Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.15 . 33 Ülésezett az országos kisebbségi koor dináció Új Magyar Képes Újság 2009.06.11. Vasárnap Sisakon, a Hotel Iben tartotta soros ülését a Magyar Kisebbségi Önkormányzatok Országos Koordinációja. Az ülésen részt vett SisakMoslavina megye zsupánhelyettese is. Július 7én Sisakon találkoztak a Horvátországi Magyar Megyei Kisebbségi Önkormányzatok és Képviselők Koordinációjának tagjai, ahol a két társelnök, Szekeres Péter és Andócsi János, valamint az ülés házigazdája, Kis Árpád köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Andrija Rudić zsupánhelyettest és munkatársait. - Örülünk, hogy mi lehettünk a házigazdái a Koordináció 5. ülésnek. Az eddigi összejövetelekre mindig olyan helyszíneken került sor, ahol nagyobb számban élnek nemzettársaink. Mi nem tartozunk közéjük abban az értelemben, hogy megyénkben mindössze 104en vallották magukat magyarnak, így fennáll annak a veszélye, hogy a legközelebbi választáson már nem is lesz jogunk önálló képviselőhöz, amennyiben lélekszámunk száz alá csökken. Azt is örömmel nyugtáztuk, hogy a frissen megválasztott zsupán helyettes is részt vett az ülésen, így megismerhette problémáinkat, és segítségét is felajánlotta ezek megoldásában - nyilatkozta az üléssel kapcsolatban Kis Árpád. A Koordinációt alkotó tagok beszámoltak a két ülés közötti tevékenységről, történésekről, megvitatva az eszéki magyar iskolaközpontban kialakult helyzetet is, valamint mindannyian üdvözölték, hogy a lezajlott helyhatósági választásokon sok magyar nemzetiségű polgár jutott be a képviselőtestületekbe. - A horvátországi magyarok aktív részvétele a helyhatósági választásokon azt mutatja, hogy az emberek felismerték, hiába nem foglalkoznak a politikával, foglalkozik az velük. Ezért fontos, hogy azok a magyar nemzetiségű képviselők, akik bizalmat kaptak, igyekezzenek megfeleln i választó iknak, és a le gjobb tudásuk szerint képviseljék őket - nyilatkozta Andócsi János, a koordináció társelnöke. vissza Orbán nem egyezik ki, Fodor biztosan lemond VG 20090615 A szavazatok 99,58 százalékával választották újra elnökké Orbán Viktort a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán. A pártelnök a szavazás után mondott beszédében leszögezte: nincs kiegyezés a Gyurcsány – Bajnaikorszakkal. Orbán egyebek mellett arról beszélt, hogy a kormány ki akarja menteni, el akarja tüntetni azt, ami t a hátralévő időben el tudnak tüntetni az emberek pénzéből és a külföldről érkező forrásokból. „Elegendő, ha csak az offshore technikákat idézzük fel” – mondta. Szerinte ezért ügyködnek a megmaradt vagyon privatizációján, ezért helyezik el „ejtőernyőseike t” állami vállalatoknál. A Fidesz elnöke a szombati kongresszuson is megerősítette korábbi felszólítását. Orbán követeli, hogy a kormány az országgyűlési választásokig függessze fel a privatizációs eljárásokat, vonja vissza az ingatlanadó bevezetéséről sz óló javaslatot, és a külföldről felvett hitelekből ne támogasson bankokat. Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke ugyanitt közölte: céljuk, hogy lehetővé tegyék a családi adózás választhatóságát. Eközben a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDS Z) országos tanácsa szombaton arról döntött, hogy július 4én tartják a párt küldöttgyűlését, ahol is megválasztják az SZDSZ új elnökét és az ügyvivő testület új tagjait. A testület előtt Fodor Gábor pártelnök közölte: fenntartja lemondását. Kóka János fra kcióvezető nem tett ilyen bejelentést, Gusztos Péter frakcióvezetőhelyettes viszont jelezte lemondási szándékát. Az országos tanácsi ülésen egyelőre nem merült fel új név az elnök személyére. A múlt héten SzentIványi Istváné és Gusztos Péteré vetődött fe l. Az országos tanács nem foglalkozott a szabad demokraták és a kormány viszonyával, így a kabinet jövőbeli támogatásával sem. Fodor Gábor azonban leszögezte: ennek elkészültéig az a döntés van érvényben, hogy a válságkezeléshez kapcsolódó elemeket támogat ni fogják. AV vissza Csak a hibák elemzése adhat alapot az MSZP hitelességének megteremtéséhez Nszv 20090615 Szili Katalin szerint az MSZPnek elemeznie kell az elmúlt húsz, illetve hét év politikai hibáit, mert csak ez te remthet alapot egy új politikai stratégia építéséhez, továbbá az erkölcsi és politikai hitelesség megteremtéséhez - a házelnök ezt a szocialista párt július 4re összehívott kongresszusával kapcsolatban mondta az MTInek vasárnap.