Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-30
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.30 . 20 valamiféle önállóságra vágyó, függ etlenségre törekvő kín, vagy ahogy Thomas Manntól tanultam: balszerencse is. Száműzetés a tömegből. * Szajbély Mihály a farmernadrágos próza magyar klasszikusaként aposztrofálta Önt 1992ben. Másfél évtized távlatából mi maradt meg ebből? A regény ek többnyire időről időre változtatják jelentésüket. Jómagam is nagyon kíváncsi vagyok feltett kérdésed válaszára, bár a témáról gyakorta eltöprengek, a megválaszolásig azonban még nem jutottam el. Szerintem a feleletre nem sokat kell már várni, hiszen neg yven év után az első regényem. Kíváncsian várom, hogy Kornitzer László elkészüljön a regény német fordításával, amelyet aztán a berlini kiadóm 2010ben majd megjelentet. Esterházy Péter annak idején a modern magyar próza egyik kezdeményezőjét látta meg a m űben, Szajbély Mihály professzor pedig - véleményem szerint - ezen a nyomvonalon haladva nevezte farmernadrágos prózának. A regényt 6566ban írtam, vagyis a hatvannyolcas események előtt. Valamiképpen anticipáltam az új életérzést, amely 68cal köszöntött ránk. Nem véletlenszerű, hogy akkoriban a ''fekete irodalom”ba sorolták, ami az idő tájt igen elmarasztaló jelzőnek számított. Ezzel kapcsolatban Aleksandar Tišma (a neves szerb író, aki az Egy makró emlékiratai című regényemet szerb nyelvre ültette át) arra figyelt fel, hogy a regény mennyire kötődik a valósághoz. Sokan ezt nem vették észre, és emiatt a valóságot kérték számon tőlem; egyszerűen csak azért, mert akkor a valóságkép egészen más volt. Szerintem a kötet ma is aktuális, ezért várom érdeklődéss el fogadtatását a német nyelvterületen. Egyébként az ellentmondás határozta meg későbbi prózai alkotásaimat is. A valóságirodalom hívei a valóságot kevesellték nálam, és sokallták a modernizmust; a modernisták pedig sokallták a valóságot, és kevesellték a modernizmust. * Ha már az Exterritóriumot említette: regényében szokatlan nyíltsággal ír a vajdasági magyar közösséghez fűződő alakuló viszonyáról, illetve az anyaország egykori és mostani helyzetéről is. Itt is mindent újra kellett tanulni, definiálni ? - Írói pályám kezdetén a tanulóévekben, a hatvanas évek elején, nekünk szinte semmilyen eleven kapcsolatunk nem volt az anyaországgal. Csak a hatvanas évek végén jöttek létre izgalmas, alkotóilag termékeny, de azért mégiscsak alkalminak jellemezhető kapcsolatok. Minőségi változást a rendszerváltás hozott. A 90es években ránk törő szabadságnak is voltak azonban démonjai. A mi kis nyomorúságunk - újra Bibó! - akkor vált láthatóvá, amikor a kényszerítő körülmények megszűntek. Erről A nagy KözépKelet- E urópai Lakoma bevonul a Pikareszk regénybe című regényemben írtam. Ez már a határokról szóló regény, a határok átlépéséről szóló tragikomédia. Magyar trauma. A rendszerváltás utáni mámor regénye. Faltól falig zászlókkal rohangáló, a hűségükkel kérkedő, nyu lakra vadászó hősökről, a határok átlépéséből nagy cirkuszt, ''posztmodern lakomák”at teremtő értelmiségiekről szóló mű, tele van - kevesen vették észre - Gombrowiczidézettel és motívummal, ami utal a már említett Bibóféle középeurópai nyomorúságra, a mitől - megkockáztatnám - nagyon nehezen szabadulunk meg. Attól félek, hogy a sorsunkba van írva. * Parainézis regényét olvasva Damján Pál akár a mában is élhetne, nem feltétlenül mint volt kommunista káder. Mármár az az érzésem, hogy valóban ennyire abszurd világban élünk. A párhuzam csak az olvasó fantáziájának téves terméke, vagy mégis jó a laikus értelmezése? - Megérzésemre hagyatkozva 1986ban írtam ezt a regényt, amely előrevetítette a vészesen közelgő összeomlást, bár nem tudva, hogy mi kö vetkezik majd utána. Ma - amikor ez semmiféle kockázattal nem jár - nagy divat lett az antikommunizmussal hivalkodni. Én azonban a témáról már 1969ben azt írtam: a hagyományos baloldal szklerózisban szenved. A Parainézis regényemben - ezúttal belülről - e mberi sorsokban szerettem volna ábrázolni ezt a drámát, és erre a célra nem volt elegendő egy ''rongy ember”, hanem olyan szereplőt akartam megformálni, akinek voltak nemes eszméi, ugyanakkor emberi nagysága is kétségbevonhatatlan. Léteztek olyan emberek, mint Damján Pál. Mindenütt. Nálunk is. A 20. században Európa legnagyobb szellemeire hatottak a Nagy Utópiaként érvényesülő kommunista eszmék. Ennek az idealista nemzedéknek a képviselője Damján Pál, aki megérte saját elképzeléseinek a szörnyű megvalósulás át, mígnem a hatalom csapdájában vergődve számkivetett és kiközösített lett. Az utána következő nemzedékek már csak hatalmi technológiát láttak az eszményekben, a legfiatalabbaknak pedig az eszmények nélküli élet cinikus mottója maradt. Lehet, hogy tíz év múlva ugyanerre a felismerésre jutnak az új nemzedékek, csak más körülmények között. A párhuzam a jelennel tehát valószínű. Miért ne? Sohasem tanultunk a múltból, megérdemeljük tehát, hogy megismétlődjön. vissza DÉVAVÁRI Zoltá n
