Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-12
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 08.12 . 19 Helyi közösségi együttélési modellek. Mi változott? Sipos Zoltán: – A konfliktusról szóló újságcikkeket olvasva nagyjából az jön át, hogy van egy 2000 fős közösség, amely dolgozik, és van további 200 fő, amely abból tartja fenn magát, hogy az előbbiektől lop. Szerintem ez elképzelhetetlen, a szentkirályi porták nem olyan gazdagok, hogy h osszú távon, éveken keresztül ilyen módon eltartsák a közösség 10 százalékát. Számomra nyilvánvaló, hogy létezett egy együttélési modell a magyarok és a cigányok között, ami most valamiért felborult. Vajon miért? Tánczos Vilmos: – A Székelyföldön a rends zerváltás óta folyamatosan előfordulnak cigányok által elkövetett lopások felháborító esetei: volt olyan, hogy Újtusnádon a gazda tavasszal elültette a pityókáját, de hiába várta a kikelését, mert a cigányok azonnal kiszedték a magot a földből. Kászonújfal uban hallottam, hogy a kisebb gyermekeket nem lehet elküldeni az üzletbe, mert az úton a cigányok elveszik tőle a pénzét. Ugyanitt előfordult, hogy magatehetetlen öregektől vették el a frissen megkapott nyugdíjukat. Más kászoni falvakban is arra panaszko dtak, hogy a cigányok lovai benne járnak a szénafüvekben, sőt a gabonavetésekben is, de szólni sem mernek nekik emiatt. Effélére a diktatúra idején nem volt példa. Vajon mi változott meg? Egyrészt a gazdasági helyzet lett más – '90ben megszűntek a kolle ktívek, tehát ezek a lopások nem a közösből történnek, hanem a gazdákat személy szerint érintik, másrészt az utóbbi évtizedekben jelentősen nőtt a székely falvakban élő cigányok lélekszáma. Harmadrészt van egy morális válság a világban: indokolatlanul nagy ok az egyes jövedelmek közötti különbségek, a munka értéke devalválódott. Azok a régi közösségi modellek, amelyek valamikor Székelyföldön működőképesek voltak, ma már anakronisztikusak. Egyegy székely falu régebben eltartotta a saját cigányait. Természe tes volt, hogy járták a falut a cigányok nádból fonott lábsúrolóval, vesszőkosárral, erdei gyümölccsel, nyírfaseprűkkel, és közben elfogadtak bármit, amit adtak nekik. Hallottam egyszer Csíkszentkirályon, hogy egy szegény cigányné így kért valakitől adom ányt: „Adjék valamit az Isten megfizeti, met mük a magik cigányaik vagyunk!” Az idősebb generációk körében még ma is él az a modell, hogy ha jön a sokgyermekes cigányné az üres szatyorral, akkor, ha egyebet nem, de egy darab kenyeret, néhány pityókát vagy legalább néhány almát nyomnak a kezébe. Természetesen tudom, hogy nem ez a megoldás, de azt már mentálisan bajnak tartom, hogy manapság a székely falvakban szűk lett az a réteg, amely ezeket a régi modelleket még működtetni hajlandó. Nemrég tanúja voltam két szentkirályi komaasszony beszélgetésének, amikor egyikük Jézus nevében kérte számon a másikat: „Hát te mért mész a templomba, amikor ezeknek a szerencsétleneknek nem segítesz?” És jött a kegyetlen válasz, ami már a modern világ válasza: „Ahogy én ez eket meglátom, a kaput is becsukom előttük, nem akarok hallani sem róluk!” Tudomásul kell venni tehát, hogy a mai világban a régi patriarchális modellek nem működnek már, következésképpen másfajta modellekre van szükség. A gyakorlati megoldások nem lehet nek azonosak, hiszen a cigány közösségek helyzete falvanként sőt egy falun belül is más és más. Az alcsíki régiót tekintve: Kászonban a helyi magyarság nagyon el van öregedve, a faluhatár óriási, a megművelendő földterületet tehát a magyarok a helybéli nin cstelen cigányok nélkül nem tudnák megművelni. (...) ezekben a magyarul beszélő roma közösségekben soha semmilyen elképzelés nem létezett arra, hogy ezt a fajta oktatási mobilitást miképpen valósítsák meg. Konkrét példa ez arra, hogy még egy, má r létező közpolitikára sem sikerül rákapcsolódni. Horváth István
