Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-30
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.30 . 26 van egy választmánya, melynek tagjai a regionális lelkészegyesületek elnökei és titkárai, akik ezúttal L askón tartották meg nagy választmányi ülésüket. - A regionális lelkészegyesületek, illetve lelkészértekezletek egyfelől az erdélyi, Királyhágómelléki, kárpátaljai, felvidéki, burgenlandi, horvátországi, vajdasági, délvidéki, Tiszáninneni, Tiszántúli, Dunam elléki, Dunántúli és tengerentúli lelkészegyesületek. Ennek a választmánynak a feladata a soron következő konferenciának a megszervezése. Minden év augusztusában tartjuk ezeket a konferenciákat, és a résztvevők megbeszélik a magyar reformátusság, a magyar református egyház és a keresztyénség sorsát - nyilatkozta dr. Tóth Albert, a Magyar Református Lelkészegyesületek Szövetségének elnöke. - Arról a kezdeményezésről is beszéltünk többek között, amit a magyarországi Református Egyház Zsinata indított el: egy úgynevezett Generális Konventet hív össze Debrecenbe, ott egy lelkileg egyesült Magyar Református Egyház Alkotmányát hívja létre és próbálja elfogadtatni - tette hozzá dr. Tóth Albert református lelkész. vissza Pula, HMDKsz ervezet – Legfőbb céljuk a magyar kultúra ápolása Új Magyar Képes Újság 20090430 Az isztriai HMDKszervezet megalakulása óta legfontosabb céljának a magyar kultúra és az anyanyelv ápolását, valamint a közösségi együttlétek megteremtését tekinti. Tíz é ve rendszeresen megtartják a magyar kultúrhét elnevezésű rendezvényüket. A HMDK tengermelléki a- lapszervezetei közül az isztriai a legnagyobb, Pulán és környékén a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 508 magyar él. A HMDK Isztria megyei egyesületének 106 tagja van, ennek a fele rendszeresen eljár az egyesület összejöveteleire, amelyekre péntekenként kerül sor. A szervezetet megalakulása óta Lóczi Edit vezette, majd a két évvel ezelőtti tisztújító ülésen Kvasznica Istvánt választották utódjául. Legfon tosabb a magyar kultúra és az anyanyelv ápolása - Sajnos egyre kevesebben vagyunk, az asszimiláció, a beolvadás miatt - mondja az egyesület elnöke , legfontosabb célunk már emiatt is a magyar kultúra és anyanyelv ápolása. Már csak az idősebb generáció bes zéli a magyart, egyesületünk tagságának az átlagéletkora 50 év. Az évenkénti magyar nyelvtanfolyamokkal az a célunk, hogy a fiatalabbakkal is megismertessük, megszerettessük a magyar nyelvet. Ami pedig a magyar kultúrát, a hagyományokat illeti, az egyesül et minden évben megemlékezik a magyar nemzeti ünnepekről: március 15én, augusztus 20án és október 23án is rendeznek alkalmi műsorokat, de a vallási ünnepekkel kapcsolatos szokásokat is felelevenítik. Aktív hagyományőrző tevékenységet is folytatnak a nép i tánccsoport, a női kórus és a női kézimunkacsoportok tagjai, és különböző sporttevékenységekkel is igyekeznek a közösségi programokat bővíteni. A 10. magyar kultúrhétre készülnek Minden évben, nyár elején megtartják a magyar kultúra hetét, ekkor kiáll ításokra, előadásokra, magyar filmek vetítésére kerül sor. Ilyenkor saját kultúrprogrammal is kirukkolnak, de vendégművészeket is hívnak. A kultúra hetét nagyszabású magyar bállal zárják. - Az idén a tizedik, jubiláris rendezvényünkre május 25. és 31. közö tt kerül sor - folytatja Kvasznica István. - Nagyszabású rendezvényt tervezünk, persze ez a rendelkezésünkre álló anyagiaktól is függ. Sajnos ami a támogatásokat illeti, igencsak szűkmarkúak velünk a városnál, amit pedig a HMDKn keresztül kapunk, annak na gy része elmegy a bérleti és rezsiköltségekre. Azért mi dolgozunk, szervezünk. Különösen nagy öröm számunkra, amikor a kultúrhét záró napján száznál is több népviseletbe öltözött fiatal lép színpadra. E rendezvényünkkel nemcsak a magyar kultúrát mutatjuk b e, hanem városunk népszerűsítéséhez is hozzájárulunk. A kultúrhéten kívül egyéb programokat is tervezünk, többek között egy halfőző versenyt is a nyári időszakban. Az állandó programokon kívül kirándulásokat is szerveznek, többször is jártak Magyarországon és Erdélyben is. Az isztriai magyarok előtt tehát egy mozgalmas és rendezvényekben gazdag időszak áll. vissza Érik a fordulat Bulgáriában VG 20090430 Az esedékessé váló parlamenti választásokat július 5re tűzte ki Georg ij Parvanov bolgár államfő, amelyeken – a várakozások szerint – megbukik a szocialisták által vezetetett kormánykoalíció. A közvéleménykutatási adatok