Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-29
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggel i Sajtófókusz 200 9 . 04.29 . 39 Arra a felvetésre, hogy szemléletváltásra lenne szükség, a kormányfő újabb egyeztetéseket ajánlott az újságírók vezetőinek, különösen azzal kapcsolatban, hogyan lehetne megvál toztatni a sokat bírált és a sajtószabadságot veszélyeztető sajtótörvényt. A tárgyalás nemcsak ezért volt egyedülálló, hanem azért is, mert ez volt az első eset, hogy a kormányfő egy asztalhoz ült az újságírókkal – mondta White. Mint arról az eMasán is r endszeresen beszámoltunk, az elmúlt három évben Fico gyakorlatilag harcban állt a sajtóval, szinte soha nem hagyta szó nélkül a kritikákat. A delegációnak azt mondta, leginkább a jelenlegi gazdasági válságról szóló negatív beszámolók nyugtalanították. „Nem valószínű, hogy a miniszterelnök a közeljövőben tompítja az újságíróknak szánt kritikáit, de világossá tettük neki: a konfrontatív és heves kirohanások olyan hangulatot teremtenek, ami ellehetetleníti az együttműködést és a problémák megoldását” – mondta White. Fico azt mondta, hogy osztja az IFJ etikus újságírással kapcsolatos kezdeményezését, ami a minőségi újságírás erősítését és a média társadalomban betöltött szerepével kapcsolatos párbeszédet szorgalmazza. A Szlovák Újságíró Szindikátus ígéretet te tt arra, hogy próbára teszi a következő hónapokban az elnök ígéreteit, a maga részéről pedig együttműködik az IFJvel, az EFJvel és más régióbeli szakmai szervezetekkel az újságírás minőségének javítása érdekében. A megbeszélést követően White részt vet t az SSN „Az újságírói etika a változó világban” című konferenciáján is, ahol elmondta, hogy az újságírók úgy tudnak sikeresen szembenézni az intoleráns politikusokkal, a gazdasági válsággal és a médiaipar változásaival, ha megteremtik az „új szolidaritást ”. (A konferenciáról, melynek Acsay Judit, a MÚOSZ alelnöke is résztvevője, a héten részletes beszámolót közöl az eMasa – a szerk.) „Az etikus újságírás nem marginális kérdés. Ha a piac kényszeríti ki, vagy a politikusok diktálják, hogy mit kell megírni, ha nincs idő az elemzésekre, ha nincsenek valós információk, csak szenzációk és esetleges tények, akkor a demokrácia fogalma elszegényedik. Az újságíróknak új szolidaritást kell építeniük a minőségre és magas standardokra alapozva, hogy választ tudjanak a dni ezekre a kihívásokra” – mondta White. vissza Felvidék Ma Brüsszel egyetért a válságkezeléssel Nszv 20090429 Az Európai Bizottság támogatja a magyar kormány intézkedéseit, a gazdasági egyensúly megteremtését és a növe kedés beindítását szolgáló döntéseit a helyes irányba tett lépéseknek tartja – közölte José Manuel Barroso bizottsági elnök, miután Brüsszelben tárgyalt Bajnai Gordon kormányfővel. Elhangzott: májusban a kormány várhatóan áttekinti a fizetésimérlegtámoga táshoz nyújtott hitelmegállapodást az IMF és a Bizottság szakértőivel. Bajnai brüsszeli tárgyalásai után Bécsbe utazott, ahol Werner Faymann osztrák kancellárral találkozott. Bajnai Gordon, mint közölte, nem bemutatkozó látogatásnak szánta első miniszterel nöki vizitjét az Európai Bizottság elnökénél. Az egyórás tárgyaláson konkrét témák kerültek terítékre, az új magyar miniszterelnök ismertette a kormány válságkezelő programját, bemutatta annak lényeges intézkedéseit. José Manuel Barroso a találkozó után ta rtott sajtótájékoztatón azt mondta: bízik abban, hogy az elhatározott reformok a helyes irányba viszik Magyarországot. Az Európai Bizottság tisztában van azzal, hogy a recesszió és a válságkezelés nehéz helyzetet teremtenek a lakosság széles rétegei számár a, ez azonban nem magyar sajátosság, Európa sok országában szükségképpen napirendre került a szociális és nyugdíjrendszer átalakítása – közölte a bizottsági elnök. A költségvetési hiány fájdalmas következményekkel járó lefaragásáról azt mondta: a deficitet középtávon gazdasági válság nélkül is meg kellene szüntetni. Magyarország számíthat az Európai Unióra, amelytől 2007 – 2013 között több mint 25 milliárd euró fölzárkóztatási támogatáshoz juthat, és ennek 10 százalékát már fölhasználta. Bajnai Gordon hozzá tette: remény van arra, hogy az 50 millió eurónál nagyobb értékű 20 magyar pályázatból 15öt még nyár vége előtt elbírál Brüsszel. Eddig 5 kapta meg az uniós hatóságok jóváhagyását. Az európai uniós források – köztük az energiahálózatok összeköttetésének m egteremtésére nemrégiben jóváhagyott projektek – komoly segítséget jelentenek a magyar keresletélénkítéshez. A brüsszeli tárgyaláson sem a korai eurócsatlakozás lehetősége, sem a hiánycél esetleges lazítása nem került szóba. Bajnai világossá tette, hogy a valutaunióhoz való gyors magyar csatlakozásnak az a feltétele, hogy