Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.10 . 15 A Liberálisok és Demokraták Európai Szövetsége (ALDE) volt brit frakcióvezetője tegna p (július 8.) visszavonta jelölését, így nem indul az európai közgyűlés elnöki posztjáért. Watson nem fogadta el kompenzációként egyik fontos szakbizottság elnöki posztját sem. „Elnök akart lenni vagy semmi más” – mondta a párt egyik tagja az EurActivnak, utalva arra, hogy a brit politikust nem érdekelte a bizottsági vezető poszt. Watson volt az első, aki bejelentette, hogy ringbe szállna az EP elnöki posztjáért, és egyértelmű kampányt folytatott annak érdekében, hogy öt év múlva, közös, európai listán sz avazhassunk az EPképviselőkről. Watson nagy hangsúlyt fektetett továbbá arra is, hogy javuljon az Unió tevékenységének átláthatósága és kommunikációja. Watson azonban rosszul mérte fel az erőviszonyokat, mivel az ALDE ezt az EPválasztást követően nem vá lt a mérleg nyelvévé. Watson azt feltételezte, hogy az ALDE és az Európai Néppárt (EPP) között valamiféle „ideológiai koalíció” alakulhat ki, így alkotva többséget az új Parlamentben. Ez az elképzelés azonban egyáltalán nem valósulhatott meg, miután a bri t toryk kiváltak az EPPből és más képviselőkkel együtt új, antiföderalista frakciót alakítottak, az Európai Konzervatívok és Reformerek csoportját ( EurActiv.hu 2009.06.23. ) Watsont a volt belga miniszterelnök, Guy Verhofstadt követi az ALDE frakció élén. Verhofstadt határozottan ellenez egy olyan koalíciót, melyben az antiföderalista toryk is helyet k apnának ( EurActiv.com 02/07/09 ). Az EPben végül Verhofstadt proeurópai elképzelése diadalmaskodott, miután a csoportok úgy határoztak, hogy a 2012ig a volt lengyel kormányfő, Jerzy Buzek (EPP) legyen az intézmény elnöke, majd őt Martin Schulz, a Szocialisták és Demokraták (SD) csoportjának vezetője kövesse a poszton. Így az öt éves elnökséget, két és fél éves ciklusokban megosztva viszi az E P két legnagyobb frakciója. Az EurActiv úgy értesült, hogy a jelölés visszavonásáért cserébe Watson előnyre tett szert a bizottsági posztokért folyó harcban, még ha a maga számára nem is kívánt posztot. A liberálisok a szocialisták kárára- megszerezték a gazdasági és monetáris ügyek bizottságának, illetve a gazdasági válsággal foglalkozó ideiglenes bizottság elnöki székét, mely utóbbinak felállítását maga Watson kezdeményezte. Bár a válságbizottság vezetése gyakorlatilag Watson számára volt fenntartva, a volt frakcióvezető nem fogadta el a posztot, mivel az EPelnöki székért folyó kampányában végig azt hangoztatta, csak az intézmény vezetéséért indul. A bizottságot így a jövőben Watson helyett a német Wolf Klinz vezeti majd, aki eddig is tagja volt a szak bizottságnak. ALDEközeli források az EurActivnak úgy nyilatkoztak, hogy a brit Sharon Bowles fogja vezetni a gazdasági és monetáris ügyek bizottságát, amely a Parlament egyik legbefolyásosabb testülete. Valószínűsíthető, hogy a költségvetési ellenőrző b izottság is a liberális vezetést kap. Egy új olasz képviselő, Luigi de Magistris van jó eséllyel versenyben a posztért. Általában véve nem sokban változik a bizottságok képe Más tekintetben nincs túl nagy változás a bizottságok elnöki székeiben. Bár a po sztok elosztásáról a frakcióvezetők még az utolsó pillanatban is módosíthatnak a zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokon, az EurActiv a következő értesüléseket szerezte: Az EPP megtartja kilenc elnöki posztját. Várhatóan ezek a költségvetési, az ipari, a ku tatási, az energiaügyi, a külügyi, a regionális fejlesztési és a jogi ügyek bizottsága, valamint vezetheti a nőjogi, és a biztonság- és védelempolitikai albizottságokat. Az EP legnagyobb – külügyekért felelős – bizottságát, Mario Mauro kapja majd, aki s okáig versenyben volt Buzekkel a pártján belül. Az olasz képviselőt Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök kívánta jelölni az EP élére, de