet. Talán ez élete ars poeticája. Számára: „Színház az egész világ”. De tévedés ne essék, nem abban az értelemben, ahogyan az emb eri huncutság átalakította, kiragadva eredeti Shakespearei szövegkörnyezetéből ezt a néhány szót, s értelmezi mindmáig, egy kézlegyintéssel elintézve: „Á, színjáték az egész.” Ő úgy értelmezi, ahogyan Shakespeare is értelmezte egykoron: a szövegkörnyezetb ől kiragadott részlet, a folytatással együtt már a „lenni vagy nem lenni” halálosan komoly életfilozófiával egyenértékű monológ az emberi élet stációiról. Vagyis, hogy: „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő: fellép s lelép: s mindenk it sok szerep vár életében...”. Mint ahogyan Őrá is számtalan szerepet osztott ki az élet, a nagy rendező. És minden szerepe emlékezetes alakítás maradt a hazai magyar közéletünk számára. Az is, amikor a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója volt, a z is, amikor a Babeş – Bolyai Egyetem Színház Karán oktatott, az is, amikor színháztörténeti kutatásokat végzett, az is, amikor az EMKE főjegyzője, majd elnöke volt, az is, amikor tanügyi államtitkár volt, az is, amikor az RMDSZ ügyvezető alelnöke volt, az i s, amikor kolléga volt, s ahogyan ő mondta „magasabb beosztású munkatárs”. S nemrég, amikor visszavonult a közélet sűrűjéből íróasztala mögé, hogy végre szenvedélyének, a színháztörténet kutatásának szentelhesse magát, az élet, ez a kiszámíthatatlanul nagy rendező, kaján mosollyal újra színpadra hívta, s karrierje talán legnagyobb közéleti szerepét osztotta rá: magyar közösségünket képviseli a román parlamentben. Tudom, emlékezetes alakítás marad ez is, túl életének már a hetedik Xén. Igen, hihetetlen: Kö tő József 70 éves. Isten éltesse! -------------------------------------------------------------------------------- Születésnapi köszöntőnket Kötő József „vallomásával” egészítjük ki, amelyet a birtokunkba került Napút Évkönyv 2009 című kiadványból „ollóz tunk ki”. A Magyarországon megjelenő irodalmikulturális folyóirat Nyolcvanegy jeles hetvenes címmel jelentette meg 2009es évkönyvét, amelyben hetvenedik életévük küszöbére érkezettek nagyjából 70 – 70 sorba sűrített életvallomása olvasható. „Századik számá t tartja kezében az olvasó a Napútnak – többediket, mint amennyit a majdhogynem csak a puszta entuziazmusból táplálkozó lendülete a csillagokba írhatott felőle ennyi éven át. (…) Az 1928as évjárat tablójával kezdődött sorozatunk, eme 12. darabja – évkönyv ünk – újabb korszelet, most történetesen az Európa egét beborító 1939. év szülöttei, a jövőre (az évkönyv 2008 decemberében jelent meg, szerk. megj.) hetvenévesek magántörténelme alapján” olvasható a Bognár Antal által jegyzett előszóban. Nos, ezt az életv allomást tárjuk most olvasóink elé, boldog születésnapot kívánva a jeles politikus – színháztörténésznek. -------------------------------------------------------------------------------- A megnyugvás ösvényein... Nemzedékem túl későn született ahhoz, hogy megismerhesse a polgári világ szabadságát, de túl korán ahhoz, hogy megkímélje a sors a totalitárius „örömöktől”. Személyiségformálódásunk időszaka egyfajta „köztes állapotra” esett. Miközben az „átkos múlt” és a „boldog jövő” ideológiái ádáz harcukat vívt ák lelkeinkért, addig mi még hozzájuthattunk olyan „tiszta forrásokhoz”, amelyek, ha külső szabadságunkat nem, de gondolkodásunk alakításának belső szabadságát biztosíthatták. Hozzám a sors különösen kegyes volt. Két olyan élményt tartogatott számomra, ame lyek, Vörösmartyt parafrazeálva, hozzásegítettek az „igaz út” megleléséhez, s ha a rajta való járás olykor rögös is volt, vagy egyenesen lehetetlen, azért mindig elválaszthattam az ocsút a tiszta búzától. Gyerekkoromat Tordán töltöttem, az 1568as erdélyi országgyűlés városában, s egyik első, önismeretre tanító képzőművészeti élményem éppen a városi múzeum bejáratával szemben függő KörösfőiKriesch Aladárfestmény volt, amelynek központi alakja Dávid Ferenc, s azt a pillanatot örökíti meg, amikor a nagy re formátor lánglelkű szónoklatának hatására is, a testület a világon először elfogadja a lelkiismereti szabadságról szóló törvényt, miközben Európában még csak ezután következett a Szent Bertalanéjszakája. Büszke voltam, hogy ilyen nemzethez tartozhatom. A nemzet tehát nekem sajátos lelkiséget jelent (később, érett fővel értettem meg, hogy ez a transzszilván tolerancia, illetve a Szent Istváni befogadó nemzet gondolata).
