Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.06 . 32 Több mint százmillió eurót folyósít a kormány év végéig az országban több helyszínen zajló infrastrukturális beruházások befej ezésére – jelentette be tegnap Emil Boc miniszterelnök. A kormányfő a Kolozsvárt elkerülő körgyűrű Bányabükk és Apahida közötti szakaszának építőtelepére látogatott el, itt jelentette be, hogy az említett százmillió eurót több nagyváros körgyűrűje, egyes f őutak, valamint az északerdélyi autópálya építésére fordítják. „Célunk az, hogy a megkezdett munkálatokat befejezzük” – hangsúlyozta a kormányfő. A tervek szerint év végéig elkészül az északerdélyi sztráda első, 42 kilométeres szakasza Aranyosgyéres és G yalu között, Kolozsvár, Temesvár és Szamosújvár körgyűrűje, valamint a Kolozsvár – Beszterce, Kolozsvár – Suceava és Arad – Lugos főutak. „Előteremtettük az építkezésekhez szükséges anyagi forrásokat, hogy véget vessünk a volt oktatásügyi miniszter által megh onosított gyakorlatnak, amely szerint egyszerre kezdtek el építeni 4000 iskolát, mindegyik kapott néhány lejt, ennek nyomán pedig félig készen állnak még ma is. Ez ostobaság. Arra kell pénzt fordítani, amit éppen építünk, majd amikor befejeztük, belefoghat unk egy másik munkába. Nem lehet egyszerre három munkát elkezdeni, hiszen ha nem jut mindegyikre pénz, tönkremennek” – fejtegette a miniszterelnök. Boc bizonyosra vette, hogy a kormány képes lesz év végéig befejezni a szóban forgó munkálatokat. A kolozsvár i körgyűrű kapcsán kifejtette, szeretné, ha karácsonyra már használhatnák is az autósok. A miniszterelnök ezt követően az északerdélyi autópálya építkezési munkálatait tekintette meg. Emil Boc a Nagyvárad – Brassónyomvonalon kiépítendő autópálya építőtel epén közölte: hamarosan 48 millió eurót fizetnek ki a sztráda építőjének. Ez az összeg a már elvégzett munkálatokért járó tartozás, amelyet még július folyamán megkap a kivitelező amerikai Bechtel cég. A miniszterelnök biztosította Michael Mixet, a Bechtel igazgatóját, hogy nem kell aggódnia az adósság kifizetése miatt. „Nincsenek komoly gondok a finanszírozással. A negyedik negyedévre előirányzott keretet előrehozzuk a harmadik negyedévre, így elég pénz jut arra, hogy a hét minden napján dolgozzanak” – ecs etelte Boc. Elkészül az első sztrádaszakasz Az Emil Boc által tegnap meglátogatott Aranyosgyéres – Gyalusztrádaszakasz már 75 százalékban elkészült, így várhatóan sikerül befejezni év végére. Amint arról beszámoltunk, az északerdélyi autópálya építési mu nkálatai 2004ben kezdődtek el, az akkori kormány 2,2 milliárd eurós szerződést kötött a kivitelező Bechtellel. Az építkezés azonban 2005 közepén félbeszakadt, mivel az új kormány újra kívánta tárgyalni a szerződés feltételeit. A szünet miatt az eredetileg 2012re kitűzött átadási időpontot egy évvel kitolták. Egy februárban a kormány és a Bechtel által megkötött megállapodás értelmében a Bechtel vállalta, hogy idén elkészül az Aranyosgyéres és Gyalu közötti 42 kilométeres szakasz, valamint a Bihar megyei szakaszon a Berettyószéplak melletti viadukt. Emil Boc májusban azt mondta, idén 119 millió euót szánnak az autópályaszakasz megépítésére. A közlekedési tárca a februári megállapodás értelmében idén öszszesen 420 millió eurót fizet az amerikai cégnek. Sz erző(k): Balogh Levente vissza Lázmérők Krónika 2009. július 06. Miközben a belső ellentétek szabdalta MSZP szimbolikus mozdonyfordítással foglalatoskodik, az ország szerelvénye elszabadulni látszik. A szocialistáknak féligmeddig sikerült ugyan rendezniük soraikat – azért a belső állapotot jól jelzi, hogy Szili Katalin a továbbiakban nem hajlandó arcát adni a párt akcióihoz – , de odakint, az utcákon egyre magasabbra csapnak az indulatok. Az újabb és újabb zavargások lázmér őként jelzik az ország állapotát, azt, hogy az elmúlt húsz évben nem sikerült feldolgozni a kommunizmus történéseit – többek között azért, mert a rendszer haszonélvezőit és működtetőit nemhogy nem számoltatták el, de jórészt megtarthatták befolyásukat. M indez most látszik visszaütni, amikor a régi káderekből álló baloldali pártról bebizonyosodott: demokratikus körülmények között sem tudott megbirkózni a kormányzás jelentette kihívásokkal. A mostani viszonyok hasonlatosak a húsz évvel ezelőtti helyzethez: ha nem is rendszer, de korszakváltás mindenképpen várható a