Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-31
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.31 . 25 Ambrus Attila, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének elnöke a múlt héten, feltételezhetően nem elnöki minőségében, hanem publicistaként – és amint írásából kiderü l, főszerkesztőként – fűz néhány gondolatot azokhoz az állásfoglalásokhoz, amelyek György Attilának a Hargita Népében megjelent eszmefuttatása kapcsán láttak napvilágot. Ez utóbbi szerző leginkább vitatott mondatai: „A magyar politikai élet »liberálisair a« nyugodtan ki lehet mondani, hogy senkiházi gazemberek. (...) A magyar liberálisokat egyetlen dolog tartja össze, na persze a lopott szajrén kívül: ez pedig a magyarság gyűlölete. (…) Ebbe a gyűlöletbe fognak belepusztulni. Előbbutóbb. Remélem előbb, mi nt utóbb (…)” Az írás és annak közlése kapcsán, publicisztikai kezdeményezésekre, internetes oldalakon két aláírásgyűjtés indult: jogi megfontolásokból, az idézett gondolatok – nem pedig György Attila – ellen mintegy háromszázan, zömükben romániai magyar értelmiségiek emelték fel szavukat, György Attila mellett (így fogalmazott az elindító) közel hatszor annyian törtek lándzsát, a magyarországi társadalom legkülönbözőbb rétegeiből. Úgy tűnik, Ambrus Attila írásában büszke arra, hogy a szólásszabadság ige nlése és az indulatos beszéd elutasítása között egyensúlyozva nem csatlakozott sem egyik, sem másik táborhoz, mivel a köpködés szorgalmazásán kívül ugyanúgy nagyra becsüli a jobboldali gondolkodót, az írót, mint a köpködést elszenvedő baloldali gondolkodót , a költőt. Salamoni bölcsességéhez természetesen joga van, csakhogy mégsem kellene felednie: mindegy, használja a címet, vagy sem, ő mégiscsak egy szakmai képviselet elnöke. Már pedig ez a szakmai képviselet elfogadta a Magyar Újságírók Egyesületének E tikai kódexét, amelyben többek ez áll: „Az újságírónak, a közélet szereplőjeként, a nyilvánosság alakítójaként tiszteletben kell tartania az emberi jogokat, a másság elismerése jegyében kell hivatását gyakorolnia. Nem kelthet gyűlöletet…” Tehát nem csupá n jogi megfontolásból (ami nem a mi területünk), hanem szakmaierkölcsi megfontolásokból sem. Márpedig az idézett mondatok csepegnek nem egy liberális, hanem általában a magyar liberálisok, valamint – a nemzet oly sokat hangoztatott egységének a jegyében – nyilvánvalóan az erdélyi magyar liberálisok elleni gyűlölettől. A gyűlöletbeszédről van tehát szó. Pontosabban arról, hogy ez a politikailagpénzügyileg alaposan megtépázott, sorozatos értékválságokon átbukdácsoló szakma felemeli vagy sem a szavát a Baye r Zsolt által fémjelzett magyarországi publicisztikai stílus erdélyi átültetése ellen. Hogy demokratikus keretek között, meggyőződésünknek megfelelően, érvekkel vitatkozunk ezután is kisebbnagyobb közösségeink közéleti kérdései fölött, vagy átszakítjuk a gátakat, és hagyjuk, hogy szavainkat elragadják az indulatok. Talán az újságírók tudják a legjobban: a valóságnak ezernyi arca van, mint ahogyan a bármilyen vélemény leírására alkalmas szavaknak, a stílusnak és a kifejezési módnak is több tucatnyi lehető sége. A legszürkébb hírügynökségi stílus és a legszínesebb botránykeltés között mégiscsak ott rejlenek az emberi sokféleséget tisztelő gondolkodásnak azok az értékei, amelyekben ha nem bíznánk, akkor nyugodtan letehetnénk a tollat és félrelökhetnénk a szám ítógép billentyűzetét. Ambrus Attila egyébként ugyanerre a következtetésre jut meglehetősen ellentmondásos gondolatmenetének a végén: felelős és kulturált újságírói magatartásra van szükség, amelynek alapja, hogy az egyenlőség etikai és nem biológiai elv. Itt alighanem azt az Ashley Montagút idézi, aki 1905ben Londonban Israel Ehrenbergként látta meg a napvilágot, és akit 1999ben, az Egyesült Államokbeli Princetonban a huszadik század egyig legnevesebb antropológusaként temettek el: „A kulturált ember tudatában van annak, hogy az egyenlőség etikai és nem biológiai elv.” És ha tudatában van ennek, akkor mindig fel kell emelnie a szavát, ha éppen az ellenkezőjét tapasztalja. Jómagam ezért írtam a fenti sorokat – és nem kétséges, hogy melyik névjegyzékhez csatlakoztam. vissza
