Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-27-29
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.2729 . 6 Amit tettem, kötelességem – Szénássy Zoltán komáromi tanárnak ítélte az idei Pro Probitate – Helytállásé rt díjat az MKP parlamenti klubja. Az ünnepélyes átadónak idén első alkalommal az ugyancsak Pro Probitatedíjas Búcs község adott otthont. A díjat Esterházy János emlékére 1994ben alapították. Bárdos Gyula , az MKP frakcióvezetője szerint elszomorító, hogy Esterházy János még mindig a teljes rehabilitációra érdemes történelmi személyiségek várólistáján van Szlovákiában, és e szégyen árnyéka – bár nem tehetnek róla – a hazai magyar politikusokra is rávetül (Új Szó) A szlovákiai mag yar kultúra támogatása – A Szülőföld Alap 1,25 millió forint támogatást ítélt meg portálunknak. Az összeg kb. 130 ezer szlovák koronának felelne meg. A szlovákiai magyar nyelvű napilap mai száma felhívja a figyelmet arra, hogy az internetes portálok közül a többiek nem részesültek támogatásban, arról viszont, hogy a szlovák állami kasszából azok működtetését már több évre biztosították, nem tájékozta t (Felvidék.ma) Tovább érnek az egyházmegyei Trianon gyümölcsei – A 2008 februá rjában bekövetkezett egyházmegyei felosztás után fokozatosan újabb és újabb, a felvidéki katolikus magyarságot sújtó intézkedések kerülnek napvilágra. A legmagyarabb városba, Dunaszerdahelyre már magyar káplán sem jut (Felvidék.ma) Bárdos Gyula: A kilépők személyes ambícióikat a közérdek elé helyezték – Bárdos Gyula , az MKP parlamenti frakcióvezetője volt a vendége a Pátria Rádió Délidő című hétvégi élő vitaműsorának. Azok a képviselők, akik előbb kiléptek az MKP frakciójából, majd elhagyták a pártot, olyan lépést tettek, amelyre nem tettek mandátumot a választások során - mutatott rá. " Sajnos vannak, akik nem tudatosítottak, hogy nem saját zsenialitásuk eredményeképpen kaptak támogatást és bizalmat a felvidéki magyar választópolgár októl. Káros, hibás lépést követtek el. Körülbelül 10 esztendővel visszatértünk az időben, 1998 táján vagyunk, sőt, lehet, hogy még korábban ” (Felvidék.ma) U KRAJNA Janukovics támogatja az államfő és parlamenti választások megt artását – Janukovics az ICTV tévécsatornának adott exkluzív interjújában beszélt a jelenlegi politikai helyzetről. A választásokat minél előbb meg kell tartani - véli az ellenzéki politikus. „ Az ország stabilitását csak az egyidejűleg tartott államfő- és parlamenti választásokkal lehet helyreállítani ” - jegyezte meg Janukovics (KárpátInfo) A régiósok fasizmussal vádolták meg Timosenkót – A Régiók Pártja (PR) fasizmusnak tartja az, hogy Julija Timosenko kormányfő „ igaz és nem iga z ukránokra ” osztaná fel Ukrajna állampolgárait. A PR így kommentálta a miniszterelnök azon kijelentését, hogy „ az igazi ukránok nem nézik az Inter tévécsatornát ” ( www.umdsz.uz.ua /ForUm/2009.06.26. ) Kirilenko ígérete: egy héten belül meglesznek az új miniszterek – Ivan Kirilenko , a BJuTfrakció vezetője meg van győződve arról, hogy a jövő héten megszavazzák az új kormánytagokat ( www.umdsz.uz.ua /Ukrajinszka Pravda/ 2009.06.26. )