Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.13 . 18 vérszemet kaphatnak tőle. Úgy gondolhatják, ha neki odafenn mindent szabad, akkor máshol is büntetlenül ócsárolhatják a magyarokat, és akkor felbomlik a társadalmi béke. Sikeres vállalkozóként miért szervez tiltakozó akciókat? Gyermekkoromban sok nyaklevest kaptam, mert az iskolában is szókimondó voltam. Egyetemistaként a rends zerváltók között tüsténkedtem. Negyvenévesként sem közömbös számomra, hogy milyen társadalmi viszonyok között élek. Évekkel ezelőtt Pozsony központjában nyilvánosan elégettem Hitler Mein Kampfját, s legszívesebben újra megtenném, mert térségünkben is erősö dnek az újnácik és más szélsőségesek. A nacionalisták is, akiket nálunk főleg Ján Slota hergel. Meggyőződésem, hogy minden tisztességes polgár kutyakötelessége a maga módján és lehetőségei szerint fellépni ellenük. Ha lapítunk, akkor előbb utóbb a fejünkre nőnek, s akkor Szlovákiában és a középeurópai térségben ismét nagy baj lehet. Bírja még energiával és ötletekkel? Persze. Nemrég Ján Slota trágár szavakkal sértegette a kormányőrséghez tartozó rendőrnőt, aki nem engedte be a parlament mélygarázsába a g épkocsivezetőjét, mert nem tudta igazolni magát. A legközelebbi ülés előtt társaimmal lezárjuk az utat, tiltakozni fogunk a pártvezér ellen, aki immár az államhatalom képviselőit is semmibe veszi. Ilyen akciókkal vajon megrengethetők Ján Slota pozíciói? Ilyenekkel is hamarabb sikerül kipenderítenünk a pártelnököt a közéletből. Három téglát kell kihúzni és összedől a hazug birodalma. Először is minél több tisztességes polgár beszélgessen el azokkal, akiket Slota bepalizott.Ne intellektuális papolásokkal pr óbálkozzanak, hanem tényekkel nyissák fel a szemüket. Mert milyen hazafi az, akinek a legális bevétele sokszorosan kevesebb a mesés vagyonánál? S akiről már Robert Fico is azt állítja, hogy politikusként alaposan megszedte magát. Tulajdonképpen a magyarell enes kirohanásaival is ezekről a korrupt ügyeiről igyekszik elterelni a közfigyelmet. Ilyen aljas módszerekkel próbálja bebetonozni a hatalmát. A második téglát bizonyos magyar csoportoknak kellene kihúzniuk. Úgy, hogy visszafogják magukat, s nem szolgálta tnának újabb és újabb ürügyet Ján Slota hőbörgéseihez. A szlovák demokratikus pártok is kifoghatnák a szelet a nacionalista pártvezér vitorlájából, ha tematizálnák az európai értékrenden és a másság tiszteletén alapuló szlovák hazafiságot. Ha igy cselekszü nk, akkor a nacionalista pártelnök megbukik, mert nem olyan nagylegény, aminek mutatja és kikiáltotta önmagát. vissza Süllyedünk vagy sekélyesedünk? Felvidék.ma 2009.07.10. Süllyedhetünk vagy nem süllyedhetünk mélyeb bre? Vannak mélységek, amiket csak a magasságból lehet látni. Alulról még a földszint is túlságosan távoli. Ezért találtatnak rossz helyzetben a bányabékák, de főleg azok, akik alattuk helyezkednek el, mert nem tudják hová kellene fölkapaszkodniuk, hogy vé gre emelkedhessenek. Abban biztosak lehetünk, hogy 2009 májusában lezárult a felvidéki magyarság közéletének egy fontos, csaknem húszéves korszaka. A rendszerváltozásig, 1989ig csak védekeztünk és a túlélés érdekében az „ahogy lehet” elve szerint szervez tük közéletünket. A társadalmi másként gondolkodásunk alapja a „négyöt magyar összehajol” taktikája szerint szerveződött, megvalósítását pedig az „egykét” magyar találkozásai jelentették. Majd 1990től úgy gondoltuk, hogy ránk köszöntött az építkezés kor szaka. Tény és való, közéletünk a korábbiakhoz képest más mederbe terelődött. A polgári szerveződések és a politikai szervezetek útja szétvált, megfogalmaztunk politikai célokat, különböző ideológiák mentén határoztuk meg értékrendünket és szemléletünk fo ntosnak tartott csapásait, valamint törekedtünk a politikai érdekérvényesítés és az érvényesülés eszközeinek hatékonyabb használatára. A felvidéki magyar pártpolitikai élet egy része a kommunizmusból örökölt beidegződések mentén, a bolsevista hagyományokh oz igazodott, a többséghez, a hatalomhoz való odasimulás, a megfelelés, a puszta túlélést akaró igénytelenség parancsa szerint viselkedett, illetve egy része a vagyonszerzésre összpontosított, viszont a nagyobbik