Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.25 . 15 Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke ugyancsak üdvözölte az említett összefogást, bár hangsúlyozta, hogy azt a romániai magyar politika nem mindegyik fontos tényezője támogatja, ezért folytatni kel l a párbeszédet az erdélyi magyarságon belül. Markó: vállalni kell az önállóságot Markó Béla RMDSZelnök politikai beszámolójában emlékeztetett az elmúlt tizenkilenc esztendő sikereire, kiemelve, hogy az elmúlt időszak az önállóság, az egység és a tudat osság próbája volt a szövetség számára. Utalt arra, hogy az RMDSZnek olykor vállalnia kell önállóságát, még akkor is, ha le kell mondani a pillanatnyi politikai haszonról. Ilyen választás volt, hogy ellenzékbe vonul - mondta. Markó utalt arra is, hogy a z RMDSZ ellenlábasa, a Magyar Polgári Párt (MPP) nem vált az összefogást szentesítő megállapodás részévé. Úgy fogalmazott: azokkal lehetett megállapodni, aki a romániai magyarságon belül egyazon célt követnek, de másképpen gondolkodnak egyikmásik eszközrő l, lehetetlen volt viszont az egyetértés azokkal a kevesekkel, akiknek egyetlen céljuk a szövetség gyengítése. Markó szerint az RMDSZ számos hasznos feladatot teljesített a kormányban. A területrendezési tárca az önkormányzatok legfontosabb támaszává vál t, a távközlés, a hírközlés hatékonyabb lett, a környezetvédelem terén még olyan bonyolult kérdésben is érvényesült a szövetség álláspontja, mint Verespatak. A kongresszuson az RMDSZ alapszabályát úgy módosították, hogy lehetőséget biztosítsanak az EMNT belépésére. vissza A Magyar Koalíció Pártja győzött Dunaszerdahelyen MNO • 2009. április 26. 06:45 Dunaszerdahelyen szombaton időközi polgármesterválasztást tartottak, ahol a Magyar Koalíció Pártja színeiben induló Hájos Zoltán győzött. A hivatalos végeredmény szerint több mint 600 voksot vert rá a második helyezett, függetlenként induló Antal Ágotára A részvételi arány túllépt e a 30 százalékot. Hájos Zoltán a hivatalos végeredmény szerint 2755 szavazatot szerzett, Antal Ágota 2154et, Nagy László 1376ot, Öllős Csaba pedig 568ot – számol be róla a Felvidék.ma. Dunaszerdahelyen azért választottak újra polgármestert, mert a há rom évvel ezelőtti voksoláson második helyen végzett Antal Ágota alkotmánybírósági beadványát követően a taláros testület az eredményt megsemmisítette. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely most megválasztott polgármestere köszönetét fejezte ki valamennyi választ ópolgárnak. Mint mondta, nagy öröm számára, hogy az a program, mellyel megszólította a dunaszerdahelyi választópolgárokat, bizalmat kapott, és mindent megtesz azért, hogy Dunaszerdahely modern, békés és fejlődő város legyen. vis sza RMDSZ kongresszus: összefogás, partnerség, kollektív jogok Kolozsváron Traian Basescu államelnök és Emil Boc miniszterelnök részvételével tartotta IX. kongresszusát az RMDSZ. A fórumon a román politikusok hitet tettek a kisebbségek jogai mellett, a magyarok pedig az összefogás fonmtosságát hangsúlyozták és ennek megfe lelően is döntöttek. Tibori Szabó Zoltán Kolozsvár| NOL| 2009. április 25.| A kongresszuson jelen vannak a romániai és a magyarországi parlamenti pártok vezetői, határon túli magyar szervezetek képviselői. A MeH részéről Gémesi Ferenc kisebbség- és nemze tpolitikáért felelős szakállamtitkár képviseli. A kongresszus a szervezet programját és alapszabályzatát módosítja, meghallgatja a szövetségi vezetők beszámolóját és Markó Béla RMDSZelnök üzenetét az EPválasztások "magyar összefogás jelöltlistájával"