Reggeli Sajtófigyelő, 2009. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-05-12
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 05.12 . 35 Virtuális előny Krónika 2009. május 11. Rátapintott a lényegre Traian Băsescu elnök, amikor a hétvégén a DemokrataLiberális Párt európai parlamenti kampánynyitó rendezvényén úgy vélte, a pártok többsége számára az EPmegmére ttetés másodlagos. Ehelyett máris elkezdték a novemberi elnökválasztás kampányát, hiszen mind a nemzeti liberálisok, mind a NagyRománia Párt a hétvégén határozott arról, hogy kit indít az őszi államfőválasztáson. Az már viszont enyhén szólva a ferdítés k ategóriájába tartozik, hogy a Băsescu által korábban irányított demokrataliberálisok nem az elnökválasztással lennének elfoglalva – csak számukra jóval kényelmesebb helyzetet teremt az a tény, hogy az ő jelöltjük jelenleg is az államfői székben ülve tevék enykedik, így nem kell külön időt és energiát fordítaniuk arra, hogy kiválasszák a párt által támogatott elnökjelölt személyét. Hiszen Băsescu eleve adott, és a PDL viszonyait ismerve elmondhatjuk: nem a pártnak van jelöltje, hanem a jelöltnek van pártja . Ez tudatosult már a lakosságban is, hiszen immár közvéleménykutatási adatok is jelzik: a polgárok tisztában vannak azzal, hogy a nagyobbik kormánypártot valójában továbbra is Băsescu irányítja. Ám az adatok azt is megmutatják, hogy zömüknek ez igazából nincs ellenére. Ha a gazdasági válság, illetve az ellenfelek váratlan megerősödése a tavalyi paralmenti választásokon némileg meg is tépázta a PDL és Băsescu nimbuszát, a jelenleg regnáló államfő első helye továbbra is megkérdőjelezhetetlen. Ami meglehető sen borús képet nyújt a lakosság polgári öntudatáról, hiszen úgy tűnik, továbbra is a szabályokat saját mércéje szerint áthágó, illetve átalakító, erőskezű vezetőre vágynak. Az RMDSZ számára viszont annál biztatóbbak az eredmények: úgy tűnik, az EMNTvel való összefogás meghozta a gyümölcsét, és a magyar választók többsége az összefogás listája mellé állt – legalábbis a nyilatkozatok szintjén. A magyarság számarányát meghaladó virtuális 7,9 százalék azt jelenti, hogy a magyar választók közül arányaiban jó val többen mennének el szavazni, mint a románok. Ám korai lenne örülni. Az RMDSZ és az EMNT számára a neheze még csak most kezdődik: el kell érniük, hogy a magyarok valóban el is menjenek szavazni, hogy a közel nyolc százalék ne csak a felmérésekben, de az urnazárást követően is ugyanannyi maradjon. Szerző(k): Balogh Levente vissza EPkampány az MPP nélkül Szabadság 2009. május 12. ÖSSZEFOGLALÓ A Magyar Polgári Párt (MPP) távol marad az európai parlamenti kampánytól, közp onti, megyei és helyi szervezetei nem vállalnak szerepet, nem vesznek részt kampánytevékenységekben. Az MPP sajtóirodája által kiadott közleményben leszögezik: mivel az MPPt kizárták a választásból, felkérik a párt helyi, megyei, illetve országos tisztség viselőit, hogy az esetleges félreértések elkerülése érdekében, tartózkodjanak a kampányban való személyes megjelenéstől. Mint ismeretes, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) különkülön kampányolnak, de közös rendezvényeket is tartanak az e urópai parlamenti választások előtti hetekben. Az öt százalékos bejutási küszöb elérése létfontosságú az erdélyi magyarság érdekképviseleti szervezetei számára, s az EPválasztáson való részvétel arányától függ az is, hogy az EMNTvel közösen összeállított , Magyar Összefogás nevet viselő listán két, három vagy négy magyar képviselő jute be az Európai Parlamentbe. A listavezető Tőkés László, az EMNT elnöke után az RMDSZes Winkler Gyula és Sógor Csaba következik a sorban, negyedik helyen pedig az EMNTt kép viselő Szilágyi Zsolt áll. Ezzel szemben az MPP – a közlemény szerint – úgy véli: egy pártlista soha nem tud nemzeti lista lenni, így az RMDSZ sem tud önmagában nemzeti listát állítani! „Sajnálatos, hogy az RMDSZ vezetői ezt húsz év után sem értik meg, s a valódi összefogásra vonatkozó igényt ilyenolyan csellel megpróbálják kijátszani, úgy megőrizni monopóliumukat, hogy közben mímelik az összefogást. Az RMDSZ által állított lista ekként nem egyéb, mint egy megtévesztő, részösszefogás listája” – szögezik le, emlékeztetve arra, hogy a párt az önkormányzati választásokra