Reggeli Sajtófigyelő, 2009. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-05-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 05.06 . 24 A szövetségi elnök közölte, az RMDSZ továbbra is mindent megtesz, hogy megakadályozza azt a folyamatot, amely nemcsak politikailag, hanem leginkább az etnikumközi kapcsolatok szem pontjából veszélyes. Elmondta, az ellentmondásos határozatot mindenütt felháborodás kíséri, és mindenkit aggaszt a kialakult helyzet, ez egyben a kormánytöbbség felfuvalkodottságát mutatja, hogy szerintük a szakembereket ilyen egyszer ű en pótolni tudják. Markó Béla kifejtette, ezek a jelzések nemcsak Hargita és Kovászna, hanem az ország más megyéib ő l is érkeznek. Szatmár megyében, ahol közel 40% a magyarságaránya, a magyar nemzetiség ű tanfelügyel őhelyettes kapta meg felmondólevelét. " Nem értem, miért baj a magyar szakért ő k jelenléte egy olyan intézményben, amely a magyar és román iskolákat felügyeli. Nem értem, hogyan engedhetik meg maguknak a kormánypártok, hogy eltávolítsák a magyar szakért ő ket az effajta intézményekb ő l" – mondta. Vé leménye szerint el kell dönteni, hogy nevetségessé teszike ezeket az intézményeket, vagy elfogadják, hogy közük van az oktatási folyamathoz, ez esetben pedig azt is el kell fogadniuk, hogy a magyar oktatás kérdésében olyan személyre van szükség, aki nemcs ak a nyelvet, hanem a témakört is ismeri. A szövetségi elnök elmondta, a politikai alapon történ ő intézményvezet ő- váltás volt az egyik oka, hogy a szövetség a Nemzeti Liberális Párttal bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen. Szerinte a dokumentum, bár nem teszi mérlegre a kormány egész tevékenységét, mégis rámutat a legéget ő bb problé mákra. Kifejtette, a bizalmatlansági indítvány aláírását alapos elemzés el ő zte meg, figyelembe véve azt is, hogy az ellenzéknek ebben a parlamenti id ő szakban csak egy hasonló kezdeményezésre van lehet ő sége, következtetésképpen arra jutott az RMDSZ, hogy mi ndenképpen fel kell hívni a figyelmet a súlyosbodó problémákra. Úgy értékelte, a parlamenti mandátumok háromnegyedét birtokló kormánynak ebben a gazdasági válság sújtotta id ő szakban a társadalmi szolidaritást kellene építenie, ám az egyel ő re csak viszályt szít, stabilitás helyett pedig instabilitást kelt. vissza Az új városi RMDSZelnök megújulást ígér Népújság 20090506 Vajda György Pár hete került a városi RMDSZszervezet élére dr. Benedek István marosvásárhelyi tanácso s, aki megválasztásakor azt ígérte, megújítja a szervezet életét és azon lesz, hogy négy év múlva az RMDSZ többségben legyen a helyi tanácsban, s az is célkit ű zés, hogy újra magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek. A tisztújítást követ ő en elképzeléseir ő l beszélgettünk az elnökkel. - Az RMDSZ általános célkit ű zésein túl milyen programot kíván megvalósítani? Konkrétan: a közigazgatás területén és a kisebbs égi jogok érvényesítésében. - Az RMDSZnek van programja, els ő sorban azt kell határozottan követni. De vannak dolgok, amiket hangsúlyozottabban, markánsabban kell képviselni. El kell ismernünk - tetszik vagy nem , a magyar vállalkozók, üzletemberek hátté rbe szorultak. Segítenünk kell ő ket, mert rajtuk keresztül tudunk szociális programokat megoldani, intézményeinket er ő síteni. Természetesen sokkal markánsabban kell támogatni azokat a területeket, amelyeken eddig nem sok eredményt tudtunk felmutatni, mint például a magyar utcanévtáblák kihelyezése. Azt kell elérnünk az elkövetkezend ő négy évben, hogy minden magyar úgy érezze, Marosvásárhely az övé. A közigazgatás területén f ő célunk, hogy újra magyar polgármesterünk legyen, ehhez adottak a feltételek, ez el érhet ő . - A tisztújító közgy ű léseken sokszor elhangzott, hogy fiatalításra van szükség a körzetekben. Milyen együttm ű ködést alakít ki a fiatalokkal, az ifjúsági szervezetekkel az egészséges megújulás céljából? - Messzemen ő en egyetértek a fiatalítással. A tisztújító közgy ű lések egyik eredménye az volt, hogy megjelentek olyan fiatalok, akik programokkal, elképzelésekkel jöttek az RMDSZbe, azzal az ő szinte szándékkal, hogy a közösségért szeretnének tenni valamit. De a városi tisztújító közgy ű lésen a fiatalo k jelenléte kiegyensúlyozottabb kellett volna legyen. Nehezményeztem, hogy egyeseket, akik a helyhatósági és parlamenti választásokon keményen dolgoztak, kizártak a közgy ű lésr ő l. Ezt a helyzetet szabályzatmódosítással ki lehet küszöbölni, hiszen nekünk a n ézetekt ő l függetlenül minden olyan fiatalra szükségünk van, aki valóban a marosvásárhelyi magyarokért akar dolgozni.