Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.16 . 10 Cikkek: Folynak az előkészületek a harmadik szlovákiai magyar párt megalakítására Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Prága/Pozsony, 2009. július 15., szerda (MTI) - Folynak az előkészületek egy harmadik szlovákiai magyar párt megalakítására - írta a Bumm.sk című szlovákiai magyar hírportál. A Bumm szerint az "autonómiaharcos" Bósza János augusztus 8án Révkomáromban kezdi el a Jogegyenlő ségért Magyar Polgári Párt (JMPP) bejegyezéséhez szükséges 10 ezer aláírás összegyűjtését. Az új párt kezdeményező bizottsága a tervek szerint augusztus 8án, szombaton tartja első összejövetelét Komáromban – közölte Bósza. Még ugyanazon a napon el is kezdik gyűjteni az aláírásokat. Bósza szerint az új párt jelszava „Esélyegyenlőséget az élet minden területén!“ lehetne. „Minden polgárnak – legyen magyar, roma, rutén, szlovák vagy más nemzethez, etnikumhoz tartozó állampolgára a Szlovák Köztársaságna k – legyenek azonos jogai, lehetőségei és kötelességei“ - tette hozzá. Mint elmondta természetesen a most alakuló pártnak közel sincs akkora háttere, mint a Magyar Koalíció Pártját elhagyó Bugár Béla és parlamenti képviselőtársai által megalapított Híd nak, ezért becslése szerint akár négy hónapig is eltarthat, amíg összegyűlik a szükséges 10 ezer aláírást. Arra a kérdésre, kik és hányan jelezték már részvételüket a párt első, koordinációs ülésén, kitérő választ adott. Megjegyezte azonban, hogy néhán yan eljönnek azok közül, akik 2007 júliusában részt vettek a DélFölvidéki Autonómia Tanács alakuló ülésén. Hozzátette, egy civil szervezet is már jelezte, segít az aláírások gyűjtésében. A terv az, hogy augusztus folyamán Párkányban, Pozsonyban és Dun aszerdahelyen lakossági fórumok keretében is gyűjtenék az aláírásokat. Bósza János júniusban jelentette be, hogy új pártot szervez, mely nyíltan felvállalná az autonómia ügyét. vissza Az erdélyi magyar és a magyarországi méd ia közös és sajátos "kortüneteiről" beszéltek Tusványoson Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Tusnádfürdő, 2009. július 15., szerda (MTI) - A magyarországi és a romániai magyar médiának hasonlóak a "kortünetei", de figyelembe kell venni sajátosság aikat is - ez a gondolat kerekedett ki azon a konferencián, amelyet e témában tartottak szerdán Tusnádfürdőn a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktábor keretében. Az erdélyi és a magyarországi média a határon túli magyarmagyar "ütközetekben" címet viselte a beszélgetés, amelyen Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet - kizárólag volt gyakorló újságíróként - megállapította: az írott és az elektronikus sajtó bármelyik országban annyira szabad, amennyire a tulajdonosok azt engedik és amennyire az olvasók és a nézők azt igénylik. Bíró Zsolt, a Marosvásárhelyi Rádió képviseletében kifejtette: a román közszolgálati rádiónál látszólag szabadabbak a munkatársak és szerkesztők, de ott is érvényesülnek a jól ismert nyomásgyakorlási technikák, a politiká nak erős a befolyása. Füzes teljesen normálisnak nevezte azt, amikor a sajtón belül értékek alapján zajlik a politikai, kulturális vagy gazdasági vita. Elfogadhatatlannak tartotta ugyanakkor az öncélú, közérdekűnek egyáltalán nem nevezhető médiabeli ü tközeteket, amelyekben klikkérdekek fogalmazódnak meg, a kívülálló pedig nem is érti, hogy miről van szó. A részvevők az internetes világ sajátosságairól is beszéltek. Sylvester Lajos a Háromszék című laptól rámutatott arra, hogy a papíron nyomott ú jságjukat elsősorban a mai középkorú, konzervatívabb beállítottságú réteg olvassa, az internetes változatot viszont inkább a fiatalok kedvelik. Megvitatták azt is, hogy milyen kép jelenik meg a magyarországi médiában a határon túli magyarságról. Syl vester Lajos nehezményezte, hogy az erdélyiek számára fontos szimbólumokat a magyarországi sajtóban sokszor ostorozzák. Nem tartotta helyesnek, hogy a magyarországi belpolitikai események, az ott kényesnek tartott jelenségek ugyanolyan súllyal, értelmezéss el jelennek meg az erdélyi sajtóban, mint Budapesten. Füzes Oszkár szerint a magyarországi s ajtó nem érdeklődik a határon túli magyarság iránt, legalábbis az őt megillető mértékben. Szerinte ennél is súlyosabb, hogy ez a téma az adott sajtótermék politikaigazdasági igényeinek megfelelően, torzított formában jelenik meg. Úgy vélte, hogy a másfé l milliós romániai magyarságnak a jövőben hozzá kellene látnia saját arculatának kialakításához, azt kellene felmutatnia az anyaország előtt. Szerinte a magyarországi sajtó a határon túliak témájában túlságosan MTIközpontú. A magyar sajtóban akkor jeleni k meg valami, ha arról az MTI hírt ad - mondta. vissza