Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.05 . 27 Orbán Viktor: Köszönjük szlovák barátainknak Felvidék.ma 2009.06.04. A szlovákügy kapcsán pedig azt mondta: "Köszönjük szlovák barátainknak, hogy emlékeztettek rá, különösen most, június negyedik én, hogy Trianon nem lezárt, hanem velünk élő történelem. Úgy vélte: vannak, akik nem értik, hogy mi a kontinens, Európa jövője. Márpedig ez nem más, mint hogy a nemzeti közösség, az összetartozás fontosabb lesz, mint az országhatárok. "Ideje volna, hogy e zt szlovák barátaink is megértsék."- fűzte hozzá. Orbán: Túlzás Slotáék showműsora Erősebben fogalmazott volna, ha tudja, hogy ekkora figyelmet kap esztergomi kijelentése Szlovákiában, mondta Orbán Viktor egy csütörtöki interjúban. A Fidesz elnöke túlzá snak tartja Ján Slota reakcióját az ügyben, emellett szerinte a tényeken nem lehet változtatni. Ha tudom, hogy ennyire figyelnek, sokkal határozottabban, és kétszer ilyen hosszan beszéltem volna, reagált a szlovák parlament rendkívüli ülésén elhangzottak ra Orbán Viktor csütörtökön az RTL Klubnak adott interjújában "A reakciót (...) a politikai szórakoztatóipar részének tekintem" - fogalmazott. Orbán emellett túlzásnak tartja, hogy egy egész Európában "fasisztoid" pártként számon tartott szlovák párt elnö ke ilyen showműsort rendezhet. "Az élet tényein nem lehet változtatni, a helyzet úgy fest, hogy az egész Kárpátmedencében vannak magyarok, és ez többet nyom majd a latban, mint az országhatárok" - közölte. vissza Lezajlott a helyhatósági választások második fordulója Új Magyar Képesn Újság 20090605 Azokban a járásokban, városokban és megyékben, ahol a jelölteknek május 17én nem sikerült megszerezniük a voksok 50%át plusz 1 szavazatot, második fordulóra került sor, aho l a két legtöbb szavazatot kapott kandidátus közül lehetett választani. EszékBaranya megyében az összesen 292.151 választópolgárból mindössze 113.039en járultak az urnákhoz (38,69%). A megye zsupánja a HDSSBs Vladimir Šišljagić lett, aki 61.158 szavazto tt gyűjtött be a HDZs jelölttel, Tomislav Ivićtyel szemben, akinek mindössze 48.387 voks jutott a megyében. Eszék városában a 102.743 szavazó közül 39.998an járultak az urnákhoz, vagyis 38,93%uk. A legtöbb szavazatot a volt zsupán, a HDSSB jelöltje, Kre šimir Bubalo kapta: 25.256ot. Anto Đapić eddigi polgármester 13.778 szavazatott gyűjtött össze. Baranya egyetlen városában, Pélmonostoron is volt második forduló, a 11.110 szavazójoggal rendelkező ember közül 4.421en voksoltak vasárnap. Pélmonostor új po lgármestere 2.177 szavazattal az SDPHDSSB jelöltje, Ivan Doboš lett. Mindössze 28 szavazattal maradt le a HDZHSPHSUHSS jelöltje, Karlo Franjić (2.149en voksoltak rá). A Darázsi járásban harmadik forduló is lesz Három járásban indult magyar nemzetiségű elöljáróhelyettes, de csak a Bellyeiben sikerült győznie. A Bellyei járásban az 5.522 szavazó közül 2.605en járultak az urnákhoz, a jogosultak 47,17%a. A HDZ HMDK koalíció jelöltjei, Ružica Bilkić és Cickai Csaba 210 szavazattal vertek rá a volt elölj áróra, a HDSSBs Žarko Zelićre. A Darázsi járásban a 3.261 szavazó közül 1.735en elmentek szavazni (53,20 százalék). A második fordulóban Stipan Šašlin, a HDZHSS jelöltje szedte össze a legtöbb szavazatot, így legyőzte a függetlenként induló Đuro Novose lić - Sipos Sándor kettőst, vagyis nem sikerült magyar elöljáróhelyettest választani, ezért őszre még egyszer az urnák elé kell járuljanak a járásban élő magyarok, hogy a törvény által a kisebbséghez tartozóknak szavatolt posztra magyar nemzetiségű jelölt et válasszanak. A Petlovaci járásban ugyan, ahova Újbezdán is tartozik, nincs törvényi garancia az elöljáróhelyettesi tisztség magyar nemzetiségű emberrel való betöltésére, mivel arányunk a járásban nem haladja meg a 15%ot, mégis megpróbálták, ami azonba n - sajnos - nem sikerült. A 2.505 szavazó közül 1.564en mentek el választani, a