Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Regg eli Sajtófókusz 200 9 . 06.13 . 15 A szerző szerint az EUválasztások eredménye nem önmagában riasztó. Az ugyan nyilvánvaló, hogy a Jobbik mandátumokhoz juttatásával Magyarország a rosszabbik arcát mutatja Európának . Ezen túlmutatóan azonban a számok azt jelzik, hogy amennyiben a Jobbik egy közelgő parlamenti választáson is aktivizálni tudja a maga közel félmillió szavazóját (vélhetőleg ennél többet is), akkor egy viszonylag magas, akár 70 százalékos részvételi arány mellett is bőven eléri az ötszázalékos parlamenti küszöböt. "Ez pedig azt fogja jelenteni, hogy Magyarországon parlamenti legitimációt kap a cigányozás és a zsidózás" - véli a szerző. "A baloldal roppant gyenge szereplését látva abban aligha bízhatunk, hogy ez a politikai oldal gátat szabhat a szélsőjobb térnyerésének. Lám, a liberális párt +sehol sincs+, a szocialisták pedig alig mutatkoztak a Jobbiknál támogatottabbaknak. Láthatjuk, a józan politizálást hirdető, jobbról egyre inkább a centrumba húzódó MDF sem képes középpárttá válni. Így az emberben, mint egyetlen alternatíva, az a képtelen kívánság fogalmazódik meg: bárcsak a Fidesznek sikerülne ellehetetlenítenie a Jobbikot. Ez alighanem összmagyar érdek lenne, hiszen minden látszat ellenére a magát n agyon nemzetinek hirdető Jobbik veszélyes ideológiájával nem azokon, akiket támad, hanem éppen a magyarságon ejti a legnagyobb sebeket" - zárul az Új Szó jegyzete. vissza Tadić: Vajdaságnak lesz statútuma Vajdaságma.info • 2 009. június 14. [2:50] Boris Tadić szerb államfő a VMSZ 15. születésnapja alkalmából tartott szombat esti palicsi ünnepi rendezvényen mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az állami vezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy az itt élő népek, köztük a kisebbségek is megőrizhessék nemzeti identitásukat. Ezt a célt szolgálja egyebek között az ország európai uniós csatlakozása és a szerbiai régiók arányos fejlesztése. E tekintetben létfontosságú folyamat lesz a regionalizáció, amelynek vonatkozásában Tadić széleskörű társadalmi vitát szorgalmaz az elkövetkező években. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ország déli és északi részén is vannak olyan vidékek, amelyek gazdasági fejlődésben nagyon lemaradtak más környezetekhez képest, ezért meg kell teremteni a feltételeket ezek felzárkóztatásához, hogy az egész ország arányosan fejlődhessen, és hogy ennek köszönhetően a jelenleg legnagyobb munkanélküliséggel küzdő térségek polgárai is megőrizhessék nemzeti és kulturális identitásukat, mert – mint mondta - létbiz tonság nélkül az identitás megóvása sem lehetséges. Ugyanakkor az államfő hozzátette: „ne gondolja senki, hogy a regionalizáció és a hatalom leépítése megállíthatja Vajdaság statútumának és a kísérő törvénynek az elfogadását, mert ezek nincsenek ellentétbe n egymással, ezek kiegészítik egymást”. Boris Tadić államfő szerint, ha a szerbiai törvényhozás a lehető legrövidebb határidőn belül elfogadja a tartomány alapszabályát és a kísérő törvényt, amelyek összhangban lesznek az ország alkotmányával, ezzel az or szágban gyakorlatilag beindul a központosított hatalom leépítése és a regionalizáció, megteremtődik a jogbiztonság, és így hitet teszünk amellett, hogy elszántak vagyunk az ország európai útja vonatkozásában. Boris Tadić nyomatékosította, mélyen hisz abban , hogy a decentralizáció kezdetével nem csak az itt élő többségi és kisebbségi emberek életminősége javul, hanem ez alapfeltétele az ország területi épsége megóvásának. Ezekhez a törekvésekhez a Demokrata Párt a választásokon megszerezte a szükséges legiti mitást, és a kitűzött célokat következetesen meg is fogja valósítani. vissza Boris Tadić államfő is megjelent a VMSZ ünnepségén Vajdaságma.info • 2009. június 14. [1:52] Több száz vendég jelenlétében zajlott szombaton este Palicson, a szabadtéri színpadon a Vajdasági Magyar Szövetség megalapításának 15. évfordulója alkalmából tartott ünnepség. A díszülés résztvevőit köszöntötte Boris Tadić szerb államfő, Slavica Đukić Dejanović parlamenti elnök, Rasim Ljajić a szerb kormány minisztere és a Szandzsáki Demokrata Párt elnöke, továbbá Tomislav Nikolić, a Szerb Haladó Párt vezetője és még néhány szerbiai párt tisztségviselője. A magyar állam részéről Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és Szabó Vilmos külügyi ál lamtitkár gratulált a VMSZ tagságának az ünnep elkalmából. A magyarországi parlamenti pártok közül az MSZPből Lendvai Ildikó pártelnök és Tabajdi Csaba EP képviselő szóltak az egybegyűltekhez, míg a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség nevében Pelczné dr. Gá ll Ildikó alelnök beszélt, aki tolmácsolta Orbán Viktor pártelnök üzenetét. De jelent voltak a KDNP és az MDF képviselői is,