Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.16 . 36 az, hogy létrejött és megerősödött egy olyan politikai erő, mely nem hajlandó védekező pozícióból bizonygatni, hogy ő bizony nem szélsőséges, ne m hajlandó a baloldali média vélt tűrőképességéhez igazítani mondanivalóját, nem hajlandó öncenzúrára pusztán azért, mert a Magyarországot gyarmatosítóknak csípi a szemét, hogy szervezetileg artikulált ellenállásba ütköztek. Külön öröm, hogy józanabb polit ológusok, mint például Stumpf István fontosnak látták leszögezni, hogy a Jobbik programja radikális, de nem szélsőséges. A szalonképesség június 7. óta átértékelődött s van esély rá, hogy fokozatosan leépüljön ez a nyilvánvalóan magyarellenes hatalmi cél okat szolgáló nyelvpolitikai eszköz. Azt kell elérni, hogy mihelyt valaki alap nélkül szélsőjobbról, szalonképtelenségről brekeg (co. by Kondor Katalin) a józan többség szemberöhögje. Hiszen nem az a szélsőséges és szalonképtelen Magyarországon, aki az áll amalkotó nemzetnek szuverén jogait védelmezi, hanem az, aki megpróbálja ennek a nemzetnek az életerejét, öntudatát megtörni, földjét felvásárolni, a népet pedig modern rabszolgaságba kényszeríteni, aki a rendőrséget politikai rendőrségként használja és ren dszeresen sérti a polgárok alkotmányos jogait . A június 7i választáson eme ténylegesen szélsőséges erők kiütéses vereséget szenvedtek. A Jobbik megerősödése mellett a magát baloldalnak hazudó komprádor bűnszövetkezet veresége a másik rendkívül pozitív és reményre okot adó fejlemény. Jobb és bal a politikában Kevés olyan politikai kategória van, melyek esetében annyi félreértés, annyi parttalan és lényegkerülő vita, annyi csúsztatás és öncélú szójáték fogalmazódott meg, mint a bal és jobb kategóriarendsz er vonatkozásában. De mivel mélyen beleitta magát mind a politológia, mind a politikai publicisztika, mind pedig a mindennapi politikai kommunikáció mélyrétegeibe, lényegében kiirthatatlannak tűnik. A kategóriapárossal kapcsolatban két dolgot kell leszöge zzünk. Az egyik, hogy gazdasági és eszmeiideológia síkon a bal és a jobb mástmást jelent. Olyannyira, hogy a gazdaságilag értelmezett baloldali program kapcsolódhat jobboldali eszmei tézisekhez és fordítva: jobboldali gazdaságpolitikával is jelentkezhet egy eszmeileg a baloldalhoz kötődő párt. Mert a szociális háló sűrűbbre fonását, az állami beavatkozást hirdető baloldali gazdasági filozófia összekapcsolhat mind a nemzetikeresztény gondolatrendszert képviselő, a hagyományt, a közösséget tisztelő jobbold ali ideológiai „csomaggal”, mind pedig ezek ellentétével, a baloldal antiklerikalizmusával, kozmopolitizmusával, individualizmusával, urbánus gondolkodásával. Éppen így, a piac mindenhatóságába vetett hiten alapuló jobboldali gazdaságpolitikának is adhat e szmei alapzatot mind a tradíciótisztelő jobboldal, mind a szekuláris, nemzetellenes/nemzetsemleges baloldali értékrend. Amikor például az MDF lebaloldalizza a Fideszt azért mert, véget kíván vetni az MSZPs SZDSZes gazdasági ámokfutásnak, akkor egy nye lvpolitikai fegyverhez nyúl. Azokra az előítéletekre épít, melyek a nemzeti táborban az ideológiai baloldallal szemben épültek fel. Vagyis a nemzetellenséggel, egyházellenességgel, hagyományellenességgel szembeni averziókra. S azt a hamis látszatot kelti, mintha csak a jobbjobb és balbal lenne koherens ideológia. Lehet azon vitatkozni, hogy a politológiai értelemben vett, értéksemlegesen, leíró jelleggel használt nacionalizmus önálló ideológiae vagy sem, de az egyértelmű, hogy hiteles nemzeti erő, óh atatlanul is csak jobboldali ideológia programot és valamilyen mértékben baloldali gazdasági programot hirdethet. Hiszen a nemzeti gondolkodás kvintesszenciája, hogy a nemzet nemcsak a ma élők közössége, hanem a már meghaltak, a jelenleg élők és a majdan megszületendők időn túli szövetsége. A hagyományápolás, a kulturális – történelmi örökség átadása a nemzeti politika elsőrendű feladata. Ez pedig elképzelhetetlen úgy, hogy beengedjük a lefelé nivelláló piacot a kultúra területére. Az állami intervencionaliz mus óhatatlan része a nemzeti gondolkodásnak, annál is inkább, hogy a politika ilyetén megközelítése az államot tartja a nemzet első számú érdekérvényesítő eszközének a nemzetközi konkurrenciaharcban. De aligha nevezhető nemzeti politikusnak az, akinek ne m célja az anyagi szempontból – s így többnyire kulturálisan is – leszakadó rétegek felemelése. Ami állami eszközök és a szociális programok nélkül elképzelhetetlen. A nemzeti politika nem tagadhatja a szociális gondolatot, viszont a nemzeti önépítkezés sz empontjából célszerű megfogalmazást kíván annak adni. Konkrét példával élve mind a Fidesz, mind a Jobbik a gyermekek után adókedvezményt szeretne adni, hogy az aktív, dolgozó, a társadalom gazdasági fenntartásához hozzájáruló rétegeket támogassa.
