Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.23 . 17 Dunaszerdahely: betiltották a Harmóniát A szlovák belügyminisztérium feloszlatta a dunas zerdahelyi székhelyű Harmónia AT civil szerveződést, mert törvénysértést követett el. Honlapjukon nyilvánosságra hozták az Autonómia alapszabálytervezetüket, amelyből egyértelművé válik, hogy a délszlovákiai autonómia létrehozását tűzte ki célul. Ezzel a lkotmánysértést követtek el, mert az alaptörvényünk Szlovákia területét egységesnek és oszthatatlannak határozza meg - tájékoztatott Alena Koisová, a pozsonyi tárca szóvivője. Szilvássy József Pozsony| Népszabadság| 2009. június 23. | Cséfalvay Pál, a ci vil szerveződés elnöke megkeresésünkre azt válaszolta, hogy egyelőre semmilyen hivatalos értesítést sem kaptak, s különben sem civil szerveződésként, hanem már mozgalomként tevékenykednek - közölte. Néhány héttel ezelőtt ugyanilyen indokkal tiltották be a révkomáromi Nomos regionalizmus társaságot is, amely ugyancsak a délszlovákiai autonómia létrehozását szorgalmazta. Anna Belousová, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS), továbbá a pozsonyi parlament egyik alelnöke hangsúlyozta: tudomása van arr ól, hogy a Harmónia AT vezetői a Fidesz szakértőivel egyeztettek délszlovákiai autonómiatervezetük elkészítése során. vissza Tőkés László sorsa vár az államfő lányára? ÚMSZ Cseke Péter Tamás | 20090623 08:15:35 Az RMDS Z is megszavazza majd Elena Băsescu néppárti frakciótagságát, pedig korábban éppen a demokrataliberálisok akadályozták meg Tőkés Lászlót abban, hogy a frakció tagja lehessen – tudtuk meg tegnap Sógor Csaba képviselőtől. Az államfő lányának frakciótagságá t Surján László kérdőjelezte meg frakciótársainak írt levelében. A magyarországi politikus lapunknak elmondta: levele nem az elnök lánya ellen szól, a nepotizmus elvetése ugyanis elvi kérdés. Elena Băsescu szerint egyik párttársa, Andreea Vass bujtotta fel Surján Lászlót a levél megírására. Másfél évvel azután, hogy az Európai Néppárt (EPP) romániai küldöttsége megakadályozta Tőkés László akkori független jelölt néppárti frakciótagságát, az idei európai parlamenti választásokat követően a szintén független ként EPképviselői mandátumot nyert Elena Băsescu EPPfrakciótagsága kérdőjeleződik meg. A román államfő lányát a magyar néppárti delegáció tagja, Surján László nem látja szívesen parlamenti csoportjában, s ezt belső elektronikus körlevélben tudatta frakc iótársaival. „Támogatjuk a nepotizmust?” Az unió parlamentjébe a FideszKDNP listáján bejutott politikus levelében emlékeztet, hogy Elena Băsescu a választások előtt kilépett a PDLből, független jelöltként indulva pedig veszélyeztette annak a pártnak a sikerét, hiszen szavazatokat vonhatott el tőle. Surján utal arra is, hogy az államfő lánya egyik nyilatkozatában – amelyet később visszavont – a könnydrogok engedélyezését is felvetette. A magyar politikus úgy fogalmaz, hogy Elena Băsescu családja nevéne k „reputációját“ kihasználva szállt ringbe a választásokon. „Támogatjuk a nepotizmust?“ – teszi fel a kérdést levelében Surján. Surján László tegnap lapunknak azt mondta: levele nem Elena Băsescu személye ellen szólt, hanem elvi kérdéseket vet fel. „Az Eu rópai Néppárt látványosan győzött a választásokon, s máris sokan kopogtatnak a frakciónk ajtaján, olyanok, akik nem néppárti jelöltként kerültek be az EPbe. Úgy gondolom, felvetem: vizsgáljuk meg, kik érdemesültek a frakciótagságra, nem fogadjunk be tapsi kolva bárkit” – jelentette ki a politikus. Surján levelében is felhívta a figyelmet, hogy kérdéseit nem a román államfő lányának frakciótagsági kérelme váltotta ki, „ezek a többi kérvényezőre is érvényesek”. A politikus azonban kérdésünkre Elena Băsescun kívül nem tudott megnevezni egyetlen olyan képviselőt sem, aki nem néppárti listán került be az EPbe és kérvényezte a néppárti frakciótagságot. „Én még az államfő lányának kérvényét sem láttam” – ismerte el a politikus.