Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Regg eli Sajtófókusz 200 9 . 06.13 . 8 RMDSZes szenátor a moldovaiak román állampolgárságának \ "elismeréséről \ " Mediatica.ro • 20090613 Sem jogi sz empontból, sem társadalmipolitikai következményeit tekintve nem fogadható el, hogy a moldovaiak román állampolgárságával kapcsolatosan meghonosodjék az "elismerés" fogalma - mondta az MTInek adott interjújában Cseke Attila, az RMDSZ szenátora. A politik us emlékeztetett: már eleve érvényben van a román kormánynak az a sürgősségi rendelete, amely könnyített eljárással kiterjeszti a román állampolgárság "megadását", illetve "visszanyerését", vagyis míg korábban legfeljebb a másodfokú leszármazottak kérvényezhették az állampolgárságot, a rendel et értelmében már a harmadfokú leszármazottak is megtehetik ezt. A sürgősségi rendelet jóváhagyása kapcsán a kormánykoalíciót alkotó (demokrata és szociáldemokrata) többségnek sikerült olyan jelentést is átvinnie a szenátus külügyi bizottságán, amely egy teljesen új jogi fogalmat vezetett be: az állampolgárság "megadása" és "visszaszerzése" mellett az "elismerés" (recunoastere) fogalmát is jogszabályban kívánja meghonosítani. Cseke Attila elmondja: mindegyik esetben az igazságügyi minisztérium rendeletben dönt a kérvényezés sorsáról, a döntést a hivatalos közlönyben meg kell jelentetni, mindenki olvashatja. Az állampolgárság "el ismerését" is miniszteri rendelettel adja meg a román állam, csakhogy abban az esetben már nem kötelező a közlönyben való megjelentetés, annyi csupán az előírás, hogy a kérvényezőt értesítsék erről ajánlott levélben. Megjegyezte: e pillanatban csaknem fél millió moldovai kérelem fekszik a román hatóságok asztalán (a bukaresti központban 22 ezer, a konzulátusokon további 450 ezer). Ha kérésüket teljesítik, ezek az emberek nagy valószínűséggel Romániába akarnak költözni, és ez az etnikai arányok megváltoztatá sához is vezethet - teszi hozzá Cseke Attila. Pontosít: az RMDSZnek nem az a kifogása, hogy a kérelmezők megkapják a román állampolgárságot, csak annak nem látja értelmét, hogy tömegesen, bizonyos feltételek teljesítése nélkül juthassanak hozzá. vissza Frunda György is vállalná az államfőjelöltséget Mediatica.ro • 20090613 „Véleményem szerint az elnökválasztáson mindenekelőtt a pártvezetőknek kell lehetőséget biztosítani, hogy megméressék magukat. Az RMDSZ esetében, ha M arkó Béla nem vállalná a jelöltséget, én szívesen megmérkőznék” – fogalmazott péntek délelőtt Frunda György szenátor a marosvásárhelyi Rádió GaGa műsorában. A politikus úgy gondolja: a szövetségnek olyan jelöltre van szüksége, aki nagy mértékben tudja moz gósítani a magyar szavazótábort, mindemellett pedig akár a románok voksaira is számíthat. Az RMDSZ államfőjelöltjének ügyében eddig Kelemen Hunor, Tőkés László, Markó Béla és Frunda György neve merült fel. vissza Elhalaszto tt magyarellenes szlovák pártösszeborulás Nyitra megyében Mediatica.ro • 20090613 Elhalasztották a Nyitra megyei szlovák pártok magyarellenes koalíciójának létrehozásáról szóló megállapodás aláírását, mert a pártok nem tudtak megegyezni a jövőbeni önkor mányzati mandátumok elosztásának elveiben. Ján Kovarcík, a NéppártDemokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) megyei elnöke a kudarcért a Robert Fico vezette IránySzociáldemokráciát (Smer) okolja, amely szerinte túl sok mandátumot követel a regionális önk ormányzati tanácsban.